János megjegyzi, még sötét volt: a feltámadás fénye azonban áttörte az emberiség nagy éjszakáját; természetesen mi azonnal János prológusára gondolunk, ahol ezt írja: A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel (Jn 1,5). A felfogni ige a megértést is jelenti: A sötétség nem értette meg a világosságot, mert ugyancsak János írja, „az Igazság Lelkét a világ nem ismeri”(Jn 14,17); vagy ismét János evangéliumában olvassuk: „a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak (Jn 3,19). De az is igaz, hogy a sötétség mégsem akadályozhatja meg, hogy a világosság felragyogjon; „bízzatok, mert legyõztem a világot” – mondja Jézus (Jn 16,33).
Tehát, amikor „még sötét volt”, Mária-Magdolna látta, hogy a követ elhengerítették a sírtól; szaladt Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett (itt feltételezzük, hogy János sajátmagáról beszél) és ezt mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették” (Jn 20,2). A szövegbõl kitûnik, hogy a tanítványok versenyt futottak a sírig: János hamarabb ért oda, mivel fiatalabb volt, vagy talán nagyobb volt a szívében a szeretet, de nem ment be a sírba, hanem hagyta, hogy Péter lépjen be oda elsõnek.
Péter is odaért, bement a sírba, és õ is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendõt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. (Jn 206-7). Megállapításukat így lehetne összefoglalni: „a sír üres, a leplek a helyükön maradtak”. Amikor viszont János is belépett, ezt olvassuk a szövegben: „Most már a másik tanítvány is bement, aki elõször ért oda a sírhoz. Látta és hitt” (Jn 20,8). János apostol számára a leplek a feltámadás meggyõzõ bizonyítékai. Emlékszünk, hogy húsvét reggelén, amikor a keresztények ellenségei, a zsidók azt hallották, hogy Jézus feltámadt, azt a hírt terjesztették, hogy a tanítványok ellopták a testét. János evangélista válaszként írja a sorokat, ha Jézus testét ellopták volna, a leplek nem maradtak volna ott, mert azt is elvitték volna, mivel semmi okuk nem lett volna a lepleket levenni egy holttestrõl, amelyet borítottak.
Ezek a leplek azt bizonyítják, hogy Jézus megszabadult a haláltól: a leplek a halál vereségének a tanúi. E számunkra jelentéktelennek tûnõ megjegyzés alapján született meg János apostol hite, mivel õ azonnal megértette a leplek üzenetét. Emlékszünk, amikor Jézus Lázár barátját feltámasztotta, õ a leplekbe csavartan jött elõ a sírból: azért, mert az õ teste még alá volt vetve a halandóságnak. Lázár ugyanis abba a világba tért vissza, amelybõl távozott. Az õ teste alá volt vetve a fizika törvényeinek. Jézus teste azonban nem ilyen volt: õ Isten megdicsõült világába távozott, ahol már többé nem látunk halált.
Az utolsó mondatban azonban van valami megdöbbentõ: „Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból (Jn 20,9). János evangéliumában többször is említette, hogy a tanítványok csak Jézus feltámadásának a fényében értették meg Jézus szavait és magatartását, az egész személyét is. Emlékszünk a Templom megtisztításának történetére, ahol Jézus egy valóságos botrányt keltett, amikor kiûzte onnan a kereskedõket, a pénzváltókat és az állatokat, János ezt írta: „Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak” (Jn 2,22). Különben János Jézus Jeruzsálembe való bevonulása kapcsán is ezt írja: „Tanítványai elõször nem értették, de amikor Jézus megdicsõült, ráeszméltek, hogy ami történt vele, azt megírták róla (Jn 12,16).
Az ószövetség megjövendölte ugyan a Messiás halálát, de egy szót sem szólt arról, hogy fel fog támadni. Péter és János apostolok az üres sír láttán nem gondolhattak az ószövetségi szentírás egyetlen sorára sem, de értelmük megvilágosodott Isten tervei elõtt, mely megoldást adott az Írások megértésére.
Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból (Jn 20,9). János azért hitt, mert az Írások értelmezésének a titka nyílott meg elõtte, ami arról is árulkodik, hogy eladdig sok mindent homály födött számára az írásokból. De most, hogy hirtelen megszületett benne a hit, az írások értelmezésének kulcsa is megnyílott. János azután már más szemmel olvasta a Szentírást. A „kellett” kifejezés a nyilvánvalóságra utal. Szent Anzelm ezt úgy mondja: nem a megértés hiányzik a hitbõl, hanem inkább a hit a megértésbõl.
A valóság az, hogy nincs más bizonyítékunk a feltámadás hitéhez, mint az üres sír. A következõ napokban Jézus jelenéseirõl olvashatunk. A racionalizmus számára viszont egyik jelenés sem meggyõzõ. A mi hitünk sem alapulhat egyébre, mint a korabeli keresztény tanúságtételre, mely hozzánk is eljutott. Bizonyítékok hiányában azonban, megvizsgálhatjuk a korabeli keresztény közösségek életében végbement változásokat, melyek – Pál szavaival élve – a legragyogóbb bizonyítékai annak, hogy Krisztus él!
Gyergyószentmiklós, 2009. április 9-én.
Baróti László-Sándor
