Jézus feltámadt teste: Isten temploma
(Kiv 20, 1 ... 17; Zsolt 18 (19) ; Kor 1, 22-25; Jn 2, 13 – 25)
Képzeljük csak magunkat azok helyébe, akik látták Jézus haragját így megnyilvánulni: már hossszú idõ óta ott voltak a kereskedõk a jeruzsálemi Templom terén. Amikor az izraeliták feljöttek a jeruzsálemi Templomba, számítottak arra, hogy ott megvásárolhatják az áldozati állatot, amit majd Istennek áldoznak a Templomban. A pénzváltókra is szükség volt a római elnyomás idején, mivel a római pénzen a császár arcképe volt, és azt méltatlan lett volna a Templom perselyébe dobni: át kellett váltani zsidó sékellé. A városban viszont már a római pénzre volt szükség. Ezért a pénzváltók azt a templomtéren zsidó pénzzé váltották át.
Akkor mi volt a nehézség? Mint annyiszor az evangéliumban, Jézus elõször cselekszik, s csak azután magyarázza meg magatartását, de a hallgatóság nem teljesen érti, vagy egyáltalán nem is érti. Késõbb azonban minden érthetõ lesz: „Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak” (Jn 2,22). De akkor sem mindenki hitt neki.
Pillanatnyilag azonban Jézus erõszakossága zavarba ejtõ,s amit mond, annál inkább. Szavai, melyekkel megdorgálja a kereskedõket („Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká.”), arra engednek következtetni, hogy prófétának tartja magát; Jeremiás annak idején ezt írta:
„Hát rablók barlangjának tartjátok ezt a házat, amely az én nevemet viseli? Vagy azt hiszitek, hogy tán vak vagyok? - mondja az Úr” (Jer 7,11). Jézus Zakariás prófétát is idézi, aki annak idején ezt mondta: „Nem lesznek többé kereskedõk a Seregek Urának templomában azon a napon” (Zak 14,21). S ami fokozta a feszültséget, hogy azt merészelte mondani a jeruzsálemi Templommal kapcsolatban: „Atyám háza”. Ezzel nyíltan hirdette, hogy õ a Messiás.
Az ilyen szavak hallatán két lehetséges magatartás lehet: - tágra nyitott szemekkel, csodálva elfogadni, amit mond: ezt teszik a tanítványok. Vagy pedig szavait visszautasítani, de Õt magát úgy kezelni, mint Ál-Messiást: ezt teszik azok, akiket János evangélista a „zsidók”néven emleget. A valóságban mindenki zsidó, és – amióta Jézus megkeresztelkedett a Jordánban Keresztelõ Jánosnál, de a kánai mennyegzõ alkalmával is – látták Jézus csodáit, és érezhették, hogy Õ a Messiás. Ezzel együtt a tanítványok Jézus tettében valóban prófétai cselekedeteket láthattak megnyilvánulni; annál is inkább, mivel akkoriban mindenki tisztában volt azzal, hogy az áldozati állatoknak nem a templomtéren volt a helyük, a marhakereskedõknek az Olajfák hegyén, a Kedron-völgyében kellett volna árulniuk.
Idõvel azonban megközelítették a templomot, és a templomtéren ütöttek sátrat. Jézus ezt veti a szemükre – igazságosan. Ekkor a tanítványok visszaemlékeznek a 69. zsoltárra: „Mert a buzgóság emésztett házadért, s ha téged gyaláztak, rám hullt a gyalázat” (Zsolt 69,10). A zsoltár az üldözött ember imája: „Hiszen miattad viseltem az átkot, szégyenpír födte arcomat. Elidegenedtem testvéreimtõl, anyám fiai szemében idegen lettem. Mert a buzgóság emésztett házadért, s ha téged gyaláztak, rám hullt a gyalázat” (Zsolt 69,8-10). A zsoltárban múlt idõben van „buzgóság emésztett a te házadért”, amit János jövõ idõbe tesz: „Emészt (majd) a házadért való buzgalom.” Ezzel a jövõidõvel (csak a görög szövegben érzékelhetõ jól) Jézus a jövõbeni üldöztetését jelzi, ami különben már most, a jelenben elkezdõdik. János evangéliumának a kezdetén vagyunk, de Jézus pere már itt megkezdõdik. Mert azok, akiket János a „zsidók” néven emleget, nem úgy tekintenek Jézusra, mint a tanítványok. Számukra Jézus csak „a galileai” (s mi jó jöhet Galileából?), akinek van bátorsága megkritizálni a templomi gyakorlatot. Legyünk õszinték: a templom vezetõségének joga, sõt kötelessége is volt Jézustól megkérdezni, hogy mivel igazolja tettét? „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” Jézus felelete csak az õ feltámadása után lesz teljesen érthetõ, de akkor is csak a tanítványok számára: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” Most még azonban sokkolja a zsidókat: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?” Természetesen a zsidóknak igazuk volt. Jézus feltámadásának ismerete nélkül nem lehet értelmezni a kijelentést. Egy ember három nap alatt nem építhet vissza egy templomot, ami 46 évig épült. A szöveg értelmezésénél azt is kell tudni, hogy a három nap Isten megtalálását jelentette (ennyi nap múlva támad föl Jézus), ami szerepel Ózeás próféta könyvében, s a zsidók ezt tudták, mint ahogyan azt is igen, hogy a próféták errõl gyakran beszéltek. A nehézség az volt, hogy õk Jézust nem tekintették prófétának.
János evangélista azért helyezi a többi három evangélistával ellentétben a templom megtisztításának jelenetét evangéliuma kezdetére, hogy hangsúlyozza: az elõítéleteink megakadályozhatnak abban, hogy Istennel találkozzunk. A tanítványoknak nem voltak elõítéleteik, ezért Jézust képesek voltak lépésrõl-lépésre elkísérni, felfedezni és elfogadni. Velük ellentétben a „zsidók” bezárkóztak elõítéleteikbe, s elsétáltak Jézus szenzációs tanítása mellett, amire viszont teljes szívükkel vágyakoztak: ettõl kezdve Isten nem a kõtemplomokban van jelen, hanem a megváltott emberiség szívében, a feltámadt Krisztus Testében.
Gyergyószentmiklós, 2009. március 10.-én.
Baróti László-Sándor