A kereszt Isten szeretetét tükrözi

(2 Krón 36, 14-16, 19-23; Zsotl:136 (137) , 1 – 6; Ef 2, 4 – 10; Jn 3, 14 – 21;)

            

Kezdjük a rézkígyó jelenetével, amely a Sinai pusztában zajlik, Mózes nyomdokaiban, a vándorlás során. A hébereket mérges kígyók marták meg, s mert lelkiismeretük nem egészen volt nyugodt, mivel lázadoztak Isten és Mózes ellen a pusztában, arra gondolnak, hogy a kígyómarások Mózes Istenének a büntetései; ezért kérik Mózest, hogy járjon közben értük Istennél. „Ennek láttára a nép Mózeshez járult, s megvallották: „Vétkeztünk, amikor zúgolódtunk az Úr ellen és te ellened. Járj közben értünk az Úrnál, hogy vigye el ezeket a kígyókat rólunk!” Mózes tehát közbenjárt a népért. S az Úr így válaszolt Mózesnek: „Csinálj egy tüzes kígyót, s erõsítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad!” Mózes tehát csinált egy rézkígyót és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt” (Szám 21,7-9).

            Elsõ látásra úgy tûnik, hogy babonával állunk szemben, a valóságban a fordítottja történik ennek: Mózes átváltoztatja a babonát hitté. A gyógyító istenek tisztelete létezett az izraeliták soraiban Mózes elõtt: ezt a gyógyító istent egy kígyóval ábrázolták. Mózes nem fosztja meg az izraelitákat a rítustól, hanem azt gondolja: jól van, tekintsetek csak a kígyóra; meg fogtok gyógyulni, de tudjátok meg, hogy nem a kígyó gyógyított meg titeket, hanem Isten, aki megszabadított az egyiptomi fogságból. A héberben a föltekinteni ige az imádást jelentette. Mózes hangsúlyozta: amikor a kígyóra tekint a választott nép, tekintsen Jahvéra, mert õ az egyetlen Isten, aki létezik. A bálványok hamis istenek.        

            Jézus átveszi a számok könyvébõl a hasonlatot: „Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,14). Ily módon, mint ahogyan az izraelitáknak elégséges volt szemüket a Szövetség Istenére emelni, hogy fizikailag meggyógyuljanak, most nekünk elégséges hittel Krisztus keresztjére tekintenünk, hogy lelki bûneinkbõl kigyógyuljunk. Ugyanez a János evangélista ezt úgy fogalmazza meg: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak” (Jn 19,37). „Föltekintenek”, vagyis Istennek ismerik el, felismerik benne Isten szeretetét. János itt a hit fontosságát hangsúlyozza. Isten szeretet-ajánlatával szemben mi szabadok maradunk. Válaszunk lehet az elfogadás, amit János hitnek nevez, vagy a visszautasítás, amit az evangélista könyve elõszavában is megfogalmazott: (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek (Jn 1,9-12).

            A mai evangéliumban János ismét tárgyalja a témát, most már hangsúlyozottabban: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Megjegyzendõ, hogy a hit kifejezés ötször is visszatér a szövegben. Ugyanakkor, amikor János párhuzamot von az ószövetség rézkígyója és Jézus között, megcsillantja a két szövetség közötti különbséget is. Az ószövetséget Jézus beteljesíti, de ugyanakkor mélyebb dimenziót is ad neki: a pusztában csak a választott nép tekinthetett a Szövetség Istenére, most az egész emberiség meghívást kapott arra, hogy Jézusban kiengesztelõdjön Istennel, s elnyerje az örök életet. János kétszer is hangsúlyozza: Mindenki, aki hisz benne, örök életet kap Istentõl. Most már nem külsõ gyógyulások következnek be; a csoda belül történik, a lélekben: ez a megtérés, ami a hitet eredményezi. Amikor tehát János ezt írja: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak” (Jn 19,37), Zakariás prófétától idézi a mondatot, aki megjövendölte, hogy mit is jelent a szívnek ez a megtérése és a messiási üdvösség: „Dávid házára és Jeruzsálem lakóira kiárasztom a jóindulat és az imádság lelkét. Arra emelik majd tekintetüket, akit átszúrtak; gyászolják, mint az egyszülött fiút szokás, megsiratják, mint az elsõszülöttet (Zak 12,10). A jézusi hit és megtérés tehát pontosan az ellenkezõje annak a lázadozásnak és morgolódásnak, amit a zsidók a pusztában Istennel szemben tanúsítottak: Jézus tanítványát a keresztre feszített Krisztus meggyõzi Isten szeretetérõl. Fennhagy a lázadással, megtér és teszi Isten akaratát.

 

Gyergyószentmiklós, 2009. március 19.-én.

Baróti László-Sándor