Virágvasárnap (B év)

Jézus a király és a fõpap

(Iz 50, 4-7; Zsolt 21 (22), 1, 8-9, 17-20, 22b-24; Fil 2, 6-11; Mk 15, 1-39)

 

            Mindenekelõtt megállapíthatjuk Márk evangélista szenvedéstörténetének két jellegzetességét: Jézus elhagyatottságát és Jézus hallgatását.

           Jézus elhagyatottsága: Márk szenvedéstörténetében Jézus feltûnõen egyedül marad: Péter tagadása után egyik tanítványa sem marad mellette. Az asszonyokat emlegeti ugyan az evangélista, de csak Jézus halála után.
            Ami a hallgatását illeti, nagyon kifejezõ Jézus szótlansága: az ítélethozatal elõtt néhányszor megszólal, majd hallgatásba burkolózik. Márk meg is jegyzi: „De õ hallgatott és nem felelt semmit” (Mk 14,61). „Pilátus meg is kérdezte: Pilátus újra megkérdezte: „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak!” Jézus azonban nem válaszolt semmit. Ez meglepte Pilátust” (Mk 15,4-5). A kereszten is csak egyszer szólal meg, amikor a 22. zsoltárt imádkozta: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?” Ezt egy római katona úgy értette volna, hogy Jézus elhagyatottan halt meg. A zsidó fültanú pedig, aki ismerte a zsoltárt, amit Jézus imádkozik a kereszten, nem értette félre: Jézus nem hitte, hogy elhagyta õt az Isten, hiszen az Õ akaratából halt meg a kereszten: csak magára vette elhagyatottságunkat.
            Jézusnak az ilyen magatartása láttán: a magárahagyatottsága és a hallgatása láttán megkérdezhetjük: miért van ez? Kevés idõ alatt Jézus a népszerûségébõl a mélybe, a királyi fogadtatásból a Jeruzsálemen kívüli kivégzésbe, a messiási küldetésének elismerésétõl („Áldott, ki az Úr nevében jön”) az istenkáromlásért kijáró halálbüntetésig süllyedt, ami a törvény nevében való kiközösítést és mindenki szemében az Isten átkát vonta maga után.

Egyik pillanatban Messiásnak, Izrael királyának kiáltották ki, néhány nappal késõbb a halálát követelték. Jézus életében olyan ellentmondások voltak, amelyeket a tanítványai sem érthettek a feltámadása elõtt.

            Úgy tûnik, hogy Márk mindezekkel az ellentmondásos képekkel Jézus személyiségének két titkát is meg akarta világítani: Jézus messiási-királyságát és Jézus messiási fõpapságát.

            Jézus a Messiás-király: legyen ez kérdés vagy gúnyolódás formájában, vagy a fõpap vádaskodásában, de Jézus királysága a szenvedéstörténet középpontjában áll. Az elsõ kérdés, amit Pilátus föltesz ennek a megkötözött embernek: „Te vagy-e a zsidók királya?”. Jézus a szemita nyelv sajátos fordulatával válaszol: „Magad mondod” (Mk 15,2). A következõkben Pilátus kétszer is megadja ezt a címet Jézusnak: „Akarjátok, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát?” (15, 9) és „Mit csináljak hát azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának mondtok?” (15,12). Érdekes módon Márk evangéliumában senki nem reklamálja Jézusnak ezt a címét, amelyet a katonák is megfogalmaznak, amikor töviskoronát és palástot terítenek rá: „Bíborba öltöztették, tövisbõl font koszorút tettek a fejére, és így köszöntötték: „Üdvözlégy, zsidók királya!” (Mk 15,18). A kereszt háromnyelvû feliratát, melyen szintén az állt, hogy a Názáreti Jézus a zsidók királya (15,26),  a fõpapok és az írástudók ebben a könyvben nem reklamálják, hanem õk is megfogalmazzák: „A Messiás, Izrael királya, szálljon le most a keresztrõl a szemünk láttára, s akkor hiszünk!” (Mk 15,32).

         Jézus titkának második feltárása, hogy õ a Messiás-pap. Márk csak a fõpapoknak tulajdonítja Jézus elítélésében a fõszerepet; a nagy tragédiának, mely bogozódik, láthatóan õk az okozói. Õk vezetik Jézust Pilátushoz, és õk õrködnek azon, hogy kivégezzék: „Reggel a fõpapok a vénekkel, írástudókkal és az egész fõtanáccsal együtt meghozták a határozatot. Jézust pedig megkötözve elvitték és átadták Pilátusnak”.  Majd Márk így folytatja: „A fõpapok sok vádat hoztak fel ellene” (Mk 15,1-3). Késõbb õk bújtatják föl a tömeget, hogy követeljék Barabás szabadon bocsátását: „Ám a fõpapok felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérje” (15,11). Pilátus maga sem volt vak, mert Márk megjegyezte: „(Pilátus) tudta, hogy a fõpapok csak irigységbõl adták kezére” (15,10). Ez az irigység egy kisé igazoltnak tûnhet akkor, ha arra gondolunk, hogy a fõpapok szemében Jézus sikerei a népben hamis (politikai) reményeket is ébresztettek.

            Még megjegyezhetjük azt is, hogy János evangélista mellett Márk az egyetlen, aki elmondja, hogy Jézus bíborba öltöztették, amikor gúnyolták. Márpedig a bíbor a király és a fõpapok öltözete volt. Márk iróniája, hogy akik a bíbort rendesen viselik, nem ismerik föl az igazságot. Jézus kilétét és az elsõ hitvallást nem õk, hanem egy pogány százados fogalmazza meg: „E z   a z   e m b e r   v a l ó b a n   a z   I s t e n   F i a   v o l t.”


 Gyergyószentmiklós, 2009. március 31.-én.                           

Baróti László-Sándor

Related Articles

Advent III. vasárnap

Advent II. vasárnap

Advent I. vasárnap

Copyright © Free Joomla! 4 templates / Design by Galusso Themes