Lourdes egy kisváros délnyugat-Franciaországban, a Pireneusok északi lábánál, 420 m tengerszint fölött, a Gave de Pau folyó partján, a tarbes-i egyházmegyében. A Lourdes-i Mária jelenésekszínhelye, a világ egyik leglátogatottabb Szûz Mária-búcsújáró helye.
Lourdes egy kisváros délnyugat-Franciaországban, a Pireneusok északi lábánál, 420 m tengerszint fölött, a Gave de Pau folyó partján, a tarbes-i egyházmegyében. Lakossága 1850-ben kb. 4 ezer, 2001-ben 16 ezer. A központjában lévõ dombon õsi vár áll, mely 1789-ben börtön, késõbb laktanya, a XX. sz. Végén itt található a Pireneusok múzeuma.
A Lourdes-i Mária jelenésekszínhelye, a világ egyik leglátogatottabb Szûz Mária-búcsújáró helye. - A Lourdes-i polgármester 1858. június-októberig „higiéniai okokból” elbarikádoztatta a barlangot és a forrást. Laurence tarbes-i püspök, aki már a jelenések idején is járt a helyszínen, 1858 július 28-án vizsgálóbizottságot állított fel, melynek megállapításai (Bernadett teljes józansága, szerénysége, kétségtelen õszintesége), valamint a csodás gyógyulások alapján 1862 január 18-án hivatalosan elismerte a jelenések valódiságát és megadta az egyházmegye hozzájárulást a Lourdes-i Boldogasszony kultuszához. Ekkor a barlang körüli tér már egy éve a tarbes-i püspökség tulajdonában volt. Bernadett leírása alapján Joseph Fabisch elkészítette a „fehér hölgy” szobrát, melyet 1864-ben állítottak föl a jelenések barlangjában. Ekkor kezdték építeni a Szeplõtelen Fogantatás neogótikus templomot is, melyben 1871-ben mondták az elsõ misét. 1876-ban basilica minor rangot kapott, s a pápa franciaországi nunciusa megkoronázta a kegyszobrot.
A zarándokok egyre növekvõ száma miatt e bazilikától kissé lejjebb 1889-ben Rózsafüzér titkokra szenteltek templomot 15 kápolnával. XIII. Leó pápa. (1878-1903) a vatikáni kertekben Lourdes-i barlangot építtetett, 1891-ben Lourdes-i officiumot és szentmisét engedélyezett az auch-i érsekségnek, melyet (Szt) X. Piusz pápa (1903-14) 1907-ben kiterjesztett az egész Egyházra.
A tarbes-i egyházmegye hivatalos neve 1912-ben Tarbes és Lourdes lett (a püspök májustól októberig Lourdes-ban székel). A centenárium évében, 1958-ban Roncalli bíboros (a késõbbi XXIII. János pápa) fölszentelte a Szeplõtelen Fogantatás-bazilika alatti kriptát és a föld alatti Szt. X. Piusz pápa-templomot.
1870 óta az asszumpcionisták francia nemzeti zarándoklatot, a domonkosok rózsafüzér-zarándoklatot vezetnek évente Lourdes-ba. A zarándokok száma 1870-ban 30 ezer, 1930-ban 220 ezer, 1950-ben 1,6 millió, 1958 (a centenárium évében): 6 millió, 1970-ben 2,1 millió, 2000-ben kb. 5 millió (ebbõl kb. 70 ezer beteg) mintegy 130 országból, ezzel Lourdes a világ egyik legkeresettebb kegyhelye, aminek egyik oka a zarándoklatok kitûnõ szervezettsége is.
Csodák és gyógyulások. A jelenések óta több ezer gyógyulás és számos csodás esemény történt Lourdes-ban, elsõsorban a forrás körül, de a barlangnál és a templom elõtti nagy téren is, mely a szentségi körmenetek alkalmával tele van (hordágyon, tolókocsiban) betegekkel. A Lourdes-i forrás vizének kémiai összetétele megegyezik az ivóvizével, ebbõl látják el a fürdõt, melynek vizét naponta 2x cserélik (a forrás vízhozama a XX. sz. végén napi közel 150.000 liter). Az elsõ csodás gyógyulás 1858 március 1: Catherine Latapie-val történt, akinek évek óta béna karja a forrás vizébe mártva hirtelen meggyógyult. Louis Borriette kõfaragó 20 éve volt vak fél szemére, amikor 1858 márciusában a forrásból hozott víztõl visszanyerte látását.
Az orvosok kezdettõl központi szerepet játszanak Lourdes történetében. Az 1858 április 7-i jelenésnél jelen volt a jelenések valódiságában kételkedõ Pierre Dozous Lourdes-i orvos is, s megállapította, hogy Bernadett kezét az elragadtatás közben kb. 10 percig minden károsodás nélkül égette egy gyertya lángja. 1861-ben egy bizottság Vergez professzor vezetésével 100 gyógyulásból 15-öt minõsített csodásnak. 1882 óta orvosi hivatal vizsgálja ki a gyógyulásokat, melyeket 1 év elteltével ellenõriznek, s megállapításaikat elküldik a párizsi Lourdes-i Nemzetközi Orvosi Bizottságnak. Az elfogadott eseteket a gyógyult személy egyházmegyéjébe küldik, ahol egy bizottság ajánlása alapján a megyéspüspök nyilvánítja csodásnak a gyógyulást (2001-ig 66 esetben). A csodás gyógyulások rövid összefoglalása a bazilika elõtti téren, fényképekkel illusztrálva látható.
A jelenések
1858 február 11-július 16-ig a Lourdes melletti Massabielle-sziklafal barlangmélyedésében a 14 éves Soubirous (Szt) Bernadettnek 18 alkalommal jelent meg a Boldogságos Szûz Mária (február 11, 14, 18, 19, 20, 21, 23, 24, 25, 27, 28, március 1, 2, 3, 4, 25, április 7, július 16). Bernadett 1858 február 11-én egyik testvérével és egy barátnõjükkel rõzsét gyûjteni indult. A folyóhoz érve édesanyja intésének engedelmeskedve megállt és levetette a zokniját, nehogy a sekély vízen átlábolva a zokni elázzon, s õ megbetegedjen a ködös, hideg idõben. Emiatt lemaradt két társától. A közeli barlangban meglátott egy különlegesen szép, fehér ruhás hölgyet: kék övet viselt, lábain egy-egy sárga rózsa, a kezében rózsafüzér volt. Bernadett nem tudta, kit lát, társai semmit sem észleltek.
A jelenés február 24-én bûnbánatra, a bûnösökért való imádságra intette, február 25-én fölszólította, hogy fakasszon forrást a barlang meghatározott pontján, igyon belõle és mosakodjon meg benne.
Március 2-án megbízta, „mondja meg a papságnak, hogy építsenek kápolnát és jöjjenek körmenetben” a jelenések helyére. Egyre többen (március 4-én már több mint 10 ezren) kísérték el Bernadettet a barlanghoz, de a látomásokban csak a kislány részesült. Március 25-én a hölgy lourdes-i dialektusban megmondta Bernadettnek: „Én vagyok a Szeplõtelen Fogantatás” (a Szeplõtelen fogantatás dogmáját 1854 december 8-án hirdette ki IX. Piusz pápa).
A jelenés természetfeletti jellegét 1862-ben a tarbes-i püspök, 1891-ben XIII. Leó pápa hivatalosan is elismerte.
Ezen események tudtában kezdõdött a szervezés
Szervezés
A zarándoklatot Baróti László-Sándor, a gyergyószentmiklósi örmény plébános szervezte.
A zarándoklat Húsvét vasárnapján (2007 április 8) volt meghirdetve, és jelentkezni lehetett május 30-ig. Jelentkezõ meg bõven akadt.
A résztvevõk száma 48 személy, de sokkal többen szerettek volna eljönni.
Szállás és élelem
A szállás Lourdes-i Cité Saint Pierre otthonban volt (amelyet a francia Secours Catholique mûködtet), ahol 5 éjszakára szállást és 4 napi ellátást kaptunk. A 700 lejes részvételi díjból a zarándokút költségei voltak biztosítva. Az útra szükséges élelmet mindenki saját maga biztosította. Az úton a buszban aludtunk (egyesek kivételével...)
Szállítás
A szállítással a csíkszeredai Open World Kft-t bíztuk meg, mely utólag kiderült, hogy nem volt a legjobb választás, hozzáállásuk szempontjából. De jó pont számukra, hogy balesetmentesen és szerencsésen megjártuk.
Útvonal
Gyergyószentmiklós (RO) – Szováta (RO) – Kolozsvár (RO) – Nagyvárad (RO) – Szolnok (HU) – Budapest (HU) – Székesfehérvár (HU) – Rábafüzes (HU)– Klagenfurt (A) - Padova (I) – Piacenza (I) – Genova (I) – Monaco (MC) – Nice (F) – Toulouse (F) – Tarbes (F) – Lourdes (F)
Lourdes (F) – Tarbes (F) – Toulouse (F) – Albi (F) – Carcassonne (F) – Montpellier (F) – Nice (F) – Monaco (MC) – Genova (I) – Milano (I) – Velence (I) – Trieste (I) – Ljubljana (SLO) – Siófok (HU) – Budapest (HU) – Szolnok (HU) – Nagyvárad (RO) – Kolozsvár (RO) – Gyergyószentmiklós (RO)
A teljes út hossza kb. 6000 km.
Június 18: Indulás és várakozás
Június 18-án reggel 5 órakor lett volna, ha a busz idõben megérkezik, de végül 5,30-kor elindultunk, 3 sofõrrel.
Az autóbusz két oldalára, a hátsó felére és az elsõ ablakra feliratokat ragasztottunk, melyeken szerepelt az örmény templom, az örmény kereszt, a város címere és a következõ felírat: "GYERGYÓSZENTMIKLÓS - Örmény plébánia – Paroisse Arménienne". Vittünk magunkkal még 4 zászlót: a magyar-, örmény-, egy világoskék zászlót és egy saját tervezésû, erre a zarándoklatra készült zászlót. E zászlón világoskék alapon egy örmény kereszt és az örmény templomban, az oltáron is megtalálható Mária monogram szerepelt. Ezt a zászlót és a feliratokat a felnõtt katekézisre járó fiatalok tervezték.
Minden zarándok kapott egy kék sálat és egy "Dicsérjétek az Urat" címû énekeskönyvet, egy beleragasztott emléklappal. A sálak elkészítését a zarándokok vállalták el.
Reggeli imával és rózsafüzérrel indultunk, aztán aki akart bemutatkozott (mivel voltak olyanok, akiket nem ismertünk) és elmondta, hogy miért megy Lourdes-ba és mit vár ettõl a zarándoklattól. Mindezt nehezítette, hogy mikrofon rosszul mûködött és ez rányomta a bélyegét az egész kommunikációra a zarándoklat alatt. Az autóbuszon csak vallásos zenét hallgattunk, illetve énekeltünk.
Kisebb megállásokkal jól haladtunk. A határnál egy kis izgalom: a ministránsunk Arnold még kiskorú és egyedül jött, ezért kellett egy szülõi beleegyezés a közjegyzõtõl. De a közjegyzõ a dátumot rosszul írta, és csak a határõr jóindulatán múlott, hogy Arnoldot végül átengedte, a busz hátsó részének az örömére, akiket egész úton szórakoztatott.
Magyarországon már jobban lehet haladni, ha az autóbusz is akarja. De mivel "az autóbuszt nem kérdezte meg senki sem, hogy akarja-e", ezért megmakacsolta magát és Székesfehérvár mellett az autópályán megállt. Igaz ehhez hozzájárult, az is hogy az autóbusz nem volt eléggé ellenõrizve indulás elõtt. Ez délután 6 óra tájban történt. A sofõrök megállapították, hogy a kuplungtárcsa leégett, és nem mehetünk tovább amíg ki nem cserélik. De az új alkatrészt itthonról kell küldjék. Mikor kiderült, hogy ma innen nem megyünk tovább, megkezdõdtek a telefonhívások. A szállító cég fõnöke azt ígérte, hogy másnap reggelre ott lesz az új alkatrész. Addig is a buszt el kellett vinni az autópályáról. A székesfehérvári Alba Volán autómentõje húzatta be a buszt a városba, a cég mûhelyéhez.
A papbácsinak ígértek szállást egy bentlakásban, de elég messze volt és kis buszokkal tudtak volna minket odaszállítani, ezért úgy döntött, hogy nem fogadjuk el és inkább alszunk a buszban. Ez viszont sokaknak nem tetszett, hogy buszban alszunk (annak ellenére, hogy a zarándoklat meghirdetésekor ez el volt mondva és csak az jöjjön, aki ezt vállalja). Ezért voltak, akik panzióban, vagy ismerõsöknél aludtak.
A többiek az autóbuszban vagy akinek volt takarója, az Alba Volán elõtti kis parkban tért nyugovóra, este 11 óra után, abban a reményben, hogy másnap legkésõbb délben folytatjuk az utat.
Június 19: Székesfehérvár
Reggel mielõtt a többség felébredt volna, megérkezett a cserealkatrész. Örültünk, mert valós esélyt láttunk, hogy tovább induljunk.
Addig is gondoltuk, bemegyünk a városba városnézésre. Így is lett. A városi busszal mentünk a központig. 7 órától a székesfehérvári Szent István bazilikába mentünk szentmisére. A szentmisét a plébánosunk Baróti László-Sándor celebrálta.
A szentmise után városnézésre indultunk, Székesfehérvár központjába, abban a reményben, hogy bármikor szólhat a telefon, hogy indulhatunk tovább, Lourdes fele.
Megnéztük a Szent István bazilikát, Szent Anna kápolnát, a romkertet, a Szent László szobrot, piac teret a Püspök-kúttal, Mátyás király emlékmûvét, a Fõutcát az országalmával, "Kati nénit" , (aki mindenkinek tetszett, fõleg az ifjúságnak), a 10-es húszárok emlékmûvét, Szent Imre templomot. Végül megpihentünk a koronás kútnál, várva a telefonhívást. Mivel nem érkezett telefonhívás, mi érdeklõdtünk és kiderült, hogy nem is azzal az alkatrésszel volt a baj, ami érkezett, hanem a kapcsolószekrénnyel és hogy többet kell idõzzünk. Így mindenki arra mehetett, ahová akart és meg volt beszélve egy idõ, amikorra mindenki visszaérkezik. Ez ismétlõdött háromszor. Mivel a harmadik után sem tudtunk semmi biztosat, visszamentünk az Alba Volán elõtti parkba, és vártuk, hogy mikor lesz kész az autóbusz. Itt arról is meggyõzõdtünk, hogy a magyarországi munkások nagyon kényelmesek. Az Open World Kft. igazgatója azzal „vigasztalt”, hogy ha egy órán belül nem lesz kész az autóbusz, akkor azonnal küld egy másikat, Budapestrõl. Erre ugyan várhattunk. Végül kb. 4 óra várakozás után láttuk, amint az autóbusz „egyedül” kijön a mûhelybõl. Így aztán este 7 óra után el tudtunk indulni Lourdes fele, és éjfél elõtt már átjutottunk az osztrák határon. Este elmondtuk a rózsafûzért, és mivel mindenki fáradt volt a többség elaludt.
Június 20: Olaszország és Franciaország
Reggel már Olaszországban ébredtünk. Reggeli imát és a rózsafûzért imádkoztuk. Sajnos az autóbusz meghibásodása miatt nem tudtunk bemenni Padovávba, Milanóba és Monacóba sem. Kisebb pihenõkkel mentünk egészen Lourdes-ig. Látnivaló csak az autóbusz ablakán keresztül volt, de így is szép tájakat láttunk. Délelõtt gurultunk át Genova fölött az autópályán, pillantást vetve a városra és a kikötõre. Utána végig a tenger mellett haladtunk alattunk a tengerpart, fölöttünk a Liguriai Appenninek, majd a Tengeri Alpok, és rengeteg alagút „zavarta” a kilátást. Így értünk Franciaországba, ahol folytatódott a csodálatos táj, majd megpillantottuk Monacót is alattunk, a tenger partján. Utunk a francia Riviérán keresztül vezetett, csodálhattuk a tengerpartot és a rengeteg pálma- és olajfával díszített tájat. Olyan városok mellett haladtunk el, mint Nice, Cannes, Aix-en-Provence, Arles, Nîmes, Montpellier, Béziers, Narbonne, magunk mögött hagyva Provence majd a Languedoc tartományt. Innen kezdve egyre jobban eltávolodtunk a tengerparttól és az ország belsõ tartományaiba érkeztünk. Távolról pillantottuk meg Carcassonne várát, majd Toulouse fele vettük az irányt. Közben ismét este lett és a rózsafüzér imádkozása után álomba szenderült a társaság, egészen addig, amíg Lourdes közelébe érkeztünk.
Lourdes-ba érve rózsafüzérrel köszöntöttük a Szûzanyát. Éjjel 2 óra körül érkeztünk meg a szállásunkra, a Cité Saint-Pierre otthonba. Az egész utazás során sokat segített egy GPS készülék, melyet az egyik zarándok hozott magával.
A program szerint aznap délben már Lourdes-ban kellett volna legyünk, ezért az ebédet és a vacsorát is vissza kellett mondani.
Elszállásolás után mindenkinek jól esett a pihenés.
Június 21: Elsõ nap Lourdes-ban: Tarbes, Pau
Reggel fél 6-kor keltünk, mert reggel 6 órára volt betervezve - az ott tartozkodásunk alatt az egyetlen - magyar nyelvû szentmise a jelenések barlangjánál. Mivel késõn érkeztünk nem volt kötelezõ a megjelenés. Ennek ellenére a többség részt vett a szentmisén. Egy magyarországi zarándokcsoporttal együtt volt a szentmise, a napkeltével egy idõben. Ekkor láttuk elõször a jelenések barlangját, mely a hajnali fényben csodálatos volt.
Délelõtt egy filmet néztünk meg Szent Bernadette életérõl, majd egy kiránduláson vettünk részt Tarbes városában. Itt megnéztük a Tarbes-i székesegyházat, (Cathédrale Notre-Dame-de-la-Sède), amely a Tarbes-Lourdes egyházmegye székesegyháza, egy románkori székesegyház, melyet többször is újjáépítettek a középkorban. Utána a Jardin de Massey-be (Massey kert) mentünk, egy XIX. században Placide Massey által létesített köz-kert. Aztán kellett sietni, hogy elérjük az ebédet, amelyre végül minden igyekezetünk ellenére nem sikerült elérni. Nagy sajnálattal közölték, hogy sajnos aznap nem kapunk ebédet.
Délutánra ismét egy városnézés várt ránk. Miután mindenki evett, amit otthon kapott, újra elindultunk városnézésre ezúttal Pau városába. Tanulva a Tarbes-i városnézésbõl, itt mindenki "saját útvonalat követhetett" és oda ment ahová akart. Itt is sok érdekes látnivaló volt, szép utcák, épületek, templomok és a kastély. A kastély legrégebbi két tornya a XII. századból való, itt született (1553 dec. 13) IV. Henrik (Henri de Bourbon) francia király (1589-1610). Pauban található a Szent Jakab templom (église Saint Jacques), a Szent Márton Templom (église Saint-Martin), Szent József templom (église Saint-Joseph), Miasszonyunk templom (l'église Notre-Dame), Szent Péter templom (église Saint-Pierre), Szent András anglikán templom (l’église anglicane Saint Andrew).
Minden este 9 órakor gyertyás körmeneten vettünk részt, amely a Rózsafüzér bazilika elõtti téren van megtartva, rengeteg zarándok részvételével, mindenki kezében égõ gyertya. Ez alkalommal a rózsafüzért imádkozzák, több nyelven, és számunkra nagyon tetszett, hogy magyarul is hallottunk néhány "Üdvözlégy"-et. Minden tized végén éneklik a Lourdes-i himnuszt, melynek refrénje minden nyelven ugyanaz: "Ave, ave, ave Maria". A menet a jelenések barlangjától indul, megkerüli a teret és a bazilika elõtt ér véget az imádkozás.
Június 22: Cité Saint-Pierre, a keresztút és a Gavarnie-i cirkuszvölgy
Reggel 7 órakor egy szentmisével kezdtük a napot a Cité Saint-Pierre-ben, majd reggeli után egy idegenvezetõ részletesebben bemutatta a szálláshelyünket, a Cité Saint-Pierre otthont. Ezt az otthont a francia katolikus segélyszervezet mûködteti, a Secours Catholique, amely az adományokon és az önkénteseken alapszik. Ide olyan zarándokokat fogadnak be, akik nem tudnák egyébként megfizetni a drága szállodai szobát, és csak adományokat fogadnak el a szállásért cserébe. A zarándoknak pedig minden esetben tehetsége szerint hozzá kell járulnia a szállás és ellátás költségeihez.
Bernadett kérésére válaszolva, Jean Rhodain alapította 1955-ben és a Németországból hazajött hadifoglyokkal együtt határozta el ennek a felépítését. A 6 szállóban, 267 szobában egyszerre 600 zarándokot tudnak elszállásolni. A 18 hektáron elterülõ területen 6 szállás mellett található egy adminisztrációs központ, ebédlõvel és az önkénteseknek szállás, továbbá egy konferencia terem, egy szabadtéri katedrális („zöld katedrális”), egy tavirózsás kis tó, egy rózsafüzér-út, a parkoló és egy istálló-kápolna, hasonló ahhoz az istállóhoz, amelyben Bernadett a juhokat õrizte, a pásztorkodása idején, Bartres-ben. A kis istálló-kápolnába Msgr. Jean Rodhain egy mérleget helyezett el, mely arra figyelmezteti a zarándokokat, hogy mérlegelés nélkül szolgálják testvéreiket, mert egyszer tetteink mérlegre kerülnek. A mérleg, melynek mása megtalálható a Cité bejáratánál is, egyik karján a földgömb található, másik karján az Oltáriszentség.
A mûködést 24 fizetett, 5 idénymunkás és több mint 100 önkéntes biztosítja. Így egész évben több mint 1000 önkéntes dolgozik itt.
Az ebédlõ falán egy hatalmas festmény található, Gérard Ambroselli „Kenyérszaporítás” címû freskója, amelyen Jézus kenyérszaporítását láthatjuk, modern feldolgozásban, ahol több korszakból és helyrõl szerepelnek emberek és a szaporított kenyérbõl mindenki részesül. Itt õriznek egy nagy órát is, melynek mutatóit Jean Rodhain, a Cité Saint Pierre alapítója tépte le, amikor nagy sort látott a háború után egy francia Caritas-kirendeltség elõtt, s mikor megkérdezte, miért állnak, azt a feleletet kapta, hogy még nem jött el a nyitás órája. Ekkor a pap lecsavarta az óra mánusait, eldobta, és ezt mondta: „a szeretetnek nincs órája". Itt évente 25-30000 zarándok részesül a szeretet e formájával.
A bemutató után egy keresztúti ájtatosságon vettünk részt a bazilika melletti dombon, amely 1500 méter hosszúságban terül el. E keresztút szépsége, hogy az állomások életnagyságú szobrokból állnak, erdõs és dombos környezetben. A 15 állomás 115 öntöttvasból készült személyt jelenít meg ember-nagyságban, mely 1898 és 1911 között készült. Egy érdekesség, hogy a X. állomást a magyarországi katolikusok állították (finanszírozták) 1912-ben. Sajnálatos módon a keresztutat csak „végigfutottuk” az idõszûke miatt.
Ebéd után kirándulni mentünk a Lourdes-tól kb. 60 km-re délre, a spanyol határ szélén található Gavarnie-i cirkuszvölgybe. A Pireneusok egyik legszebb látványa, a gleccserek által kialakított természetes amfiteátrum, a Pireneusok Nemzeti Park része. A 6 km átmérõjû hegykoszorú 3 gyûrt rétegbõl áll, és magasabb csúcsai meghaladják a 3000 métert. A télen felhalmozódott hó, egész nyáron vízesések formájában jön le a hegyrõl, ezek közül a legnagyobb 422 méteres. Megközelíteni gyalogosan vagy bérelt szamáron lehet.
Mindenki elámult a természet e hatalmas csodája láttán.
Este 9-tõl ismét részt vettünk a gyertyás körmeneten, ezúttal aktívabban, ugyanis az engedélyezett néhány magyar nyelvû Üdvözlégy-et a mi zarándokcsoportunk mondatta, és a kórusunk is „segített” énekelni a Lourdes-i himnuszt MAGYARUL.
Aki nem volt elég fáradt sétálhatott a téren és a bazilikák elõtt, a kegyhelyek kivilágítva egy gyönyörû látványt nyújtottak. Ugyancsak gyönyörû volt a jelenések barlangja, vagy a Rózsafüzér Bazilika kupoláján található hatalmas korona, de nem elhanyagolható a távolban látszó kivilágított Lourdes-i vár látványa sem.
Június 23: Bernadette nyomában majd a Pic du Midi de Bigorre
A reggeli szentmise fél 8-kor kezdõdött a Cité Saint-Pierre-ben. Utána a szokásos reggeli, majd elindultunk Bernadette nyomába. Egy olasz származású idegenvezetõ mutatta be Bernadette életét és életének Lourdes-i színhelyeit. Sétánk a Szent Bernadette múzeumban kezdõdött, ahol megismerhettük a Bernadette korabeli Lourdes-ot és betekintést nyertünk a város egykori életébe. Utána Bernadette életrajzát ismerhettük meg gazdagon illusztrálva korabeli képekkel, tárgyakkal illetve Bernadette személyes tárgyaival. A múzeum után, meglátogattuk Bernadette születésének a helyét, a Boly malmot. Itt kiegészíthettük az eddig hallottakat a Soubirous és a Castérot családok történetével, megismerkedtünk a város elõljáróival és a szegény emberekkel, akik Bernadette életében Lourdes-ban éltek. Alkalmunk volt látni azt a szobát, ahol Bernadette született és azokat a szegényes körülményeket ahol Bernadette életének elsõ 10 évét töltötte.
Utunkat folytatva láttuk a Bernadette szüleinak a házát, abban az idõben, amikor Bernadette már nem lakott szüleivel. Utolsó állomásunk a Cachot volt, az a régebben börtönként használt szoba, amelyben Bernadette és családja lakott, miután elszegényedésük következtében el kellett hagyniuk a Boly malmot. Ebbõl az egyszobás lakásból indult Bernadette a Szûzanyával való találkozásra. Tapasztaltuk, hogy milyen szûk és egészségtelen lakás volt, abban az idõben, és egy kicsit átéreztük Bernadette nyomorúságos életét. Ma múzeumként mûködik, de szentmiséket is szoktak végezni benne. Ezzel le is járt a rövid délelõtti programunk, siettünk ebédelni.
Délután egy hegyvidéki kiránduláson vettünk részt, de elõtte egy bevásárlóközpontba mentünk bevásárolni. Mivel szombat volt és vasárnap Franciaországban nincsenek nyitva az üzletek, szükséges volt a hazai útra élelmet és egy kis ajándékot vásárolni, hogy hétfõn kora hajnalba indulni tudjunk.
A kirándulásunk célja a Pic du Midi de Bigorre, a francia Pireneusok hegyláncának egy másik festõi tája, melynek legmagasabb csúcsa 2877 méter magas. Az autóút mondhatni, hogy a felhõk között halad, a legmagasabb pontja 2115 méter magasan található. Innen még felmásztunk egy kb. 50 méter magas dombra, ahonnan belátható volt az egész völgy és majdnem a világ tetején éreztük magunkat.
Az esti gyertyás körmeneten a többség részt vett és ismét mondhattuk a rózsafûzért magyarul és énekelhette a kórusunk a Lourdes-i himnuszt az óriási tömegnek. Lourdes-i tartózkodásunk alatt ekkor volt a legnagyobb tömeg, épp, hogy elfértünk a téren, mivel szombat este volt és másnap volt Keresztelõ Szent János születésének az ünnepe. Mint mindig, most is vittünk magunkkal zászlót és a zászlóvivõk abban a kiváltságban részesültek, hogy õket mindig kihívták a tömegbõl a bazilika elé közel a bemondókhoz és a kórushoz.
Június 24: A X. Piusz Bazilika és a nemzetközi szentmise
Az utolsó nap Lourdes-ban kivételesen nem szentmisével kezdõdött. Szentmisére csak reggeli után mentünk 9 órára, amely a X. Piusz Bazilikában volt megtartva, több nyelven. A X. Piusz Bazilikát (Basilique Saint Pie X) a jelenések 100 éves évfordulójára építették 1958-ban, amely teljes egészében a föld alatt van, úgy, hogy kívülrõl semmi nem látszik belõle. A bazilikát egy magyar származású tervezõ Vágó Péter tervezte, alakja egy fordított bárkára hasonlít, hosszúsága 191 méter, szélessége 61 méter, amelyben 25000 ember fér el. Roncalli (a késõbbi XXIII. János pápa) bíboros szentelte fel 1958 március 25-én.
Itt egy felejthetetlen élményben részesültünk, a világ minden tájáról többezer emberrel együtt vettünk részt egy nemzetközi szentmisén, amelyen a barcelonai érsek volt a fõcelebráns. A szentmise áldása a jelenések barlangjánál volt.
A jelenések barlangja körüli városrészt Kegyhelyeknek hívják, itt találhatók a templomok, a jelenésekkel kapcsolatos intézmények és a betegotthonok. Legfõbb zarándokhely a jelenések barlangja, a Massabielle-i barlang, ami Öreg Sziklát jelent. A barlang majdnem érintetlen a jelenések után, csupán egy Mária szobor került arra a helyre ahol, Bernadett látta a Szûzanyát. A barlang elõtt folyik el a Gave folyó, amelyet többször szabályoztak a jelenések után, így a medre kb. 30 méterrel hátrább került, így egy tér alakult ki a rengeteg zarándok számára. A barlang mellé építették 1866-ban a Kriptát, még Bernadette életében. A bejárat két oldalán Szent Péter és X. Piusz szobra áll.
A Kriptára épült Szeplõtelen Fogantatás Bazilika, melynek a szentélye pontosan a jelenések helye fölött van, és toronyórája óránként énekeli az Ave Maria-t. A Kripta elé épült a Rózsafüzér Bazilika, amely 15 kápolnájában a rózsafüzér 15 titkát jeleníti meg az örvendetes, fájdalmas és dicsõséges olvasókból. A két feljárója az Atya két szeretõ karját jelképezi, amely mindig tárt karokkal várja a zarándokokat. Ezeken a feljárókon lehet eljutni a Kriptához vagy a Szeplõtelen Fogantatás Bazilikájába. A Gave túlsó partján található a Szent Bernadette templom, melyet 1988-ban építettek azon a helyen, ahol Bernadette állt az utolsó jelenés alkalmával, mivel a barlang bejáratát az akkori hatóságok elkertelték. A Kegyhelyekhez tartoznak még Bernadette életének további helyszínei, melyek a város más részein vannak, így a Boly malom, ahol született, a Cachot, ahol laktak a jelenések idején, a Hospice menhely, a szegények és betegek otthona, ahol Bernadette elsõáldozó volt és iskolába járt, amíg el nem hagyta Lourdes-ot.
A szentmise majd az ebéd után adományokkal járultunk hozzá a Cité Saint-Pierre fenntartási költségeihez, úgy, hogy egy kihelyezett perselybe mindenki tetszés szerint adományozott. Ezután szabad program következett egész délután. Ekkor volt alkalmunk körbejárni alaposan a Kegyhelyek fontosabb helyszíneit és a templomokat. Volt aki fürdött a forrásvízben, mások városnézésre mentek. Többen meglátogattuk a Lourdes-i plébániatemplomot, amely a régi plébániatemplom helyett épült. Bernadette idejében csak a régi templom volt, itt keresztelték meg Bernadettet.
Egy másik érdekes helyszín a Lourdes-i vár, amely egy sziklára épült Lourdes központjában és ez az építmény található a legmagasabban, amely a város minden részérõl látszik, jelentõsen hozzájárulva Lourdes látványához. A Chateau Fort egy XIII.-XIV. századi lovagvár, tehát már Bernadette idejében is létezett, ma itt található a Pireneusok Múzeuma, mely bemutatja a környéken élõ emberek szokásait, foglalkozásait, építkezését és mindent ami az itteni emberek mindennapi életével kapcsolatos. Ugyanakkor egy középkori vár hangulatát idézõ hely. A bástyákról egy csodálatos magaslati panoráma nyílik a városra és a környékére.
Vacsora után felköszöntöttük a Lászlókat, köztük a papbácsit is, mivel akkor volt a Szent László ünnepe. Utoljára vettünk részt a gyertyás körmeneten Lourdes-ban és még egyszer részesültünk a Kegyhelyek csodálatos látványában. Utána mindenki csomagolni és pihenni ment, mivel másnap hajnalban indultunk hazafelé.
Június 25: Búcsú Lourdes-tól, Albi, Carcassonne
Hajnali 5 órakor kezdtünk bepakolni az autóbuszba és hamarosan útnak indultunk. Sokan sajnáltuk, hogy ilyen hamar elrepült a Lourdes-i tartózkodás ideje, ahol annyi csodálatos és felemelõ élményben volt részünk.
Következõ állomásunk Albi városa volt, mely hírnevét a középkori albigensek elleni megtorlásról kapta. Itt meglátogattuk a Szent Cecillia katedrálist, mely a világ egyik legnagyobb téglából készült épülete és két század kellett az építéséhez (1282-1480). Különleges tornyaival és csodálatos belsõ díszítéseivel, ma Franciaország egyik leglátogatottabb temploma.
Egy kisebb pihenõ és reggeli után délre érkeztünk Carcassonne városába. Ez a város egyik legjobban megõrzött középkori város. A középkori város a várban található, mely Európában egyedi középkori épületkomplexum, ami a megmaradását illeti. A várfalakon belül csak középkori épületek találhatók, utcákkal, boltokkal és céhekkel, egy középkori hangulatot idézve elõ, rendkívüli turisztikai látványosság. A várban található a Saint-Nazaire Bazilika, mely XI. századi és II. Orbán pápa szentelte fel 1096-ban. Szintén a várban található a grófi kastély, melyet sajnos idõszûke miatt nem nézhettünk meg, mivel egyeseknek sokkal fontosabb volt a fürdés, mások meg siettek haza, és sem a látvány sem a fürdés nem érdekelte. Ez egy olyan hely, ahol el lehetett volna tölteni egy egész napot, anélkül, hogy megunná valaki, belekóstolva a középkori hangulatba és életvitelbe, amelyet nem a tévéképernyõrõl vagy filmekbõl látunk, hanem élõben. Érdekes volt egyes zarándokok megjegyzése, mikor kifakadtak arra, hogy egy óra szabadidõ volt adva: "Mit csináljunk itt egy óra alatt?". Csak sajnálni lehet õket.
A középkori városnézés után útnak indultunk, a következõ célunk felé: fürdés a Földközi tengerben. A fürdés Séte közelében volt, és mivel hûvösebb volt és nagyon fújt a szél, kevesen mentünk bele a vízbe. Közel egy órát fürödtünk, ami elegendõ volt az akkori viszonyokhoz (hideg szél és kellett is haladjunk az utazással). De aki fürdött, nem fázott és nem bánta meg, mert egy élménnyel gazdagabb, mint más: fürdött a Földközi tengerben.
Folytatva utunkat a francia Riviérán, éjfélkor megérkeztünk Monacóba. Itt egy hosszabb idõzés volt tervezve, de mivel nem kaptunk parkolóhelyet és a rendõr nem engedte meg a szabálytalan parkolást, 10 perc után befejeztük a városnézést, ami így is érdekes volt. De bátran mondhatjuk bárkinek, hogy voltunk Monacóban.
Június 26: Velence
Reggel arra ébredtünk, hogy Milanóban vagyunk. Itt a dómot néztük meg kívülrõl, mivel nagyon korán, 5 órakor voltunk itt. A milánói dóm Olaszország legnagyobb gótikus épülete Építése 1386-ban kezdõdött és mesterek irányításával 1500-ig folyt. Külseje rendkívül tagolt és aprólékosan díszített, gyönyörû ablakokkal és rozettákkal.
A rövid megálló után folytattuk utunkat Velence fele, mivel 11 órára lejárt az indulástól számított 30 óra, mikor az autóbusznak 8 órát pihenni kell.
Jól idõzítve 11 óra elõtt értünk Velencébe, ahol 8 óra szabadidõnk volt. Hogy bemenjünk a kikötõbe autóbusszal elég borsos árat kellett fizetni, ami nagyon jellemzõ Velencére. Innen hajóval mentünk be a városba, ami szintén egy élmény volt. Itt mindenki saját maga választhatta ki, hogy mit látogat meg, szabad program volt mindenki számára. Lenyûgözõ látvány volt a kikötõ, a Szent Márk tér, a Dózse palota, a Szent Márk székesegyház, a csatornákon átívelõ hidak, a gondolák, amelyeket eddig csak tévébõl láttunk.
Velence a lagúnák városa, amely az Adriai-tenger északi részén fekvõ mocsaras Velencei lagúnában fekszik. Velencét sokszor illetik az „Adria királynõje”, a „víz városa” és a „fény városa” jelzõkkel. 827-ben hazahozták Szent Márk evangélista hamvait Egyiptomból, õ és szárnyas oroszlánja azóta Velence szimbólumává nõtt, maga az állam Szent Márk Köztársaságnak nevezte magát. Szent Márknak a középkor óta köszönheti Velence zarándokait, turistáit, az ebbõl adódó kereskedelmét, és valójában egész létét és szépségét.
A közös érdekek szorosabbra kovácsolták a szigetek közösségeit, a communákat, tribunjaik 697-ben közös vezetõt választottak, Paulicius Anafestust, az elsõ dózsét s ezzel megkezdõdött a Köztársaság 1100 évig tartó külön élete. A fõbb kérdéseket eleinte a népgyûlés, az arengo döntötte el, de a fõnökök már kezdettõl fogva szilárdan a patrícius családok voltak. A következõ századokat a hatalomért folyó éles harcok jellemezték a patríciusok és a dózsék között, 150 év alatt 20 dózse fordult meg Velence trónján.
Velence csak 1866-ban csatlakozott az Olasz Királysághoz.
Velence épületeit egymáshoz közel álló, fából készült cölöpökre építették (a víz alatt oxigén hiányában a fa nem rohad el), amelyek belenyúlnak a tengerfenék homokos és agyagos rétegeibe is. A házak megtámasztására használt fákat a mai Szlovénia nyugati területein vágták ki. A pillérek nagy része sok évszázad után még mai is érintetlen.
A Szent Márk tér Velence központja, amelynek – ahogy Petrarca írta – „nincsen párja a földön”. 56-82 méter széles, 175 méter hosszú a világ legszebb tereként is nevezett hely, amely sok történelmi esemény színtere is volt. Három oldalról középületek veszik körül. Ma is a város életének centruma.
Szent Márk-székesegyház (Basilica di San Marco): Velence legismertebb, leghíresebb látnivalója a 882-ben alapított csodálatos díszítésû épület, a város védõszentjének, az evangélista Szent Márk ereklyéinek tiszteletére, mely elemeiben, formavilágában megõrizte a bizánci építészet hagyományait. Alapja is egy bizánci keresztet mutat. Belül öntöttarany-mozaikokat, híres szarkofágokat és legritkább márványdíszítéseket láthat a turista, kívül a homlokzaton román és gót stílusú dombormûdíszítést. Tetején öt hagymakupola nyúlik a magasba. Mind kívül, mind belül márvánnyal, mozaikkal, faragásokkal ékesített alkotások találhatók. A századok folyamán többször átépítették és renoválták, mai formája a XI. századba nyúlik vissza. Restaurálása már a XVI. században megkezdõdött.
A Szent Márk Múzeumban pedig számos kincs található, melyek közül a legdrágább az a négy égetettbronz-lószobor, melyeket másolataikkal helyettesítettek a homlokzaton, hogy mindörökre megmaradhassanak az eredetiek.
Campanile: a Szent Márk-székesegyház bejáratával szemben magasodik 98,6 méter magas harangtornya. 888-912 között épült eredetije, mely 1902-ben összeomlott. A téren tartózkodók nem sérültek meg. 1912-ben avatták azt a téglatornyot, melyet ma láthatunk.
Óratorony (Torre dell'Orologio): Jobbra a bazilikától az 1496-ban emelt Óratorony magasodik, ez 2005-2006-ban felújítás alatt állt. A torony alatti árkád Velence Váci utcájába, a Merceriára vezet. Építésének idejében csodaszerkentyûként tartották számon. Mutatja az idõt, a holdfázisokat és a nap haladását az állatövekben.
A Szent Márk tér folytatása a tenger felé nyitott Piazetta, melynek hossza 97 méter, szélessége 41-48 méter. A tér egyik oldalán a Libreria épülete foglal helyet. Vele szemben a Dózse-palota fala terpeszkedik. A két épület között két oszlop magasodik. A Dózse-palota háta mögött épült a Prigione.
Libreria: a Dózse-palotával szemben áll, 1537-ben Jacopo Sansovino kezdte meg építését, melyet Scamozzi fejezett be. A reneszánsz épület isztriai kõbõl készült római klasszikus stílusban. Ma könyvtár és archeológiai múzeum. Mennyezetét Tintoretto, Tiziano és Veronese képei díszítik.
Dózse-palota (Palazzo Ducale): a dózse lakóhelye és az állam hatalmi központja volt több száz éven keresztül. Már a IX. század óta ezen a helyen, bár korábbi épületekben laktak a dózsék. A mai építését 1340-ben kezdték el, s 1420-1440 között fejezték be.
Szent Teodor és Szent Márk oszlopa (Colonne di San Teodoro e di San Marco): 1172-ben sikerült a magasba emelni a két oszlopot, melyen a két szent szobra látható. Mindkettõ másolat.
Prigione: a Dózse palota háta mögött, annak folytatásaként épült a fehér falú börtön. Antonio Contino építette a XVI. században.
A Sóhajok hídja (Ponte dei Sospiri) nem más, mint e börtönt és a Dózse-palotát összekötõ híd, amelyet Antonio Contino épített 1600-ban, isztriai kõbõl. Elnevezése Lord Byrontól származik. A hídhoz fûzõdõ sok rémtörténet elterjedése a költõnek s Victor Hugo-nak köszönhetõ. Velence igazságszolgáltatása a kor szörnyû börtönviszonyaihoz képest még humánus is volt. 1660-ban itt szüntették meg elõször a kínzásokat a világon.
Számos templom található még Velencében: a gótikus Santa Maria Gloriosi dei Frari, a barokk fogadalmi Santa Maria della Salute-templom, Scalzi-templom, San Eustachio-templom, San Simeone Piccolo-templom illetve a közeli szigeteken, San Michele di Isola reneszánsz temploma és San Giorgio Maggiore templom és bencés kolostor, Velence egyik leglátványosabb temploma.
Az érdekes látnivalókkal szolgáló séta után mindenki elfáradt, és a megbeszélt helyen már a megbeszélt idõ elõtt kezdtünk összegyûlni. Mindenkinek pihenésként szolgált a hajó fedélzetén megtett ringatózás az autóbuszig.
Egy kiadós vacsora után este 8 óra körül indultunk el, most már tényleg hazafelé.
Június 26: Megérkezés Gyergyószentmiklósra
Egész éjjel utaztunk, Szlovénián keresztül, majd a Balatontól délre, és székesfehérvári megálló nélkül és reggel már Budapesten voltunk. Miután vásároltuk egy Tesco áruházban, a sofõrökre vártunk, hogy reggelizzük, akik közben üzleti ügyeiket intézték, és elmentek a busszal. Itt sikerült megjavítani a buszban levõ mikrofont, mely egész eddigi út alatt nem mûködött megfelelõen. Ezután sokkal könnyebb volt a kommunikáció.
Reggeli után egyenes út vezetett a határig majd hazáig. Az ebédet a Királyhágón ettük meg, remélve, hogy majd otthon vacsorázunk. A buszon két csapat játszott, Bernadette életével kapcsolatos kérdéseket kaptak. A nyertes az Arnoldék csapata volt, amelyet a busz hátsó ülésein ülõk képeztek. Ezután egy nagyon kellemes hangulat alakult ki a buszon. Ezzel a hangulattal érkeztünk haza Gyergyószentmiklósra, 10 óra után.