Átfogó írás az erdélyi örményekrõl

 Beszélgetés Gazdovits Miklós kutatóval

A Szentmiklós Napok keretében rendezett Kriterion könyvvásáron jelen volt a Bukarestben élõ Gazdovits Miklós, akinek Az erdélyi örmények története címû mûvét is megvásárolhatták a jelenlévõk. Beszélgetésünk során belelapozva a könyvbe felelevenítettünk egy-két érdekességet az örmények múltjából.

Hogyan jött az ötlet, hogy az erdélyi örmények történetének tanulmányozásával foglalkozzon?
– Nem vagyok történész, de nagyon jól beszélem a román nyelvet, és Bukarestben az elektronikus számítógépes kutatóintézetben kollégám volt Varujan Pambuccian a matematikus. Amikor visszakapták a kultúrházakat, elmondta, hogy rengeteg magyar nyelvû könyvet találtak, és kért, fordítsam le legalább az írások címeit. Akkor fedeztük fel, hogy sok olyan mû van, amely az erdélyi örmények történetével foglalkozik. Tanulmányozni kezdtem ezeket, elõadásokat tartottam, majd újságokban dolgozataim jelentek meg a témával kapcsolatban. Az Örmények Világszövetségen keresztül az újságok eljutnak a világ különbözõ részeire, így lehetõségem volt, hogy népszerûsítsem az erdélyi magyar örményeket. Nyugdíjba vonulásomat követõen több idõm lett, és a publikációim révén felfigyeltek rám, így különbözõ bibliográfiai anyagokhoz is hozzájutottam. 1996-ban jelent meg az erdélyi örmények történetérõl szóló könyvem román nyelven. Ez a magyar nyelvû változat azonban nem a románnak a for-dítása, hanem egy sokkal bõvebb tartalmú és értékesebb mû. Ez a könyv az elmúlt tizenöt évben végzett kutatásaim koronája. Tulajdonképpen premiernek számít, hiszen a magyar történelemben, irodalomban az elsõ, mely átfogóan ír e nép múltjáról. Az erdélyi örményekrõl sok írás jelent meg, de mindegyik az Erdélyben való jelenlétükkel kezdõdik. Én ezzel ellentétben Örményország létesítésével indítok, és leírom azt is, hogyan kerültek az örmények Krímbe, majd Moldvába, hogyan és miért jöttek Erdélybe. Ezáltal egyes tradicionális, az örmények idejövetelével kapcsolatos elméleteknek merek ellentmondani, és a saját véleményemet nyilvánítom ki, természetesen bizonyítva is az állításaimat.

Honnan érkeztek Erdélybe az örmények?

A gyergyószentmiklósi
örmény katolikus templom

– Az erdélyi örmények egy kisebb része Havaselvérõl jött. Az errõl szóló részben bemutatom az argesi kolostor vitás helyzetét is, hiszen vannak, akik állítják, hogy annak a vidéknek és folyónak a nevét az örmények adták, akik a XII-XIII. században Havasalföld alapítása elõtt érkeztek oda. Ennek ellentmond a klérus, mert létezik a Manole mester szent legendája, amely szerint õ építette ezt a kolostort felesége, Anna befalazásával. A magyarok és az örmények regéi között is szerepel ehhez hasonló történet. Moldvában hatalmas méretû örményüldözések voltak, amirõl nemigen beszél különösképpen a román történelem. Az üldözések közül hármat aprólékosan leírtam, és ez felháborította a román történészeket, vallási vezetõket. Az örményüldözések során különbözõ szólások is születtek. Egy ezek közül: „Az örmény özvegyeket és árvákat sirassátok, a síró gyermekeket óvjátok, és az örmény utcákról õket behozzátok, etessétek, ápoljátok”. Két kolostoruk található Moldvában. Lengyelországból is jöttek örmények, mert ott egy heves katolizálási hullám indult a XVII. században. Az örmények egy felkelés leverését követõen el kellett meneküljenek Lengyelországból. Az elsõ erdélyi örmény város Szamosújvár volt, mely mellett állt egy római vár. Ennek a köveit elhurcolták, és építésre használták fel. A Bábolna utca 1. szám alatti épület falában egy várból hozott kõ található.

Mily módon kapott helyet ebben a mûben a gyergyói örmények története?
– Van egy fejezet, melynek címe: Erdélyi örmények által lakott nagyobb helységek. Ebben a részben szó esik Gyergyószentmiklósról, Csíkszépvízrõl, Szamosújvárról, Erzsébetvárosról. A könyv kétfelé osztható, az elsõben általános történelmi dolgokat vázolok, a másodikban vallási és nevelési vonatkozású kérdéseket tárgyalok.

Több fontos fejezet is helyet kapott a könyvben, többek között az Erdélyi örményiskola címû.
– Amikor az örmények Erdélybe jöttek, akkor egy különös helyzetet találtak. A lakosság két csoportra oszlott, voltak a bennszülöttek, vagyis, akik már régóta itt éltek, és az idegenek. Az örményeket nem az zavarta, hogy az utóbbiba tartoztak, hanem az, hogy így sokkal kevesebb jogúk volt, mint a földieknek. Kérték az erdélyi fejedelemség vezetésétõl, hogy sorolják át õket a másik csoportba. A válasz ilyesmi volt: „ti örmények nagyon szorgalmas, leleményes, dolgos emberek vagytok, de nem tudtok magyarul beszélni, nem ismeritek a magyar kultúrát, történelmet, és ráadásul a vallásotok sem tartozik a négy elfogadott közé. Ha ezeknek a feltételeknek eleget tesztek, akkor ismét tárgyalhatunk a kérésetekrõl”. Az örmények sokat gondolkodtak, és rájöttek, hogy a feltételek teljesítéséhez fontos lenne, hogy a népüket kis helyen összegyûjtsék. Két város létrehozását kérték, és ezekben õk építették a templomokat, az iskolákat, és mindegyik helyen a nevelés terv szerint történt. 1839-ig tartott ez a folyamat, akkor sikerült a magyar nemzet részévé váljanak. Ez az erdélyi örmények honosítási mozgalma, ez is egy új dolog, mert errõl a róluk szóló könyvekben eddig még nem beszéltek.

Hatással volt az örmények jelenléte az építészetre is?
– Igen. Többek között bizonyítom, hogy a Kárpát-medencében lévõ több mint száztíz kívülrõl kerek, belülrõl hatkarélyos templom építése az örményeknek köszönhetõ. Például a Makó mellett található kiszombori templom falainak díszítése a X-XI. században az örmények nevéhez fûzõdik. Erzsébetvároson volt az elsõ kõtemplom. Az 1989-es ásatások során feltárták ennek alapzatát, és a hajójában lévõ oltár mellett egyedülálló kriptában egy aranyozott, fémszálakból szõtt ruhába öltöztetett nõi csontvázra bukkantak. A tudósok most azon vitatkoznak, kié lehetett ez a csontváz. Az Apafi család tagjait tanulmányozzák, hiszen ez a város az õ birtokuk volt, és egy templom oltára mellé csak fontos személyiséget temetnek Lehetséges, hogy ez a csontváz Bethlen Kataliné, II. Apafi Mihály feleségéé volt, aki 1725-ben halt meg, amikor az ótemplomot már felszentelték. Ha ez igaz, akkor az ótemplommal kapcsolatos eddigi ismeretek teljesen felborulnak.

Miközben lapozgatjuk a vaskos könyvet, az írója kiemel néhány érdekességet:
– Bemutatom az örmény nép születését az uráli vidéken, amit ma Örmény fennsíknak neveznek. A történelem során a törökök nagy pusztítást végeztek az örmények körében. 1915-ös genocídium végrehajtási szerkezetét is ábrázolom, felelevenítve, hogyan szállították a gyûjtõtáborokba az örményeket. Miután lecsendesedtek ezek a népirtások, az örmény politikusok felmérték az áldozatok számát, és elhatározták, hogy megbüntetik a felelõs török embereket. Létesítettek egy ultratitkos szervezetet Nemezis néven, és megölték a legfelelõsebb embereket, szám szerint kilencet. Említést teszek az erdélyi Szongott Kristófról, az örménység jeles kutatójáról, aki többször járt vendéglátogatáson Gyergyószentmiklóson és Csíkszépvízen. Szót ejtek az örmény nemzeti szórvány kialakulásáról és jelenlegi létszámáról is. Az örmények vallása részben részletesen taglalom ezt a kérdést is. 1440-ben történt egy nagy hasadás a vallásukban, akkor jelent meg hivatalosan az örmény katolikus vallás, és az ortodoxoknak maradt hívek is négy részre szakadtak.

Több örmény legendát felelevenít könyvében. Ezek közül melyek a jelentõsebbek?
– Az egyik fejezetben helyet kaptak az örmény mítoszok, legendák és mondák. Szaszuni Dávid legendája például nagyon fontos. Ebbõl egy részlet alkalmas arra, hogy bizonyítsam, hogy a Kárpát-medencei kerek templomokat az örmények építették. Az örmény királyfi fiatalember volt, és meg kellett nõsüljön. A gyámja javasolta, menjen el Szíriába, és hozza vissza egy elrabolt örmény asszony lányát, és vegye feleségül. Ez a lány mai kifejezéssel élve, sportlady volt, és nem barátkozott akárkivel. Amikor Miher elment, hogy feleségül kérje, a lány jelezte az apjának, elõbb szeretné kipróbálni, mit tud ez a férfi. Felöltözött álruhába, és harcosként párviadalra hívta ki a kérõjét. Elõször buzogányvetéssel próbálkoztak, de egyenlõ felek voltak a küzdelemben. Másnap célba lõttek, Miher nagy gyûrûjét egy fára tették, és mindketten úgy kellett átlõjenek rajta, hogy éppen a közepébe menjen a nyílvesszõ. Ezután következett a birkózás, ez a jelenet Bukarestben az örmény könyvtár díszítõelemeként látható. Végül egyik sem tudta legyõzni a másikat, de együtt maradtak. Egy másik legenda jelképe a két fehér hattyú, melyek nyaka összefonódik. Az Akhtamar szigeten, a Van-tó délkeleti partja közelében játszódik a történet. Élt egy nagyon szép, dúsgazdag családból származó lány, akinek udvarolt egy szegény, de daliás fiú. A szülõk elrejtették a szigetre lányt, de a fiú megtudta, hol van, és éjszakánként átúszott hozzá. A lány egy fáklyával jelezte, merre kell menjen. Egy napon azonban az erkölcs istennõje megharagudott, hatalmas vihart gerjesztett hullámokkal, és eloltotta a fáklyát is. A fiú erejét vesztve úszott, és felkiáltott: Akh tamar. A lány meghallotta, és a vízbe ugrott, hogy segítsen. Mind a ketten a vízbe fulladtak. Másnap reggel, amikor az emberek sétáltak a tó partján, két szép fehér hattyút láttak nyakukat egymásba fonva úszkálni.

Az örmények idõszámítása is különbözik a miénktõl.
– Saját kalendáriumuk van, 551 évvel hátrább vannak az idõszámításban, mint mi. Tehát, ha egy régi örmény dátummal találkozunk, akkor ahhoz hozzá kell adni 551-et, hogy tudjuk, a mi számításaink szerint, mikor történt az esemény. Az örmény számok érdekessége, hogy tulajdonképpen az alfabétum betûi.

Lesz-e folytatása ennek a könyvnek?
– Nem valószínû, hiszen a további kutatásokhoz hosszú ideig kellene éljek különbözõ városokban, és ennek az anyagi vonzata is jelentõs lenne. A másik probléma, hogy Erdélyben élnek olyanok, akik megtartották az örmény vallásukat és nemzetiségüket, és olyanok, akik örmény katolikusok lettek, és magyarörményeknek nevezik magukat. Ez a két népcsoport úgymond hadilábon áll egymással, semmilyen kapcsolatot nem tartanak. Ahhoz, hogy alaposabban írjak róluk, elõfordulhat, hogy megsértem valamelyik csoportot. Eddig is, mint a szlalomóriás sízõ kerülgettem a botokat. Ezt a kötéltáncmunkát egyelõre nem tudom vállalni.

Barabás Orsolya, Új Kelet, 2007. január 14.

© Gyergyói Örmények

EÖGYKE füzetek

 

Free Joomla templates by L.THEME