Nagybõjt III. vasárnapja

Reménykedjünk, és ne engedjük be életünkbe a rosszat

 

Pasztorális tanács

A mai liturgiában, mint az egész nagyböjt folyamán Isten megtérésre hív föl. Ezt a liturgia különféleképpen is hangsúlyozhatja. - A szentmise mindhárom olvasmánya után rövid csendet tarthatunk. - A napi zsoltár helyett énekelhetjük az 50. vagy a 90. zsoltárt nagyböjt vasárnapjain. A homíliában törekedhetünk arra, hogy kiemeljük a megtérés fontosságát, anélkül, hogy túlságosan kulpabilizálnók a közösséget. - Egy vagy két felolvasó a szentmise hálaadó részében megismételheti a három olvasmány legkifejezõbb megtérésre vonatkozó sorait.

Bevezetõ gondolat

A választott nép, az újszövetség, a családok és minden ember ismeri a megpróbáltatást vagy a bûn okozta szenvedést. Isten azonban gondunkat viseli, elkíséri történelmünket és életünket. Hogy együttérzését kifejezze, Jézus Krisztusban õ maga is a kereszthalál áldozata lett. Ezért minden élethelyzetünkben bízhatunk benne.

 

Jézus az evangéliumban, amit ma felolvasunk, egy ma is fennálló hiedelem ellen küzd, tudniillik, hogy a vérontások és a katasztrófák Isten akarta büntetésekként sújtanak minket. Ezt sokan ma is így gondolják, mert az ember meg szeretné magyarázni a megmagyarázhatatlant és a megismerhetetlent is. Ilyen a rossz problémája is az életünkben. Miért a gyilkosságok és a balesetek? Miért történnek ezek velem és nem másokkal? Az evangéliumban a galileaiakat gyilkolták le, áldozatbemutatás közben. A szimplicista magyarázat azt mondaná, hogy bizonyára bûnösök voltak. De hát akkor Isten mindannyiunkat elpusztíthatna. Az evangéliumban arról olvasunk, hogy a szõlõsgazda türelmesen bánik a szõlõjével, megtrágyázza és várja, hogy jövõre legalább teremjen, mert minden ember bûnös, s ilyen értelemben nem mindenki hoz termést idõben. De a fügefától már azt várja, hogy a másik évben teremjen.

            A rossz problémája lázít bennünket, ezért meg próbáljuk magyarázni azt. Az emberi tudás azonban nem adhat magyarázatot arra, ami szemünk elõl teljesen el van rejtve. Jézus nem adott mindenre magyarázatot, hanem õ Isten országát hirdette. Máshol az õ tanítása felülmúlja szívünket (1Kor 2, 9).

Ha Istennel találkozunk, egészen megváltozhatunk.

 Mádián pusztájában Mózes érdekes dolgot lát: egy soha nem fogyatkozó égõ csipkebokrot. Emlékszünk a történetre. A választott nép Egyiptomban raboskodik. Egy nap Mózes megölte a rabszolgát ütlegelõ munkafelügyelõt. A dolog kiderült, ezért Mózesnek el kellett menekülnie. Mádián pusztájába ment. Ekkor szólott Jahve Mózeshez az égõ csipkebokorból. Isten visszaküldte Egyiptomba. Mózes elfogadja, hogy irányt változtasson, miután erõszakossága miatt saját feje után szaladt, s így népétõl eltávolodott. Ekkor Isten úgy mutatkozik be Mózesnek, mint népének megmentõje, aki ismeri népe nyomorúságát, s meg akarja menteni szenvedéseitõl, sõt kivezeti fogságából, s egy tejjel mézzel folyó országot ad nekik. Mózesnek ekkor vissza kell mennie a fáraóhoz, aki halálra keresi õt s a népéhez, akihez küldetése van. Ezentúl nem saját belátása szerint cselekszik, hanem hite szerint.

            A hitünk akkor igazi, amikor megtérésünket termi gyümölcsül. Vallásosságunk akkor lesz igazi, ha Isten akaratát el tudjuk fogadni. A Zsidókhoz írt levél ezért Méltatja Mózest: „Hittel távozott Egyiptomból, és nem ijedt meg a király haragjától, hanem állhatatosan kitartott, mintha már a láthatatlant látta volna.” (11, 27). A hit ma is abban segít bennünket, hogy Isten útmutatásait elfogadjuk. Mózes ismerte gyengeségeit és azokat a veszélyeket is, melyek rá és a népére leselkedtek. De a találkozása azzal, aki így szólította meg: „Én vagyok, aki vagyok”, egészen megváltoztatta. Nagyböjtben Isten velünk is találkozni akar, hogy megszólítson, és életünket megváltoztassa. Ez a változás szabadságot hoz a mi életünkbe is, akkorát, mint a választott népébe, amikor megszabadult a rabságból.

 Folytonos szabadulás

Az Egyiptomból való szabadulás a keresztény hit egyik legszebb jelképe. Szent Pál egyik hívével kapcsolatosan hívta fel figyelmünket ennek aktualitására. „Nem szeretném, ha elkerülné figyelmeteket, testvérek, hogy atyáink mind ott voltak a felhõ alatt, mind átkeltek a tengeren” (1 Kor 10, 1). A felhõ Isten jelenlétének a jele a szövegben, aki elkísérte õket az új hazáig. Ezeket a sorokat úgy olvasták a keresztények, mint amelyek az egyház szentségeit jelezték elõre. „S mind megkeresztelkedtek Mózesre, a felhõben és a tengerben (10, 2). Pál apostol sorai mögött felismerhetõ a keresztség szentsége, mely a vízben és a Szentlélekben való alámerülést jelentette már akkor is. Ez az alámerülés új teremtményeket szült, akik ugyanabból a lelki táplálékból és forrásból éltek. Mindnyájan ugyanazt a lelki ételt ették, ugyanazt a lelki italt itták. Ittak ugyanis a lelki sziklából, amely kísérte õket, s a szikla Krisztus volt (1Kor 10, 3-4). Pál apostol ószövetségi jelképekkel beszél az eucharisztiáról. Ahogyan a sziklából Mózes ütésére víz fakadt, a kereszten Krisztus átdöfött oldalából lelki italt nyertünk, eucharisztiát. Ez a rendkívüli adomány részünkrõl várja a választ, az Istennek tetszõ életet. Az eucharisztiában Krisztus úgy jelenik meg nekünk, mint Mózesnek az égõ csipkebokorban. Ezt az isteni jelenlétet súlyos hiba lenne visszautasítani. A pusztában mégis fellázadtak sokan a választott nép fiai közül, ezért meghaltak. Pál ettõl akar megóvni minket.

 Ne halogassuk megtérésünket

A galileai gyilkosság és a ledõlt silói torony áldozataival Jézus figyelmeztetni akar bennünket, hogy emberi életünk sebezhetõ és törékeny. A katasztrófa áldozatai nem voltak bûnösebbek az életben maradottaknál. Brutális legyilkolásuk a mi életünk határaira irányítja figyelmünket. Senki nem ismeri hátralévõ napjainak számát, sem élete végének körülményeit, ezért nem halogathatjuk megtérésünket. Holnap talán késõ lesz Istenhez térni. „Nos, most van a kellõ idõ, most van az üdvösség napja!” (2 Kor 6,2). A nagyböjtben térjünk szívünkbõl Istenhez. Õ mindent megtett, hogy életünket megmentse, Szent Fiát adta oda értünk, Krisztust, õ pedig a saját életét.

            Az evangélium nem szándékozik fölvilágosítani bennünket, hogy miért történnek/történtek életünk katasztrófái, melyek sokszor lesújtanak bennünket értelmetlenségükkel. Mózes nem kereste népe nyomorúságának magyarázatát. Elsõ reakciója az volt, hogy elmeneküljön onnan, majd miután az égõ csipkebokorban Istennel találkozott, vissza mert menni a nyomorúságos földre, amelybõl kimenekült, hogy bajbajutott népén segítsen.  A mi életünk is felszabadul, amikor az Úrhoz megyünk, hogy vele találkozzunk, és egy új életet éljünk. Jézus nem azért jött, hogy magyarázatot adjon szenvedéseinkre, ezt megteszik a szociológusok és a pszichológusok. Jézus azért jött, hogy megszabadítson bennünket a bûntõl, ami minden rossz forrása lehet. Jézus egy új világot mutat meg nekünk. A nagyböjtben ezt akarja megláttatni velünk az egyház. Ez az út a feltámadásba torkollik, ami új reménységgel fog eltölteni bennünket.

 Baróti László-Sándor

 

Támogatók

 

 

Látogatók

Oldalainkat 179 vendég és 0 tag böngészi

© Gyergyói Örmények
ASOCIATIA ARMEANO CATOLICA GHEORGHENI,
IBAN: RO84BTRL02101205M63124XX,
adószám: 25306308

Free Joomla! template by L.THEME