Jézus a király és a fõpap
(Iz 50, 4-7; Zsolt 21 (22), 1, 8-9, 17-20, 22b-24; Fil 2, 6-11; Mk 15, 1-39)
Mindenekelõtt megállapíthatjuk Márk evangélista szenvedéstörténetének két jellegzetességét: Jézus elhagyatottságát és Jézus hallgatását.
Egyik pillanatban Messiásnak, Izrael királyának kiáltották ki, néhány nappal késõbb a halálát követelték. Jézus életében olyan ellentmondások voltak, amelyeket a tanítványai sem érthettek a feltámadása elõtt.
Úgy tûnik, hogy Márk mindezekkel az ellentmondásos képekkel Jézus személyiségének két titkát is meg akarta világítani: Jézus messiási-királyságát és Jézus messiási fõpapságát.
Jézus a Messiás-király: legyen ez kérdés vagy gúnyolódás formájában, vagy a fõpap vádaskodásában, de Jézus királysága a szenvedéstörténet középpontjában áll. Az elsõ kérdés, amit Pilátus föltesz ennek a megkötözött embernek: „Te vagy-e a zsidók királya?”. Jézus a szemita nyelv sajátos fordulatával válaszol: „Magad mondod” (Mk 15,2). A következõkben Pilátus kétszer is megadja ezt a címet Jézusnak: „Akarjátok, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát?” (15, 9) és „Mit csináljak hát azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának mondtok?” (15,12). Érdekes módon Márk evangéliumában senki nem reklamálja Jézusnak ezt a címét, amelyet a katonák is megfogalmaznak, amikor töviskoronát és palástot terítenek rá: „Bíborba öltöztették, tövisbõl font koszorút tettek a fejére, és így köszöntötték: „Üdvözlégy, zsidók királya!” (Mk 15,18). A kereszt háromnyelvû feliratát, melyen szintén az állt, hogy a Názáreti Jézus a zsidók királya (15,26), a fõpapok és az írástudók ebben a könyvben nem reklamálják, hanem õk is megfogalmazzák: „A Messiás, Izrael királya, szálljon le most a keresztrõl a szemünk láttára, s akkor hiszünk!” (Mk 15,32).
Jézus titkának második feltárása, hogy õ a Messiás-pap. Márk csak a fõpapoknak tulajdonítja Jézus elítélésében a fõszerepet; a nagy tragédiának, mely bogozódik, láthatóan õk az okozói. Õk vezetik Jézust Pilátushoz, és õk õrködnek azon, hogy kivégezzék: „Reggel a fõpapok a vénekkel, írástudókkal és az egész fõtanáccsal együtt meghozták a határozatot. Jézust pedig megkötözve elvitték és átadták Pilátusnak”. Majd Márk így folytatja: „A fõpapok sok vádat hoztak fel ellene” (Mk 15,1-3). Késõbb õk bújtatják föl a tömeget, hogy követeljék Barabás szabadon bocsátását: „Ám a fõpapok felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérje” (15,11). Pilátus maga sem volt vak, mert Márk megjegyezte: „(Pilátus) tudta, hogy a fõpapok csak irigységbõl adták kezére” (15,10). Ez az irigység egy kisé igazoltnak tûnhet akkor, ha arra gondolunk, hogy a fõpapok szemében Jézus sikerei a népben hamis (politikai) reményeket is ébresztettek.
Gyergyószentmiklós, 2009. március 31.-én.
Baróti László-Sándor