A beteljesedés

ApCsel3, 13... 19; Zsolt 4, 2. 7. 9; 1 Jn 2, 1 - 5a; Lk 24, 35 - 48

            Az evangéliumi híradás szívében a beteljesedés szó áll: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak” (Lk 24,44). A beteljesedés témája megtalálható a Szentírás minden oldalán. Isten úgy dolgozik, mint a tanár a katedrán, mindent terv alapján tesz, s év végére minden tervét teljesítenie kell. A terv csak lassan megy teljesedésbe, de megvalósul, mert mindig azon dolgozik. Nem egyedül, hanem a kollégáival, akik más oldalról segítik a tervét megvalósítani, sõt, a diákok is együtt dolgoznak vele, s amikor az év végén visszatekint a fáradtságos munkájára, öröm tölti el a szívét, ami kárpótolja a stresszért, a kockázatokért, s a befektetett energiáért. S megállapíthatja õ is, mindennek így kellett történnie, hogy ezt az eredményt elérhesse.

            Isten szeretetének a terve a világ teremtésétõl kezdve megvalósulásban van, ahogyan Pál apostol mondaná. Ez a terv minél nagyobb méreteket ölt annál szebben ragyog föl elõttünk. Az üdvösségtörténelemben megfigyelhetõ Istennek ez a terve: a választott népével szembeni türelme, a törvényadásban megmutatkozó gondossága s a próféták tanításában felcsillanó igényessége, s az emberekkel való közremûködése. Amikor Isten tervének ezt a beteljesedését megállapítjuk, azt fedezzük fel, hogy az emberi történelemnek értelme és célja is van.

            A mi hitünknek a jelzõje az értelem, ami nem enged bennünket a nihilizmusba hajlani. A keresztények a jövõbe néznek és nem a múltba. A Miatyánkban is azt imádkozzuk:”jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a menyben, úgy a földön is” – ez magyarul azt jelenti: Isten tervei valósuljanak meg. És Isten ma is keresi munkatársait, mint régen Ádámot, Noét és Ábrahámot. Izrael népét is azért választotta ki magának, hogy általa megvalósítsa tervét az egész emberiséggel. Isten mindvégig hûséges maradt kiválasztottjaihoz, mert önmagát nem tagadhatja meg (2 Tim 2,13). Végül Krisztus a választott nép küldetését kiterjesztette a világ minden népére, akik az egyházba szándékoznak belépni. „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21). Természetesen felmerül a kérdés, ha Isten tervei feltétel nélkül megvalósulnak, hol marad az ember szabad akarata. – Isten nem írt forgatókönyvet számunkra. Nekünk is megmarad a teljes szabadságunk és az azzal járó felelõsségünk is. Szent Péter apostol szerint, ha Isten gondolatai csak lassan haladnak elõre, az éppen a rossz emberi hozzáállásunknak a következménye: „Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, ahogy némelyek késedelmeskedésnek tartják, hogy türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bûnbánatot tartson (2Pt 3,9). Amikor a keresztények olvasták az Írásokat, felfedezték Istennek ezt a türelmét is: „Szeretteim, fõképp egy dolog ne kerülje el figyelmeteket, az, hogy egy nap az Úr elõtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap” (2Pét 3,8). Amikor Jézus azt mondja tanítványainak, hogy be kellett teljesednie, akkor az apostoloknak azt kellett megérteniük, hogy évek és évezredek kellettek ahhoz, hogy az emberiség megérjen arra, hogy most Krisztusban egyesüljön. Ezt jelenti az Írások megértése. A tanítványoknak ekkor megvilágosodott a titok: Istennek kellett meghalnia a kereszten, ahhoz, hogy az ember szabad lehessen a haláltól, a bûntõl és a félelemtõl. Ahhoz, hogy mi megbocsáthassunk hóhérjainknak, neki kellett megmutatnia, miképpen imádkozik a kereszten gyilkosaiért. Ahhoz, hogy megalapíthassa azt az emberiséget, amely ismeri Istent, igazi istenképet kellett felmutatnia: „aki engem látott, látta az Atyát”. „Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról” – mondja Pilátusnak (Jn 18, 37).

Gyergyószentmiklós, 2009. április 22-én.                           

  Baróti László-Sándor