Húsvét 5. vasárnapja (B év)

Maradjatok hát bennem
ApCsel 9, 26 – 31; Zsolt  21 ( 22 ), 26... 32;  1 Jn 3, 18 – 24; Jn 15, 1 - 8

    Az utolsó vacsora estéjén vagyunk, Jézus elbúcsúzik övéitõl, megmosta tanítványai lábát, bejelenti saját távozását és a Szentlélek eljövetelét. Érdekes, hogy János nem mondja el az eucharisztia megalapítását, de beszél a szõlõrõl és a borról, melyek a szövetségre utalnak. Olyannyira, hogy ez az evangéliumi rész lehetne egy eucharisztikus elmélkedés is János tollából. Nem kell elfelejteni, hogy az ószövetségben a szõlõültetvény, mivel annyi gondosságot és munkát igényel, Isten és a választott nép közötti szövetség kedvelt képe volt. Természetesen itt Isten a szõlõsgazda, Izrael pedig az ültetvény volt.
    Annak idején Izajás próféta már használta a hasonlatot: „Hadd énekeljem el barátomnak szõlõje iránti szerelme énekét. A barátomnak volt egy szõlõskertje, termékeny domboldalon. Felásta földjét, a köveket kiszedte belõle, és nemes szõlõfajtákkal ültette be. A közepére tornyot épített, és sajtót is vágott benne. Aztán várta, hogy szõlõt teremjen, de csak vadszõlõt hozott” (Iz 5,2). Isten hûsége az õ gondosságával volt kifejezve, mely egészen a szenvedésig vezetett. A választott nép magatartása viszont változó volt, ami a szõlõültetvény jellemzésében találunk meg: „Dús szõlõ volt Izrael, bõséges termést hozott; de minél több volt a gyümölcse, annál több oltárt emelt; minél gazdagabb lett földje, annál több bálványoszlopot állított benne” (Óz 10,1). De sokszor elõfordult az is, hogy Izrael hûtlenné lett. Amikor megfeledkezett a parancsokról, a szociális helyzet is labilissá vált az országban.
    Ezt panaszolta fel a szõlõsgazda: „Mit kellett volna még tennem szõlõmmel, amit nem tettem meg vele? Azt vártam, hogy szõlõt teremjen, hát miért hozott csak vadszõlõt?
Most azért tudtotokra adom, mit fogok tenni szõlõmmel: Lebontom sövényét, hadd legeljék le, lerombolom falát, hadd tapossák össze. Parlaggá teszem, amit metszetlen hagynak, és nem kapálnak meg, hadd verje föl a bozót és a gaz. És megparancsolom a felhõknek: ne hullassanak rá esõt. Igen, a Seregek Urának szõlõje Jeruzsálem háza, és Júda népe dédelgetett ültetvénye. Azt várta, hogy igaz tetteket vigyenek végbe, s lám, gaztetteket követnek el. Azt várta, hogy igazság terem náluk, de csak jajkiáltás hallik és siralom” (Iz 5,4-7).
    A kihágások azért voltak, mert Izrael vezetõi bajba keverték a népet. Jeremiás ezt így kommentálja: „Sok pásztor pusztította szõlõmet, és taposta osztályrészemet. Kietlen pusztasággá tették gyönyörû birtokomat (Jer 12,10). De amikor Isten a szõlõsgazda, nem ijed meg a pusztítástól vagyis a szövetség megszegésétõl, hanem kijelenti, hogy egy nap a szõlõje teremni fog: „Azon a napon ez az ének hangzik a színbort termõ szõlõrõl: Én, az Úr vagyok az õrzõje, folyton-folyvást öntözöm, nehogy lehulljon a lombja. Éjjel-nappal õrködöm felette. Az eljövendõ napokban gyökeret ver Jákob, Izrael kihajt és virágba borul, és betölti gyümölcsével az egész földet.” (Iz 27, 1...6).
    Többször elhatározta azt is, hogy egy új szövetséget köt népével, amit Jeremiás így írt le: „Igen, jönnek napok - mondja az Úr -, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem õket Egyiptom földjérõl. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott én uruk voltam - mondja az Úr. Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok - mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, õk meg az én népem lesznek. És többé nem lesz szükség rá, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvérét így tanítsa: Ismerd meg az Urat, mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtõl a legnagyobbig - mondja az Úr -, mivel megbocsátom gonoszságaikat, és vétkeikre többé nem emlékezem” (Jer 31,31-34).
    Egészen természetes, hogy Jézus, aki azért jön, hogy megvalósítsa ezt a szövetséget, a szõlõültetvény hasonlatához nyúl vissza, anélkül, hogy kiejtené a „szövetség” szót, mindenki megérti, mirõl beszél. Õ azonban tovább fejleszti a szõlõültetvény hasonlatát: az a szövetség, amit õ köt meg Isten és az emberiség között, benne valósul meg. „Én vagyok az igazi szõlõtõ, s Atyám a szõlõmûves….Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok…Én vagyok a szõlõtõ, ti a szõlõvesszõk.” Benne maradni annyi, mint megtartani az õ tanítását: „Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében.” János itt egy másik problémára is utal, ami végigkíséri egész evangéliumát: ez az, hogy a világ nem ismeri Istent. Jézus azért jött, hogy az emberiség nevében elismerje õt: „Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s õk is felismerték, hogy te küldtél (Jn 17,25).
    Izrael azért volt hûtlen a szövetséghez, mert nem jól ismerte Istent, és ezért engedte magát félrevezetni. Ezt az ószövetség bálványimádásnak nevezi. Jézus ismeri Istent, azért õ megéli a szövetséget. Amikor pedig azt mondja: „Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek”, azt akarja hangsúlyozni, hogy az õ tanítása által Ismerhetjük mi is helyesen az Atyát. Azt az Atyát, aki meghív bennünket, hogy hûségesek maradjunk Jézus Krisztushoz, azáltal, hogy beleoltódunk, mint a venyige a szõlõtõbe.


Gyergyószentmiklós, 2009. május 7-én.

  Baróti László-Sándor

Támogatók

 

 

Látogatók

Oldalainkat 32 vendég és 0 tag böngészi

© Gyergyói Örmények
ASOCIATIA ARMEANO CATOLICA GHEORGHENI,
IBAN: RO84BTRL02101205M63124XX,
adószám: 25306308

Free Joomla! template by L.THEME