A gyergyószentmiklósiakról úgy tartják, hogy ha nem kering ereikben legalább öt százalék örmény vér, nem is szentmiklósiak. Dr. Garda Dezsõ legújabb, tizenharmadik könyvének segítségével sok más vitatott kérdés mellett ez ügyben is tiszta vizet önthet bárki érdeklõdõ a pohárba.
A történész a székelység – azon belül a gyergyói székelység – történetének kutatása közben óhatatlan kapcsolatba került a Gyergyóban letelepedett örménység történetével is, hiszen a több mint háromszázharminc év még a kõsziklák fölött sem suhant el nyomtalan. Akkor miként maradt volna nyom nélkül közösségek, emberek életében, fõleg esetünkben, amikor egy katonáskodó, gazdálkodó nép egy kereskedõ, kézmûves népcsoporttal került nagyon is szoros kapcsolatba. Mint két, más-más kõbõl vésett malomkõ – élhetnénk egy hasonlattal. Ez pedig fontos tényezõ, mert „súrlódásukból" életkenyér sütésére alkalmas „liszt" kellett kikerüljön, aminek a minõségérõl aztán mások mondtak ítéletet.
Ha valaki azt hiszi, hogy zavartalan volt az „összekopás", túl szépnek látja a múltat. Ha az ellenkezõjét hiszi, szintén téved.
Nos, a bizonytalankodás eloszlatására a legalkalmasabb segítséget veheti ezután kezébe az érdeklõdõ. E kötetek nem csak biztos forrásmunkaként ajánlhatók, de felépítésüknek köszönhetõen igen könnyen áttekinthetõk. Ha a lexikonokban címszavak alapján tájékozódunk, itt a pontos fejezetcímek hasonló támpontok a tájékozódásban. Nem kell órákon át lapozni, böngészni a könyvet, ha egyik vagy másik adatra lennénk kíváncsiak, ennek ellenére olvasmányként is érdekes lehet.
A történész már a bevezetõben sugallja, hogy tévhitek lebontására is szánta munkáját. Nem véletlen. Kering ma is néhány történet, amit nem árt tisztázni, kezdve a gyergyói örménység hol túl-, hol leértékelésével, folytatva az adomákkal, mint például a piacozás kapcsán született örmény hajnal esete. Ha Garda érdekes csacsogás formájában óhajtotta volna megírni a könyvét, akkor a szájhagyományt hívta volna segítségül és festett volna olyan ideális képet Gyergyószentmiklós múltjáról, hogy még az asztal is méztõl lenne ragacsos a könyv alatt. Mert jó, hogy szép példák sora igazolja összeszokásunk – gondoljunk csak az évekig üresen álló iskolára az 1800-as évek elején, mert oda a német nyelv helyett a magyar nyelvû oktatást követelõ székelyekkel együtt érzõ örmények sem adták gyermekeiket. A kultuszminisztérium magas tisztviselõjének 1923-ban történt fogadása is megér egy misét. („Ha excellenciád azért érkezett, hogy minket a görögkeleti hitre térésre próbáljon rábeszélni, kár volt ekkorát fáradnia" – fogadta a jól értesült örmény elöljáró a bukarestit már a vonatból való lelépésekor, aki aztán néhány napig tartó kedves vendéglátás után úgy utazhatott vissza, hogy az örményekkel egy szót nem váltott hitbéli kérdésben.)
De hasonló szép dicséret az is, hogy a történelem folyamán magyar nemegyszer árulta el a magyart, de örmény soha.
Garda Dezsõ – szokásához híven – érdekes, de csak a forrásokra hagyatkozó olvasmányt tesz elénk. Mankót a járkáláshoz. A járkáláshoz, vissza az idõbe.
Egy sokat üldözött, üldöztetésével és szenvedéseivel nem kérkedõ, de azt felejteni nem tudó nép ideszakadt ágát mutatja be.
Nem véletlen indítja könyvét az örmény nép történelmének dióhéjba zsugorított ismertetésével, majd az Erdélyt választók fészekrakásával. Ennyit csak tudnunk kell róluk, hogy könnyebben értsük meg letelepedésük körülményeit, nemegyszer sajátos viselkedésük okát.
Mások voltak, idegenek: kereskedõk, iparosok, kocsmatartók, vállalkozó kedvûek, egy olyan szigorú rend keretei között élõ néphez csapódva, mint amilyen például a székely is volt.
A magát elfogadtatni kényszerülõ és az õshonos mélyben munkáló indulatait kellett megzaboláznia egyiknek is, másiknak is.
A székely szokásrend, a falutörvény biztonságának ellensúlyozására az örmény közösség megalkotja a maga szabályai szerinti önrendelkezést, az örmény közösség dolgait, belsõ ügyeit intézõ – sok esetben – önvédõ szervezetet, a Mercantille Forumot. Mai szóval élve: autonóm közösségek próbálták sorsukat irányítani, olyannyira, hogy egyik-másik örmény viselt dolgáról a székely az örmény közösség vezetõihez kellett forduljon panaszaival és fordítva, mert a bíráskodás joga az illetõ közösség jogkörébe tartozott.
Tanulságos a könyv az önrendelkezési törekvések szempontjából is, akár példaértékû lehet a mai Európa számára is az, ami Erdélyben a fejedelemségek korában, szûkebbre szabva Gyergyóban dívott, hiszen az akkori kisebbségnek, a befogadott örményeknek olyan elõjogokat biztosítottak, melyek ellen több esetben is kénytelen volt szót emelni az õshonos többségi, mert az saját felei kárára volt. (Lásd pl. a borkereskedést, a kocsmatartást, a mészároskodást stb.)
Más kérdés, hogy az örmények mindig kiügyeskedték hasznukat.
Mert drámai, igen érdekes a Crida címû fejezet is, amelyben a Czárán József Almásmezõn (ma Bicaz-Chei) kirabolt, s emiatt tönkrement örmény kereskedõ által bejelentett csõdeljárással foglalkozik, s melybõl azt is megtudhatjuk, mi módon próbál a közösség a rászorulton segíteni.
Kimutatások, grafikonok, táblázatok, magyarázatok teszik teljessé azt a krónikát, amit elõször írtak ilyen teljességgel meg. Kevés fehér folt marad utána az örmény közösség gyergyói mintegy tizenegy emberöltõnyi itt töltött idejébõl.
E munkában még családnév-magyarázatra is futja a szerzõ figyelmébõl. Az oly sokak által eddig legfontosabbnak emlegetett Szongott Kristóf-féle genealógiát is segítségül hívja, de ráadásként a gyergyói örmény kötõdéseket is számba veszi.
Hitélet, gazdaság, oktatás és közmûvelõdés, szórakozás, szociális vonatkozású adatok gondos rendszere e két kötet. Az örménytemetõ sem maradhatott ki belõle, sõt néhány örmény család családfájának bemutatásával azt a bizonyos 5% örmény vér kérdését is tisztázni próbálja. (A két nép keveredése mára befejezettnek tekinthetõ Gyergyóban.)
Egy tiszteletre méltó társközösség pontos leírása, Gyergyószentmiklós életében betöltött szerepének tárgyilagos feltárása, mítosz és meseoszlató munka Garda Dezsõ könyve. Olyan, ahol a tárgyilagosság és a tudományos igény mellett nem hiányzik az empátia sem, a tisztelet sem azok iránt, akik a székellyel együtt sírtak és nevettek, nemegyszer kölcsönösen ugratva egymást, azok iránt, akik az elsõ magyar nyelvû színjátszó csoportot létrehozták a településen (az 1850-es évek elejérõl tanúskodik errõl falragasz), akik újságot, dalárdát, olvasókört alapítottak, akik végig együtt dolgoztak a befogadókkal, akik tagadhatatlan érdemeket szereztek a település fejlõdésében, akik gyergyóivá válva maradtak ki tudja hányadik hazájukban is védtelenek, ha a történelem kereke éppen áthajtott ezen a vidéken, választott testvéreikkel együtt tiporva õket is a sárba, porba.
BAJNA GYÖRGY, Hargita Népe, 2007 július 6
Garda Dezsõ: Gyergyói örmények könyve, készült a Hadimúzeum Alapítvány kiadásában a csíkszeredai Státus nyomdában, 2007-ben.
