Advent I. vasárnap

Ma kezdõdik a katolikus egyházban a karácsonyt megelõzõ adventi szentidõ. Az advent kifejezés a latin adventus szóból származik, mely magyarul eljövetelt jelent, és azt a négy hétbõl álló idõszakot jelenti, mialatt a keresztények fölkészülnek a karácsonyi ünnepekre, mely Krisztus kétezer évvel ezelõtti születését, a mindenkori ember életébe való belépését és a világ végén való dicsõséges eljövetelét egyaránt ünnepli: „Aki volt, aki van, és aki eljövendõ”. Advent kezdetén új egyházi év is kezdõdik, mely segíti a keresztényeket, hogy megismerjék és megéljék Jézus Krisztus tanítását és misztériumait, különösen az õ születését (karácsony) és feltámadását (húsvét). A katolikus templomokban adventi koszorút is szokás elhelyezni, melynek a vasárnapokon meggyújtott négy gyertyája jelzi a karácsonyi ünnepek közeledtét. December 17-ig a liturgia hétköznapokon fehér színben végzett sokak által kedvelt hajnali szentmisékkel emeli ki Szûz Mária szerepét a megtestesülés titkában. Advent idején a keresztények lelkükben megtisztulva és szeretetben készülnek arra, hogy az ünnepi liturgiában örökre megtalálhassák a Megszületettet.

Tekintsetek föl és bízzatok, mert közel van megváltástok  (Lk 21, 25. 28-34. 36)

Bevezetõ gondolat a C liturgikus évhez

Ma egy új liturgikus évet kezd meg az egyház, a C évet. Szent Márk után, most Lukács evangélistát fogja idézni a liturgia. Már advent elsõ vasárnapja elõrevetíti Krisztus második eljövetelét. Advent az Úr érkezésének az ideje: egyszer már eljött hozzánk Betlehemben, de eljön õ az élet minden eseményében és az egyház szentségeiben is. Eljön õ az idõk végezetén is. Eljön õ mai szentmisében is, hogy tanítson és tápláljon bennünket.

Pasztorális tanács

A résztvevõk egy szál gyertyát kapnak a templom bejáratánál, amit a kezükben tartanak. A szentmise kezdetén a pap, miután meggyújtotta az adventi koszorú elsõ gyertyáját, a ministránsokkal körmenetben végigvonul a templom közepén, a padok között, és az adventi koszorúról vett gyertyalánggal meggyújtják a hívek kezében lévõ gyertyákat is. Közben adventi éneket énekelnek.

 „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt” (21, 25).

Lukács itt apokaliptikus stílusban ír, mely zsidó földön keletkezett két évszázaddal Krisztus elõtt, és még tartott egy évszázadot. Ez a bibliai mûfaj a próféták irodalmából inspirálódik, és az õk tanításukat folytatja, akik Izrael függetlenségében reméltek. Most egyszerre szétfoszlott ez a reménység, mert Izrael egyik nagyhatalom kezébõl a másik elnyomó birodalom megszállása alá kerül. Úgy volt, mint Erdély földje, mely az elmúlt században hasonló történelemre tekinthet vissza. A választott nép reménykedése kifáradt. Úgy nézett ki, hogy Isten elfelejtette ígéreteit.   Az apokaliptikus irodalom ennek a kiábrándulásnak végére akart pontot tenni, és a reménytelenség ellenére akart hitet és reményt kelteni a zsidókban. Isten a történelem ura, õ tesz majd pontot a világ végére, és az õ ígéretei megvalósulnak. Istennek ezt a gyõzelmét az apokaliptika kozmikus képekkel fejezi ki. E mûfaj szerint a világmindenségnek három pillére van: az ég, a föld és a tenger, melyek megrendülnek akkor. A káosz eluralkodik majd mindenen, hogy Isten újjáteremthesse a világot. Izajás használ hasonló képet, amikor Babilon bukását jövendöli meg (Iz 13, 9-10, 34, 3-4). Ez is mutatja, hogy nem kell szószerint értelmezni a szöveget. Az égbõl lehulló csillagok és a Nap, mely már nem világít, Isten föltétlen uralmát jelentik. Ne felejtsük el, hogy a keleti népek akkoriban szinte kivétel nélkül isteni erõvel ruházták föl az égitesteket, a csillagokat, és imádták azokat. Az apokaliptika tanítja, hogy Isten ezek fölött áll. A népek, a goim, most látják Izrael vereségét és elnyomását, sírva és rettegve fogják meglátni, ahogyan Isten eljön és megszabadítja õket. Lukács is felhasználja ezt az apokaliptikus nyelvezetet és az említett kozmikus képeket is. Gondoljunk csak arra, hogy a Golgotán, Jézus halálának pillanatában napfogyatkozás volt (Lk 33,44), ezzel is hangsúlyozza, Jézus halálával Isten beavatkozott a történelembe: Jézus eljön az ég felhõin! A régi tovatûnt, valami új valósult meg. Ez az új nap húsvét reggelén fog fölragyogni a világnak.

„Az emberek meghalnak a rémülettõl, és a világra zúduló szörnyûségek várásától. Az egek erõi megrendülnek” (21.26).

Lukácsnál – Szent Márk párhuzamos szakaszával ellentétben –  inkább az emberek, mint az anyagvilág drámájáról van szó. Az ember – a mai úgy, mint a tegnapi – szereti a biztonságot és fél a beláthatatlan jövõbeli eseményektõl. A Biblia pedig valóban hirdeti, hogy a történelemben Isten cselekszik és irányítja a világ folyását. A jeruzsálemi templomnak a lerombolása, de maga a város eleste is, amelyekrõl Jézus beszél, sokkoló kijelentések, de mégis jelei annak, hogy majd az Emberfia el fog jönni. Valahogyan úgy hangzik, mintha nekünk azt mondaná valaki, hogy megszûnik Erdélyben a magyar anyanyelvi oktatás vagy összeomlanának a templomok, amikben mi annyira bizakodunk. Nem mondhatjuk, hogy nem ijesztenek a katasztrófákkal. Az atomháború, a túlnépesedés, a környezetszennyezõdés valóban reális fenyegetések az emberiségre nézve. Bizonyos ideológiák és a szekták ki is használják az emberek természetes félelmét, hogy híveket toborozzanak a maguk számára. Vajon Jézus is ezt akarta volna?

Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhõben, nagy hatalommal és dicsõséggel ( 21.27). 

El kell mondanunk azt, hogy Jézus nem az ember félelemérzetét használja ki akkor, amikor ezekrõl beszél. Nála a vég maga a kezdet: „Én vagyok a kezdet és a vég” (Jel 1,8). A világ vége Jézusnál nem egy baleset vagy egy katasztrófa, hanem személyes találkozás. A képet, mellyel kifejezi eljövetelét, Dániel prófétától veszi (Dániel 7, 13-14), de azt egészen átalakítja. Az ószövetségi próféta apokaliptikájában az Emberfia erõvel és hatalommal gyõzi le a választott nép ellenségeit. Jézus ugyan azonosítja magát az Emberfiával, de megjelenése nem erõszakos, nem hatalommal érkezik, hanem gyönge embertestben, Mária karján. Krisztus második eljövetele, a Parúzia nem riaszthatja meg a keresztényt, hiszen ugyanazzal a Jézussal szembesít, akinek jászlánál az angyalok békét hirdettek. Jézus hatalma és dicsõsége emlékeztessen bennünket arra, hogy õ megtörte a bûn és a gonoszság hatalmát. Megváltói tettével lehetõséget teremtett számunkra, hogy a bûn hatalmából megszabaduljunk, és az egy Urat imádjuk mindannyian. A korrupciótól és a hatalmi visszaélésektõl terhes társadalmunkban ez mindannyinkat bizakodással tölthet el.

 Ámen.

 Gyulafehérvár, 2000. Szent András napján.

Támogatók

 

 

Látogatók

Oldalainkat 98 vendég és 0 tag böngészi

© Gyergyói Örmények
ASOCIATIA ARMEANO CATOLICA GHEORGHENI,
IBAN: RO84BTRL02101205M63124XX,
adószám: 25306308

Free Joomla! template by L.THEME