Dan Brown sikerregényét, a Da Vinci-kódot ma már több, mint 20 millió példányszámban eladták világszerte, de a mi könyvesboltjainkban is jó drágán kapható. A regény, melynek cselekménye kétségtelenül izgalmas, számos kérdést vetett föl az olvasókban. A kód, mely körül a cselekmény fonódik, titkos üzenetekre vonatkozik, melyeket az író több könyvében is ismertet. A könyv szerint Leonardo Da Vinci egy titkos társaság tagja lett volna, a „Sion-rend priorja”. Ez a rend arra vállalkozott volna, hogy megõrizze a „titkot”, miszerint Mária Magdolna Jézus felesége lett volna. Dan Brown szerint a Sion-rend célja volt a „szent nõi nemet” érvényre juttatni és védelmezni a világon. A kód állítja, hogy a „Szent Graal” Mária Magdolna volt és leszármazottjai, és hogy a katolikus egyház azért alakult volna, hogy ezeket az igazságokat eltitkolja, és gyilkosságokat is vállalva kiirtsa azokat, akik tudnak errõl.
Az író nem titkolja, hogy könyve nem egy egyszerû regény. Míg a szereplõi kitalált figurák, vallomása szerint a mûvészet, az épületek és a regényben ismertetett dokumentumok és a titkos összejövetelek szertartásai valóban léteznek. Bevallása szerint azért írta könyvét, hogy feltárja a kereszténység történetének bizonyos vonásait, s elindítsa olvasóiban is az érdeklõdést a vallás történetének kutatása iránt.
A Da Vinci-kód adatai a történészek által nem ismert forrásokra támaszkodnak, mint amilyenek a „rejtélyek titkai” vagy a „templomos lovagrend kinyilatkoztatásai”. Az elsõ, amire a regény épül, egy bizonyos, Kr.u. 50 körül feltehetõen antiszemiták által kitalált Sion-rend, aminek több újságcikket és tévéadást is szentelt a média, és amit az író történelmi ténynek vél. Brown soha nem hivatkozik a meglévõ történelmi forrásokra, sem pedig az evangéliumokra, melyek alapján a keresztények Jézusban hisznek. Forrásai kizárólag ezoterikus mûvek és egyik esetben sem történelmi hitelességûek.
Mindazonáltal csak egy regényrõl van szó, miért kellene vele vitatkozni? Dan Brown nem az elsõ és nem is az utolsó, aki a kereszténységet kitámadta. Nem is volna különösebb baj, amennyiben ez csak a saját véleménye volna. A nehézség onnan adódik, hogy a könyvnek világsikere van, s elolvassák olyanok is, akik - a vonatkozó információkat nélkülözve - hamis képet alkothatnak a kereszténységrõl. Nyilván az egyház nem tehet egyebet, minthogy felsorakoztassa azokat a forrásait, amelyeket a valóság kínál számára, s amik alapján hirdeti ma is Krisztus istenségét. Így Dan Brown regénye egy biztatássá válik a keresztényeknek, hogy minél jobban ismerjék meg hitük forrásait, amelyekre a Jézusba vetett ismeretük támaszkodik.
Dan Brown a Da Vinci-kódban azt is állítja, hogy a keresztények kezdetben Jézust halandó embernek tekintették, a 325. évi Nikaiai zsinat Nagy Konstantin császár nyomására nyilvánította õt Istenné. A feltevés valótlanságáról nem nehéz meggyõzõdnünk, ha csak annyit is tudunk az óegyház történetérõl, hogy az egyház által ma is használt újszövetségi iratok mindenki által elfogadottan 50 és 100 között keletkeztek s ezeknek majdnem minden mondata azon a teológiai igazságon alapszik, hogy Jézus az Isten Fia. Az is vitathatatlan tény, hogy az õskeresztények kezdettõl fogva Istenként imádták Jézust. A Nikaiai zsinat nem tett mást, csak az ariánusokkal szemben, akik valóban tagadták Krisztus istenségét, teológiai fogalmakkal pontosan megfogalmazta Krisztus isteni természetét. Ezt a hitvallást imádkozzuk azóta is a vasárnapi szentmisében. Ez a zsinatnak nem egy újítása volt, hanem csak pontosítása, vagyis teológiai fogalmakba való csomagolása annak, amit az Újszövetségben olvasunk.
Dan Brown azt is leírja, hogy a Nikaiai zsinat korszakában „ezresével” voltak olyan szövegek, amelyek Jézus emberségét igazolták, amelyek között volt Jézus életének „igazi” változata is. Szerinte az egyházi hatalom mellõzte azokat a szövegeket, melyek nem egyeztek gyakorlatával. Ebben a kérdésben a bibliatudománytól kell tanácsot kérni, mely soha nem ismert ezerszámú vonatkozó szöveget. Igaz, hogy Jézus életére nem csak a bibliai szövegek vonatkoznak, ismerünk másokat is, de azok között nagyon kevés olyan van, melyek az apostoli korból származnának. Ami ennél több, a második századi keresztény írók a mi jelenleg használt bibliai szövegeinket tekintették Jézus és az apostolok tekintetében hiteles és megbízható forrásoknak. Dan Brown állításaival ellenkezõleg, a Szentírás könyveinek listáját nem Konstantin császár idején, hanem több évtizeddel késõbbi vitákat követõen rögzítették.
Dan Brown azt is kijelenti, hogy Jézusnak a korabeli szokásoknak megfelelõen házasnak kellett lennie, különben prédikációinak nem adtak volna hitelt. A házasság ma is társadalmilag elfogadott intézmény, de ez ma sem jelenti azt, hogy mindenki házasságot köt. Tény az, hogy a kezünkben lévõ evangéliumok és az újszövetségi iratok semmi olyan utalást nem tartalmaznak, mely Brown kijelentését igazolnák. Említést tesznek szüleirõl, (unoka) testvéreirõl, rokonairól s azok családjáról, sõt olyan nõkrõl is, akik elkísérték mûködése során õt és az apostolokat, de soha nem írnak olyasmit, amibõl következtethetnénk házasságára. Különben az ószövetségben voltak nõtlen próféták, pl. Jeremiás, de Jézus korában a Holt-tenger közelében élõ esszénusok közösségében sem házasodtak. Keresztelõ János vagy Pál apostol sem élt házasságban. Az kétségtelen, hogy Jézus korában a nõtlen élet nem volt divat, de nem is volt ismeretlen, különösen azok körében fordult elõ, akik életüket Istennek szentelték.
A Da Vinci-kód úgy állítja be Mária Magdolnát, mintha királyi családból származott volna, és Jézus felesége lett volna, aki Jézus kereszthalála után Franciaországba menekült és gyereket szült, akitõl a Meroving-uralkodóház származik. Jézus akarata a lett volna, hogy ez a gyermek legyen a pápa, de Péter ezt nem fogadta el s ezért következett a dinasztia 2000 éves üldözése. Ne beszéljünk arról, hogy hol volt Franciaország Mária-Magdolna életében, s az üldözésrõl sem, amirõl az emberiség a Da Vinci-kódból értesült elõször! A tények az ellenkezõjérõl beszélnek. Mária-Magdolnát a kereszténység szentként tiszteli, mint aki hûséges maradt Jézus tanításához és úgy is, mint a feltámadt Jézus tanúját. Semmilyen konkurencia nem érzõdik Péter és Mária-Magdolna között az evangéliumokban. Különben miért mutatná be pozitív szereplõként mindkettejüket valamennyi evangélista?
Leonardo Da Vinci Utolsóvacsora címû festménye megjeleníti Jézus és Mária-Magdolna titkát? Az író állítja, hogy a festményen Szent János túl nõiesen jelenik meg, ezért nem lehet férfi. Ráadásul a kehely is hiányzik a kezébõl, ami utalás lehet arra, hogy Mária Magdolna a kehely. Dan Brown nem elég felkészültséggel s ráadásul elfogultan közelít a szóban forgó festményhez, ezért állítása itt sem érdemel hitelt. Leonardo Da Vinci viszont ismerte a Szentírást. Õ Szent János evangéliumából inspirálódott (13,21-25), aki nem írta le az Oltáriszentség alapítását, csak Júdás árulására szorítkozott. Tehát semmi oka nem volt oda kelyhet festeni.
Az író nem titkolja, hogy könyve nem egy egyszerû regény. Míg a szereplõi kitalált figurák, vallomása szerint a mûvészet, az épületek és a regényben ismertetett dokumentumok és a titkos összejövetelek szertartásai valóban léteznek. Bevallása szerint azért írta könyvét, hogy feltárja a kereszténység történetének bizonyos vonásait, s elindítsa olvasóiban is az érdeklõdést a vallás történetének kutatása iránt.
A Da Vinci-kód adatai a történészek által nem ismert forrásokra támaszkodnak, mint amilyenek a „rejtélyek titkai” vagy a „templomos lovagrend kinyilatkoztatásai”. Az elsõ, amire a regény épül, egy bizonyos, Kr.u. 50 körül feltehetõen antiszemiták által kitalált Sion-rend, aminek több újságcikket és tévéadást is szentelt a média, és amit az író történelmi ténynek vél. Brown soha nem hivatkozik a meglévõ történelmi forrásokra, sem pedig az evangéliumokra, melyek alapján a keresztények Jézusban hisznek. Forrásai kizárólag ezoterikus mûvek és egyik esetben sem történelmi hitelességûek.
Mindazonáltal csak egy regényrõl van szó, miért kellene vele vitatkozni? Dan Brown nem az elsõ és nem is az utolsó, aki a kereszténységet kitámadta. Nem is volna különösebb baj, amennyiben ez csak a saját véleménye volna. A nehézség onnan adódik, hogy a könyvnek világsikere van, s elolvassák olyanok is, akik - a vonatkozó információkat nélkülözve - hamis képet alkothatnak a kereszténységrõl. Nyilván az egyház nem tehet egyebet, minthogy felsorakoztassa azokat a forrásait, amelyeket a valóság kínál számára, s amik alapján hirdeti ma is Krisztus istenségét. Így Dan Brown regénye egy biztatássá válik a keresztényeknek, hogy minél jobban ismerjék meg hitük forrásait, amelyekre a Jézusba vetett ismeretük támaszkodik.
Dan Brown a Da Vinci-kódban azt is állítja, hogy a keresztények kezdetben Jézust halandó embernek tekintették, a 325. évi Nikaiai zsinat Nagy Konstantin császár nyomására nyilvánította õt Istenné. A feltevés valótlanságáról nem nehéz meggyõzõdnünk, ha csak annyit is tudunk az óegyház történetérõl, hogy az egyház által ma is használt újszövetségi iratok mindenki által elfogadottan 50 és 100 között keletkeztek s ezeknek majdnem minden mondata azon a teológiai igazságon alapszik, hogy Jézus az Isten Fia. Az is vitathatatlan tény, hogy az õskeresztények kezdettõl fogva Istenként imádták Jézust. A Nikaiai zsinat nem tett mást, csak az ariánusokkal szemben, akik valóban tagadták Krisztus istenségét, teológiai fogalmakkal pontosan megfogalmazta Krisztus isteni természetét. Ezt a hitvallást imádkozzuk azóta is a vasárnapi szentmisében. Ez a zsinatnak nem egy újítása volt, hanem csak pontosítása, vagyis teológiai fogalmakba való csomagolása annak, amit az Újszövetségben olvasunk.
Dan Brown azt is leírja, hogy a Nikaiai zsinat korszakában „ezresével” voltak olyan szövegek, amelyek Jézus emberségét igazolták, amelyek között volt Jézus életének „igazi” változata is. Szerinte az egyházi hatalom mellõzte azokat a szövegeket, melyek nem egyeztek gyakorlatával. Ebben a kérdésben a bibliatudománytól kell tanácsot kérni, mely soha nem ismert ezerszámú vonatkozó szöveget. Igaz, hogy Jézus életére nem csak a bibliai szövegek vonatkoznak, ismerünk másokat is, de azok között nagyon kevés olyan van, melyek az apostoli korból származnának. Ami ennél több, a második századi keresztény írók a mi jelenleg használt bibliai szövegeinket tekintették Jézus és az apostolok tekintetében hiteles és megbízható forrásoknak. Dan Brown állításaival ellenkezõleg, a Szentírás könyveinek listáját nem Konstantin császár idején, hanem több évtizeddel késõbbi vitákat követõen rögzítették.
Dan Brown azt is kijelenti, hogy Jézusnak a korabeli szokásoknak megfelelõen házasnak kellett lennie, különben prédikációinak nem adtak volna hitelt. A házasság ma is társadalmilag elfogadott intézmény, de ez ma sem jelenti azt, hogy mindenki házasságot köt. Tény az, hogy a kezünkben lévõ evangéliumok és az újszövetségi iratok semmi olyan utalást nem tartalmaznak, mely Brown kijelentését igazolnák. Említést tesznek szüleirõl, (unoka) testvéreirõl, rokonairól s azok családjáról, sõt olyan nõkrõl is, akik elkísérték mûködése során õt és az apostolokat, de soha nem írnak olyasmit, amibõl következtethetnénk házasságára. Különben az ószövetségben voltak nõtlen próféták, pl. Jeremiás, de Jézus korában a Holt-tenger közelében élõ esszénusok közösségében sem házasodtak. Keresztelõ János vagy Pál apostol sem élt házasságban. Az kétségtelen, hogy Jézus korában a nõtlen élet nem volt divat, de nem is volt ismeretlen, különösen azok körében fordult elõ, akik életüket Istennek szentelték.
A Da Vinci-kód úgy állítja be Mária Magdolnát, mintha királyi családból származott volna, és Jézus felesége lett volna, aki Jézus kereszthalála után Franciaországba menekült és gyereket szült, akitõl a Meroving-uralkodóház származik. Jézus akarata a lett volna, hogy ez a gyermek legyen a pápa, de Péter ezt nem fogadta el s ezért következett a dinasztia 2000 éves üldözése. Ne beszéljünk arról, hogy hol volt Franciaország Mária-Magdolna életében, s az üldözésrõl sem, amirõl az emberiség a Da Vinci-kódból értesült elõször! A tények az ellenkezõjérõl beszélnek. Mária-Magdolnát a kereszténység szentként tiszteli, mint aki hûséges maradt Jézus tanításához és úgy is, mint a feltámadt Jézus tanúját. Semmilyen konkurencia nem érzõdik Péter és Mária-Magdolna között az evangéliumokban. Különben miért mutatná be pozitív szereplõként mindkettejüket valamennyi evangélista?
Leonardo Da Vinci Utolsóvacsora címû festménye megjeleníti Jézus és Mária-Magdolna titkát? Az író állítja, hogy a festményen Szent János túl nõiesen jelenik meg, ezért nem lehet férfi. Ráadásul a kehely is hiányzik a kezébõl, ami utalás lehet arra, hogy Mária Magdolna a kehely. Dan Brown nem elég felkészültséggel s ráadásul elfogultan közelít a szóban forgó festményhez, ezért állítása itt sem érdemel hitelt. Leonardo Da Vinci viszont ismerte a Szentírást. Õ Szent János evangéliumából inspirálódott (13,21-25), aki nem írta le az Oltáriszentség alapítását, csak Júdás árulására szorítkozott. Tehát semmi oka nem volt oda kelyhet festeni.
Baróti László-Sándor
