Advent II. vasárnap

Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!

(Lk 3,1-6)

Pasztorális tanács

A pap a ministránsokkal – a múlt vasárnaphoz hasonlóan – bevonul a templomba, és meggyújtja a 2. adventi gyertyát. Az elsõ már ég, azt a szentmise elõtt, amikor a hívek érkeznek, gyújtsuk meg.
Hogy érthetõbb és ünnepélyesebb is legyen az Ige liturgiája, egy erre külön felkészített személy felolvashatja mindhárom olvasmány bevezetõjét, ami már a mi lekcionáriumaink olvasmányai fölött is megtalálhatók.
Az elsõ olvasmányunk szövege nagyon költõi, ezért két lektor is olvashatja, fölváltva. Amikor a felolvasó a „Kelj föl, Jeruzsálemhez ”ér, a hívek mindannyian felállhatnak. Persze minderre föl kell készíteni õket néhány perccel a szentmise elõtt.
A gyermek- és diákmiséken dramatizálhatjuk az elsõ olvasmányt, úgy, hogy egy nagyobb diák prófétának öltözik, és amíg olvassák az elsõ olvasmányt, némán, de élénk gesztusokkal utánozza a prófétát. Egy tíztagú csoport mellette lehajtott fõvel Jeruzsálemet jeleníti meg, hallgatják a próféciát, majd a beszéd közben az ég fele emelik tekintetüket.

Bevezetõ gondolat az olvasmányokhoz

Kedves Testvéreim! Idõszámításunk 2000. évében úgy, mint Tiberius császár tizenötödik esztendejében Isten szólni akar hozzánk. Akkor keresztelõ szent János hirdette Krisztust, most az egyház teszi meg ugyanezt. A szentmisében, amikor felolvassuk az olvasmányokat, Isten üzenetét hallgatjuk. Az advent a mi pusztánk, ahol Isten beszélni akar velünk, hallgassuk Szavát figyelmesen!

Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében (3. 1) Lukács Keresztelõ János szolgálatával vezeti be evangéliumát, mely ugyanakkor Jézus nyilvános mûködését is bevezeti. Isten belép a történelembe. Tevékenysége nem világunk fölött vagy attól elérhetetlen távolságban van, hanem közöttünk. Az üdvösségtörténet is profán történelem szívében bontakozik ki. Lukács evangélistával hihetjük, hogy a profán történések által, mint amilyen egy államfõnek a megválasztása, egy politikai párt felülkerekedése, Isten nemcsak, hogy üzen, figyelmeztet vagy bátorít, hanem beleszól a történelembe is.  Lukács fontosnak látta megjegyezni, hogy Jézus Augustus (Octavianus, Kr.e. 27 – Kr.u.14.)[1]  császár idejében született.(2, 1) Most azt mondja el, hogy nyilvános mûködését Tiberius (Kr.u.14-37) császár uralkodása idején[2], vagyis i.u. 28 vagy 29-ben kezdte el. Szembeállítja a kis zsidó gyermeket a világ leghatalmasabb urával, Tibériusszal, akinek birodalma az Északi-tengertõl a Szahara sivatagig, a Gibraltártól Ázsiáig terjedt. A Földközi-tenger partján ma több, mint tizenöt állam van, Tiberius birodalmában azonban csak egy római tónak számított. Amikor Lukács felsorolja a világ legnagyobb császárainak nevét, evangéliumának kezdetén ecseteli, hogy az örömhír el fog terjedni Jeruzsálemtõl Rómáig, majd onnan az egész világra, amirõl egy másik mûvében, az Apostolok cselekedeteiben ír (Apcsel28, 16-31). Pillanatnyilag csak felcsillantja az evangélium nagyságát: Jézus… Tiberius.

Amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója (3, 1.) Poncius Pilátus az egyetlen ember a Boldogságos szûz Mária mellett, aki bekerült a Hiszekegybe. „Született Szûz Máriától, kínzaték Poncius Pilátus alatt” imádkozzuk a hitvallásban. Poncius Pilátus Róma prefektusa volt Jeruzsálemben Kr.u. 26-36-ig, kegyetlen és hajlíthatatlan, ahogyan jellemezte õt szomszédja I. Heródes Agrippa.  Amikor a Garizim hegyén összegyûlt szamaritánusokat meggyilkoltatta, emiatt Szíria legátusa Vitéliusz leváltotta, és számadásra Rómába idézik.[3] A kor történetírói, Josephus Flavius és Philon azt írják róla, hogy erõszakkal, terrorral és katonasággal tartotta fenn hatalmát, nem riadt vissza a halálbüntetéstõl sem. Most, a választások elõtt sokan aggódva nézünk a jövõbe. Jézus ugyanilyen nehéz idõket élt, mint mi erdélyiek. Idegen uralom, elnyomás, fenyegetõzések közepette.

Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániás pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme. A valóságos hatalom Rómában volt, a provinciákban csak vazallusok uralkodtak. Lukács azonban leírja Jézus hazáját, ahol az evangélium terjedni fog: két zsidó provinciát (Júdea és Galilea) valamint két pogány tartományt (Iturea-Trachonitisz és Abilina). Lukács evangélista, aki a pogányok apostolának, Pálnak volt tanítványa, elõre jelzi, hogy Jézus nem csak egy nép Messiása, hanem minden nép szabadítója lesz. Lukács teológiai célzása figyelmeztet bennünket, hogy nem szigetelõdhetünk el másoktól kereszténységünk vagy hagyományaink címén. Az evangélium egy olyan egyetemes program, melynek hirdetése legfõbb tevékenysége az egyháznak, és terjedésének érdekében Krisztus parancsának szerves következményeként szakítania kell minden olyan múltbeli örökségével, melyek megnehezítik, vagy éppen lehetetlenné teszik a Messiás hirdetését. A keresztény lényegétõl és krisztusi küldetésébõl kifolyólag dinamikus és modern. Az újszövetségben él.

Annás és Kaifás fõpapok idején A politikai hatalmak után, Lukács utal a vallási vezetõkre is. Lukács adatait a történelem igazolta. Cezáreában megtaláltak egy amphiteatrumot, ókori színházat, melynek egyik ülése jelzi, hogy az Pilatus helytartóé volt.

Az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. Bár az érkezõ Messiás beleszól a politikába, és a fõpapok életét is meg akarta újítani, az evangélium mégsem a hatalmasok szájából indul útjának, hanem Keresztelõ Jánostól, aki utolsó – idõrendben – az Ószövetségi próféták sorában, de az elsõ azok között, akik hirdették a Messiást. Lukács különben is hangsúlyozza, nem a hatalmasok, hanem a szegények örülnek a Messiásnak (Lk 1,52). Isten az advent folyamán szózatot intéz hozzánk is. Azt akarja, hogy Jánosként legyünk a Messiás hírnökei. Heródes és a papok nem hallották meg az Úr szavát. Ma is oly kevesen vannak, akik nem csak hallgatják, hanem meg is hallják, és elkötelezik magukat Krisztusért.

S õ bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bûnbánat keresztségét a bûnök bocsánatára (3. 3). Szó szerint úgy kellene fordítani, hogy alámerülést a megtérésre. Keresztelõ János prédikációja kiáltás volt. Isten kiáltott általa a világba. A mi életünknek van-e mondanivalója? Istent nem lehet csak úgy megtalálni, meg kell térni: bele kell merítkeznünk. A megkeresztelkedés nem egy gondolat, nem is csak egy tett, hanem életünk megváltoztatása. Isten felé fordulunk általa egész életünkkel. A qumrámiak mindennap alámerültek egy folyóba, hogy ez a fizikai fürdõ emlékeztesse õket a megtérésre, lelkük megtisztítására, hogy újjá szülessenek. A karácsonyra készülõben nekünk is meg kell újulnunk. Levetve bûneinket s magunkra öltve Krisztust.



[1] ld.Herbert Haag Bibliai Lexikon, Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 1989. 114.

[2] ld.uo. 1817.

[3] vö.uo. 1481-82.

Támogatók

 

 

Látogatók

Oldalainkat 183 vendég és 0 tag böngészi

© Gyergyói Örmények
ASOCIATIA ARMEANO CATOLICA GHEORGHENI,
IBAN: RO84BTRL02101205M63124XX,
adószám: 25306308

Free Joomla! template by L.THEME