Zarándoklat a Pireneusok Madonnájához

Nyomtatás
Kategória: Lelkipásztori munkák
Megjelent: 2007. máj. 09. szerda

A gyulafehérvári Gróf Mailáth Gusztáv Károly Római Katolikus Kisszeminárium zarándoklatot szervezett 1999. március 29-tõl április 7-ig a Pireneusokban lévõ Lourdes-ba. Errõl szól az alábbi beszámoló.

 

(A gyulafehérvári Gróf Mailáth Gusztáv Károly Római Katolikus Kisszeminárium zarándoklatot szervezett 1999. március 29-tõl április 7-ig a Pireneusokban lévõ Lourdes-ba. Errõl szól az alábbi beszámoló.)

 

Az ötlet a diákoké volt

1998 õszén megszólítottak a XII-es diákok, nem lehetne egy lourdes-i zarándoklatot szervezni? – Majd meglátjuk-feleltem, és elgondolkodtam, miért ne vihetném el a diákokat a Pireneusok lábaihoz, arra a helyre, ahol Mária, az egyház anyja 1858-ban többször is megjelent Bernadette-nek. Valamikor, gyerekkoromban nekem is álmaim közé tartozott egy ilyen utazás. Akkor csak illúzió volt, ma már korántsem megvalósíthatatlan.

Az elsõ telefon

1998 júliusában már öcsémmel szerveztünk egy rövid lourdes-i zarándoklatot, most miért mennék vissza, hol altatnék több napon át 100 pacalistát, morfondíroztam magamban, miközben visszamentem a tanáriba. Volt egy lourdes-i telefonszámom, egy zarándokotthon címe, azonnal föltárcsáztam, mindjárt föl is vették a telefont, mintha maga Mária válaszolt volna: „jöjjenek a barlanghoz imádkozni!” Elmegyünk, gondoltam magamban.

Mária meghívót is küldött

Már apró hópelyhek hulltak, amikor összeállt a zarándoklat részvevõinek a pontos névsora, melyet a diákok, pontosabban Balázs Milán József XII-es diák állított össze. December 8-án, szeplõtelen fogantatás napján – így mutatkozott be a hölgy Bernadette-nek - hívtam elõször a bukaresti francia követséget, hogy tájékoztassam terveinkrõl. Csak, ha mindannyiuknak meghívólevelük lesz, hangzott a hideg és hivatalos válasz. Szorongva hívtam vissza a zarándokházat Lourdes-ban: vajon kérhetünk ilyesmit a szállás mellé? A volt kommunista állampolgároknak ilyet is küldünk – válaszolta egy meleg nõi hang természetes kedvességgel. Nekem ez úgy tûnt, mintha Mária mondta volna.

A vízum és az útiköltség hiányzott csak

A fiúkban rotyogott a lelkesedés, amikor megmondtam, most már biztos a zarándokút, hozzátok a pénzt az útra, a betegsegélyzõre, meg lesz a vízum is azonnal. A diákok 150, a felnõttek 200 DM-et kellett hogy fizessenek. Egyéb támogatást nem is kértünk senkitõl, de voltak, akik meghallották, hová készülünk és támogatták utunkat, Isten fizesse adományaikat. A vállalkozók közül a Székelykeresztúr melletti, gagyi Gas-tours bizonyult a legolcsóbbnak, így az õ Ikaruszukat foglaltuk le 1DM/km –áron.

Egy különös vakáció

A húsvéti vakációra csak azért mentünk haza, hogy egy közel 6000 km-es útra felpakolva, március 29-én reggel 7 órakor indulhassunk 38 diák, 12 tanár és a két kormányos társaságában. Az autóbuszon mindjárt leosztottunk minden feladatot, majdnem mindenkinek volt valami dolga, amit példásan el is végzett aztán. Daniel atyát választottuk meg a zarándokút lelkészének, aki naponta többször végeztette a rózsafüzért. Karak, a zarándokút választott karnagya pedig az éneklést vezette, az autóbuszból kihallatszott a lelkesedés. Sorra hagytuk el a határokat: Bors, Rábafüzes, Klagenfurt – A. Másnap reggel Padovában virradtunk meg.

Szent Antal városában

Az 1195-ben született Fernando, miután megjárta az akkor ismert világot, s Dél-Franciaországban kitûnt tehetségével, ékesszólásával, ide jön Padovába, hogy megerõsítse a lombardiai egyházat. Igehirdetéseivel magára vonja a vidék figyelmét, de a hatalmas munkába rövidesen belehal. IX. Gergely pápa 1232-ben szentté avatja, halála után alig 10 hónappal. Tisztelete hamar elterjed a ferencesek révén tájainkon is. Jó volt látni a tiszteletére emelt keleti stílusú bazilikát, amely ereklyéit õrzi Donatello bronzszobraival együtt. A város fõterén sétálva megpillanthattuk a lombard renaissance egy-két szép példányát, amelybõl a gyulafehérvári székesegyház is részesült a Lászai kápolnájában. Nem volt idõnk – de érdemes lett volna látni – a Scrovegni kápolnára, mely Giotto freskóival ékeskedik, sem a Remeték templomára, mely Mantegna-nak tulajdonított freskókat mutatott volna. Itt van Olaszország egyik legnagyobb egyeteme és egy európahírû botanikus kert is. A parkolóhelyen induláskor magyar lourdes-i zarándokokkal találkoztunk, akik pontosan onnan jöttek, ahová mi igyekeztünk.

A milánói dóm

A következõ megállónk már délután volt, Milánóban. Itt élt az ókor legnagyobb egyházatyja, Szent Ambrus, aki mûvészi himnuszaival és veretes prédikációival írta bele nevét az egyház történetébe. Az õ emlékét õrzi a San Ambrogio, román stílusú bazilika, melyet nem látogattunk meg, helyette megtekintettük a világ legnagyobb gótikus székesegyházát, a dómot, melyet a XIV. században kezdtek el építeni és a múlt században fejeztek be. Kívül a kis tornyocskák és a gótikus díszítõelemek pazar ragyogásával fogadott, belül megmutatta gyönyörû ablakait és rozettáit. Számos ereklyét is õriz a székesegyház, köztük a Boroméi Szent Károlyét is, aki a gyulafehérvári kisszeminárium új kápolnájának a patrónusa. Hosszú sor várakozott, hogy a dóm tetején lévõ múzeumot megtekintse, és egy gyönyörködõ pillantást vessen az Alpokra. Erre már nem volt idõnk. Úgyszintén meg szerettük volna nézni Milánó számos látványossága közül a Santa Maria Della Grazie dominikánus templomot, mely Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájával ékeskedik. Ehelyett, akinek ideje volt, az Operát, vagy ahogyan õk mondják, a La Scalát nézte meg, majd szaladtunk vissza az autóbuszhoz, mely a parkolóban várt.

Az Alpok

Az Alpok szirtes vonulatain haladtunk tovább késõ délután Monaco és Nice irányában. Az útvonalat elhagytuk, mivel a komputer-megállapította ösvénynél jobbat véltek tudni kormányosaink. A háromezer méter magasságot is megközelítettük, amikor szûk alagutakon, félelmetes szerpentineken haladt az autóbusz. Szerencsére az éj beállta miatt nem sokan látták az alattunk tátongó szakadékokat. Az éjszaka sûrûjében gördült az autóbusz, alattunk a Földközi-tenger, fölöttünk a Massif central. Útikönyvekbõl tudom, hogy itt, e hegyek déli vonulataiban a virágok ritkaságai nyílnak és igen keresett madarakban gazdag a hely. Úgyszintén nem láthattuk a románkori templomokat, melyek közül a Sainte Foy de Conques-t szokták emlegetni és a le puy-en-velay-i Notre Dame-ot, amely a Fekete Madonna szobráról is híres, ez utóbbit volt szerencsém nappal látni. Sötétben haladtunk keresztül, de még itt virradtunk, a Languedoc-Russillon vidékén, amely több látványban is gyönyörködteti a zarándokot: a dombos síkság a fürdõivel és tengerpartjával, mely finom tengerparti fövenyben melegíti az itt pihenõk lábát, széles szõlõsök gazdagítják a távoli dombokat, a gazdag történelem pedig templomok és várak százaival hivalkodik itt. Egy esztendõ kellene ahhoz, hogy mindent alaposan végigjárjunk, a történelmet, mely sokszor itt is kegyetlen volt, tanulmányozzuk.

A Provence és a francia Riviéra

Már harmadik napja utazunk, amikor Franciaország egyik legszimpatikusabb tájára érünk: a Provence vidékére. A Földközi-tenger partján, a Nap legmelegebb sugaraiban fürödve, a táj olajfákkal, levendulával és rizzsel bõvelkedik. A rómaiak szerették e vidéket, örökségük a mai napig látható mûemlékekben és nagyméretû amphiteatrumokban, mint amilyeneket Arles, NÐ mes vagy Orange városok õriznek. Késõbb a vidék a pápaság székhelye lett egy rövid idõre, a francia származású pápák imádtak itt tartózkodni. Cézanne-tól Picassoig és Zolától Pagnolig festõk és költõk ihletõdtek itt a táj gyönyörûségeibõl. Ma is ennek tudható be a turisták látogatása. Nem kell elfeledni a gyönyörû kis városokat és falvakat sem, melyek ízletes pastis-üdítõt kínálnak a kávéházaik teraszain megpihenõ zarándoknak.

Lourdes és a Pireneusok

Reggel 10 óra, amikor a távolban megpillanjuk a havas Pireneusokat, itt vagyunk a Midi-Pyrénées vidékén, amelyet északon a Dordogne, délen a spanyol határ szegélyez. A Pireneusok havas csúcsait, fennsíkjait és folyóit majdnem a maga természetességében hagyta a technikai fejlõdés. A vidék legnagyobb kulturális központja Toulouse, melyet melléknéven a rózsa városának is mondanak, merthogy piros téglából épült fel. Híres városok még: Cordes és Albi, de mióta Bernadette látta a Szent Szüzet, Lourdes lett a vidék igazi nevezetessége. Már csak néhány kilométer választ el úticélunktól. Elhagyjuk az autópályát, és imádkozni kezdjük a rózsafüzért. Kis keresgélés után megérkezünk a Cité Saint-Pierre otthonba, ahol a kapus jelzi, hogy várnak bennünket.

A fogadtatás

A második parkolóhely fölötti „accueil”-ben gyorsan bejelentkezünk, elvégezzük a szokásos formaságokat, de nem a megszokott módon végzik azt itt. Hamarosan megtudjuk a laktanyánk nevét is, ahol kettesével szállásolnak el bennünket a sokszor Franciaország más tartományaiból oda utazó, zarándokokat segítõ önkéntesek, akik ily módon zarándokolnak a lourdes-i Szent Szûzhöz. A szobákban tájainkon nem tapasztalt luxus és tisztaság van, amit mindvégig meg is becsültünk. Az ebéden édes pireneusi piros bor is csurrant, utána tisztálkodni mentünk, hogy frissen megkezdhessük délutáni programunkat.

Nagyszerda: a szentmise és a vetítés

A tömérdek zarándok miatt Lourdes-nak föl kellett készülnie a fogadásra. A barlangtól nem messze a Forum Information több nyelvet is beszélõ idegenvezetõi többféle programot is javasolnak a zarándoknak. Az igényektõl és az ott-töltött napoktól függõen választhat a zarándok vagy a csoport belõlük. Természetesen mi már elõre elkértük programjaikat és percrõl percre összeállított napirenddel indultunk Gyulafehérvárról, amelyet pontosan végig is jártunk. Itt csak meg kellett mondanunk, hogy mi vagyunk azok, megérkeztünk. Délután fél 5-kor mutattuk be elsõ szentmisénket a Massabielle fölé épített bazilika jobbszárnyában lévõ Saint Michel zarándokkápolnában. Ernõ atya misézett, én arról prédikáltam, hogy ez a találkozás Máriával meg kell hogy erõsítsen bennünket a hitben, az életben. Míg máshol románoknak néztek, itt és minden misézõhelyen magyaroknak tekintettek, mivel meg kellett mondani a szentmise nyelvét. A Forum Information számítógépében a Microsoft Excel programon megpillantottam a „les Hongrois”-jelzést. Ugyancsak magyar szöveggel nézhettük meg a Lourdes története címû 35 perces videofilmet, mely annyira megszólította a társaságunkat, hogy a vetítés végén senki sem akart mozdulni. A mûsorszervezõ kis Cécile is megjegyezte, hogy biztosan tetszett a fiúknak a kazetta.

„Bernadette nyomában”

Nagycsütörtökre virradtunk. Kilenc órától idegenvezetõvel járjuk végig Szent Bernadette élettörténetét: Cécile - miközben izgulva magyarázta a történteket, bevallása szerint elõször tette - elvezet Bernadette szülõházába, a malomba, majd átmegyünk a Cachot-ba, a néhai börtönbe, melyet akkor laktak, amikor csõdöt mondott apja vállalkozása és kilakoltatták õket saját házukból. Itt kapja az asztmát is, az egészségtelen nedves levegõ miatt, és ide akartak tüzet tenni, amikor barátaival elindult rõzsét szedni a késõbbi jelenések színhelyére. 11 órakor az említett idegenvezetõ kíséretében a szentély látogatása következett, ami ma majdnem egy teljes városrészt jelent a jelenések színhelye körül. A barlang, amely a bõvizû Gave patakra néz, majdnem érintetlen maradt, meghagyták a maga természetességében, csupán egy Mária-szobrot helyeztek arra a helyre, ahol a Szûzanya megjelent Bernadette-nek. A barlang mellé még Bernadette életében, 1866 pünkösdjén emelték a Cryptát, melynek bejáratánál Szent Péter szobra fogadja a zarándokot, túloldalt pedig X. Szent Piusz szobra áll, aki szorgalmazta a gyakori áldozást. Erre épült rá a Rózsafüzér bazilika a század elején, mely a szentolvasó titkait mozaikképekben jeleníti meg, majd az épületkomplexus a felsõ bazilikával zárul, mely már 1871-ben fölépült a Massabielle-re, szentélye éppen a jelenések helye fölött helyezkedik el, 70 méteres tornya a Gave fölé magaslik, órája 60 percenként énekli az Ave Mariát, két feljárója hasonlít az Atya szeretõ karjaira (antropomorph a hasonlat!), melyek lehetõvé teszik a mozgássérülteknek vagy az öregeknek is a feljutást. Következik a Basilique Saint Pie X, melyet a jelenések centenáriumára, 1958-ban építettek a nagyszámú zarándok befogadására. Teljesen a föld alatt van, semmi nem látszik belõle kívülrõl, belsõ alakjában Szent Péter hajóját (az egyház szimbóluma ez) utánozza, és 30000 ember foglalhat helyet benne. Egyike a világ legnagyobb épületeinek. További érdekessége, hogy egy magyar származású építész tervezte, Vágó Péter, és Roncalli bíboros szentelte fel, a késõbbi XXIII. János. Itt tartották az 1981-es eucharisztikus világkongresszust. A barlanggal szemben a Gave túlsó partján - ahonnan Bernadette látta az utolsó jelenést, miután megtiltották neki, hogy a Massabielle-be menjen - az Église Sainte Bernadette fekszik, melyet a szent tiszteletére építettek 1988-ban. Modern amphiteatrum-templom a zarándokok befogadására. Itt vettünk részt a nagycsütörtök esti szentmisén, melyet több nyelven celebráltunk, hat nemzet kórusa részvételével. A zarándok ne mulassza el meglátogatni legalább az oratóriumát, melynél szebbet mostanig nem láttam. Egy picit messzebb, a város központjában van a Hospice Sainte Bernadette, a szegények és az árvák, a betegek otthona, ahol Bernadette felkészült az elõáldozásra, és itt járt iskolába egészen addig, míg be nem vonult e nõvérek rendjébe, Neves-be.

A betegek Nagyasszonya

Lourdes legalább annyira a betegeké, mint az egészségeseké. A világ különféle országából tolókocsis betegek jönnek két-három önkéntes kísérõ társaságában, vonattal vagy repülõvel, hogy reményt, hitet, erõt merítsenek a kereszt hordozására. Számukra épült a régi és az új „Accueil Notre- Dame”, melynek üvegfalain át egy csodálatos panoráma nyílik a Massabielle-re és a Pireneusokra. Itt is önkéntesek fogadják a nõvérekkel egyetemben a sok beteget, akiket Mária Lourdes-ba segített. Természetesen a betegek lejárnak innen a körmenetekre és a lelki programokra, ahol egymásután tolókocsikban vagy hordágyakban felsorakozva, Isten népének megható látványát nyújtják. A nõvérek mondták, hogy itt helyük lenne a romániai betegeknek is egy rövid zarándoklatra. Csak az a kérdés, mi, egészségesek elég figyelmesek vagyunk-e irányukban és látjuk-e annak értelmét, hogy nekik is szervezzünk egy zarándoklatot? Metz-bõl, az egyházmegyébõl, 1996. augusztus 15-én egy teljes vonattal mentek a betegek Lourdes-ba. Lourdes messze van talán, de Csíksomlyóra vinni õket, pünkösdszombatján, lehetséges volna. Sohasem a pénzen, mindig rajtunk múlik!

Látogatás Pau-ba

Nagycsütörtök délután még arra is volt idõnk, hogy meglátogassuk Pau városát, mely a XI. századi váráról (oc ejtésben paü) kapta nevét. A város szépségén a Napoleon ellen harcoló, Spanyolországból hazatérõ, angol tisztek is elcsodálkoztak és értékelték a turisztikai adottságait. A Pireneusok vonzatában az év minden szakában különlegesen jó a klímája, az emberi szem pedig belátja innen a 160 km-re lévõ pireneusi magas csúcsokat. A régi városban emelkedik a XIV. századi vár, melyben megszületett a késõbbi IV. Henrik. Ugyancsak Pau-ban létesítették Franciaország elsõ golfpályáját. Miután megtekintettük a belvárost, egy Auchan nagyáruházban elköltöttük kevés pénzünket, mely még a zsebünkben cincogott. Az élet nem sokkal drágább, mint országunkban, holott a minimális bér az itteni fizetésemnek a tízszerese. A helyzet iróniája, hogy az emberek ott sincsenek megelégedve.

Nagypéntek: a keresztút

A bazilika mögötti dombon, kálváriának is mondják, 1600 m hosszúságban terül el a keresztút, mely ember-nagyságban jeleníti meg a stációk szereplõit. Nem lehet úgy elhaladni itt, hogy át ne élnénk a 2000 évvel ezelõtti golgotát. Ezekben a napokban, Koszovóban kemény vérengzések dúltak, a hatalom halálra ítélte az albán kisebbséget, lám mennyire aktuális a keresztút. De hisszük, hogy az Atya megmenti övéit… A hegyrõl lejövet az utolsó stáció egy valóságos sziklasír, a kõ elhengerítve… Jézus gyõzött a halálon, gyõz majd a gyûlöleten is… Délután a X. Szent Piusz bazilikában hat nyelven emlékeztünk meg Jézus megváltói szenvedésérõl. A passiót mûvészek énekelték. A kórus több nyelven énekelte a refrént. A napot imádságban tõltöttük,este 9-kor -égõ gyertyával a kezünkben- újabb keresztutat végzünk, most már nem csoportban, hanem az összes zarándokkal a barlang elõtti téren, a la Prairie.

Tarbes

A IX. századtól Bigorre fõvárosa, hadtörténetérõl és kereskedelmérõl nevezetes. Külön ki kell térni a tarbes-i Nemzetközi Huszár Múzeumra, mely a Placide Massey (1777-1853) francia naturalista saját tervezésû kastélyában van. Franciaországba a huszárok 1720-ban kerültek Magyarországról, Bercsényi Ignác-Stanislas nemes jóvoltából. Eleinte a zabolátlanságukról voltak itt nagyhírûek, erre utal ma is az „a la hussarde” kifejezés, majd sikerült vasfegyelmet teremteni soraikban, így lettek a kor legrangosabb hadtestei. Mivel annak idején minden francia hadvezér vágyakozott utánuk, számuk megsokasodott Franciaországban. A törökök, a lengyelek és a németek ellen a legeredményesebb csatákat vívták. A múzeum 130 mannequinje bemutatja Európában is megcsodált változatos és mutatós viseletüket, különféle harci eszközeiket. Általuk Magyarország beírta nevét az európai hadtörténeti kultúrába. A városban található egy románkori székesegyház, melyet többször is újjáépítettek a középkorban. Érdekessége, hogy még kisebb, mint a gyulafehérvári, mely azzal is magyarázható, hogy Lourdes csak néhány kilométerre van tõle, ezért a püspökség a „Tarbes-Lourdes” nevet viseli egy idõ óta.

A gavarnie-i cirkuszvölgy

Lourdes-tól mintegy 120 km-re, délre, éppen a spanyol határon terül el a Pireneusok francia vonulatainak egyik legszebb látványa: a gavarnie-i cirkuszvölgy. A hegykoszorú három vízszintes rétegbõl áll, a gyûrõdéseknek és a felhalmozódásoknak megfelelõen. Legnagyobb csúcsai meghaladják a 3000 métert, lábaitól számított átlagmagasságuk pedig 1676 m. Nyáron a felhalmozódott csapadék cseppfolyós formában zuhan le róluk, télen és tavasszal inkább a hömpölygõ lavinák porladva zuhannak a mélybe, ami sokszor összerezzenti a gyalogosan vagy talán kölcsönszamáron kíváncsiskodó turistát. Legnagyobb vízesése 422 métert zuhan a mélybe. Gavarnie-ból, a teleprõl, mely a hajdani compostelle-i Szent Jakab zarándoklatok útvonalába esett, majdnem teljesen meg lehet közelíteni. Maga Victor Hugo is fölkereste a völgyet, és azt mondta: „Ez hegy és fal ugyanakkor, a legcsodálatosabb épület, a természet kolosszeuma: Gavarnie”. Csoportunk egyik része a lavinákig mászott a hegyek oldalán, mások távolabbról itták magukba a bûbájos helyek frissítõ látványát. Nagyszombat volt, a természet éppen a föltámadásáért kiáltott. Leírásokból tudom, hogy itt él Franciaország természeti ritkasága: a pireneusi medve, melyet itt az aranynál értékesebbnek tartanak, mivel csak néhány példánya maradt életben és csak kis százalékuk éri el a nemi érettséget, ami fennmaradásukat garantálja. Nem volt idõnk, hogy megnézzük és élvezzük a számos tavat, a sípályákat, megízleljük a pireneusi gazdák finom sajtkínálatait, vagy a híres barlangok titokzatos világába fürkésszünk, melyek idevonzzák a világ turistáit, és megélhetést nyújtanak a hegylakóknak. A zarándok csak azért vitte barátait a Pireneusok Madonnájához, hogy ott megerõsödjenek hitükben, abban is, hogy a természet nagy kincsünk, melyet becsülnünk és szeretnünk kell otthon is, ahol hisszük, lesz feltámadása.

Feltámadás Lourdes-ban

Nagyszombat, a Basilique Saint Pie X megtelik zarándokokkal. Közel 30000 ember gyûlt ide össze Vietnámtól Brazíliáig, hogy azon a helyen ünnepelje Urunk föltámadását, ahol Mária azt kérte Bernadette-tõl, hogy ásson egy forrást a barlangban s igyanak belõle. A nagyszombati liturgiában itt ebbõl a forrásból szenteltünk vizet, és a pap meghintette vele a hatalmas tömeget. Ha a XX. századi kereszténység ismét meglelné a forrást, s szomjúságából, erõtlenségébõl új életre, új erõre kapna, ha nem a sekrestyékbe menekülne, hanem az Atya teremtõ kezébe kapaszkodna, mely forrása és kiindulópontja a holnapnak, a mienknek is! A soknyelvû keresztényeknek nem prédikálhatott a pap, milyen nyelven tette volna? Hatalmas méretû vászonra egy vajúdó asszonyt vetítettek videofilmen, aki elõször pillantotta meg és ölelte keblére gyermekét. Mindenki megértette: a vajúdó asszony az egyház, mely új életre szüli, a szeplõtelenségre, gyermekeit, nem csak húsvétkor, hanem minden nap. De az asszony is, a gyermek is bûnös marad. Ezért van szükségünk a feltámadás évenkénti megünneplésére. De ki fogja elmondani nekünk azt, hogy az evangélium és a kereszténység legmélyebb üzenete nem a paragrafusok farizeusi megtartása, sem nem a félelem és a menekülés, hanem a bátorság, a teremtés, a tudás ösvénye. Ez a földi életünk, ahová nem megrettenni vagy az élettõl uniformisba menekülni születtünk, hanem dolgozni, építeni, boldognak lenni. Az egyháznak, az egyháziaknak is részt kell venniük az Atya szeretetprogramjába: szülessünk, és ne temessünk! Nemzetek és népek születtek meg a kereszténységbõl, hisszük, hogy nekünk is ezt kell tenni.

A Cité Saint Pierre bemutatkozik

Húsvétvasárnap, a szentmise után, egy lourdes-i szabad délutánunk volt. Néhányan azt az alternatív programot választottuk, hogy megtekintsük a Szent Péter Várost. A bemutató egy önkéntes, aki ebéd után mosolyogva keres és kéri a bocsánatot a késésért, húsvéti ebéd volt, ami hosszabb a többinél. A Cité Saint Pierre Bernadette kérésére épült, de csak 1955-ben, azok számára, akik nem tudnák kifizetni a lourdes-i drága hoteleket, ahol az egynapi költségek meghaladják egy tájainkon dolgozó segédlelkész havi fizetését. Msgr. Jean Rodhin, aki a „Francia Caritas”-t is alapította, a Németországból hazajött hadifoglyokkal együtt határozta el, hogy fölépítteti a várost, mely ma 600 zarándoknak ad szállást, hogy Lourdes hozzáférhetõ legyen a szegények számára is. A Cité Saint Pierre 18 ha területen fekszik és a szállókon kívül, ahol a betegekre is gondoltak, rendelkezik egy zöld katedrálissal, mely nevét falairól, a zöld pázsitról és virágairól kapta, a természetrõl. Óriási ebédlõje van, ahol egy óra leforgása alatt 500 embert lehet étkeztetni, beleértve a mosogatást is. Az ebédlõ falán Gérard Ambroselli „Kenyérszaporítás” c. freskója látható, mely kifejezi, hogy az építõ szándéka szerint a Citében a krisztusi szeretet ad enni a szerényebb anyagi tehetséggel rendelkezõ zarándoknak, úgy, hogy a drága hotelekben sokszor nincs olyan ellátás, de kilátás és udvar biztosan nincsen. Az idegenvezetõ elmondta, hogy sokszor tehetõs emberek kéreznek be az otthonba, felárat is ígérve a szállásért, de azt a választ kapják, hogy hagyják ott adományaikat s menjenek szállodába. Ide csak szegényebb zarándokot fogadnak be, aki nem turista – s ezt a helyi Caritas pecsétjével kell igazolnia-, hanem gyakorló hívõ. Itt köszönetet kell mondanom Szász János atyának, a romániai Caritas igazgatójának, hogy nem csak pecsétjét adta kérésünkre, hanem anyagilag is segített. A zarándoknak pedig minden esetben tehetsége szerint hozzá kell járulnia a szállás és ellátás költségeihez. Mi is megtettük ezt, mégpedig oly módon, hogy az autóbuszon nem kis összeget perselyeztünk össze a kereset nélküli diákjainktól, de a felnõttektõl is. Olyanokról is tudok, akik külön adományt hagytak a háznak, mert megértették, õk is kaptak, természetes, hogy nekik is adniuk kell. Így tehát nem a szegények pénzén jártunk zarándokolni, ahogyan valaki mondotta, hanem a gazdagokén, mi, szegényebbek. Krisztus megosztott kenyerébõl részesedtünk, s én hiszem, hogy csak így lehet megtanulni a megosztást. Aki nem kapott, az soha nem tanul meg adni! Itt az ebédlõben, ahol évente 25-30000 zarándok szembesül a szeretet e kihívásával, õriznek egy nagy órát, melynek mánusait msgr. Jean Rodhin, a Cité alapítója tépte le, amikor nagy sort látott a háború után egy francia Caritas-kirendeltség elõtt, s mikor megkérdezte, miért állnak, azt a feleletet kapta, még nem jött el a nyitás órája. Ekkor a karizmatikus pap lecsavarta az óra mánusát, eldobta, és ezt mondta: „a szeretetnek nincs órája". A kilenc zarándokház, amelyben konferenciatermek is vannak, egy valóságos várost alkot, mely közepén a bartresi istálló stílusát utánozó kápolna látható, amelyben valaha Bernadette a juhokat õrizte. Ebbe a kis kápolnába Msgr. Jean Rodhin egy kis mérleget helyezett el, mely arra figyelmezteti a zarándokot, hogy mérlegelés nélkül szolgáljuk testvéreinket, mert egyszer tetteink mérlegre kerülnek.

Amiért én zarándokoltam Lourdes-ba

Április 5-én, húsvéthétfõn reggel búcsúmisét végeztünk a barlangnál, meghatottan búcsúztunk Máriától. Mivel mások is voltak ott, a magyar nyelvû szentmisében franciául énekeltük el a burkina-fasoi Miatyánkot. Az otthonban meglocsoltuk a hölgyeket, mindenki meg volt hatódva. Ott ugyanis ismeretlen ez a szép húsvéti szokás. Énekszóval megköszöntük szolgálatukat, vendégszeretetüket, és indultunk hazafelé.Megvallom õszintén, elõször félig-meddig a kíváncsiság vonzott a jelenések színhelyére. Kispap koromtól ismerem a történteket, évente utaztam Franciaországba, kíváncsi voltam, milyen is lehet. Amikor elsõ ízben álltam a jelenések helyén, arra gondoltam, elhozom az iskolámat. Ezt a csodálatos békét, Mária közelségét meg kell osztani másokkal is. Mária megsegített, a gyulafehérvári kisszeminárium egyik fele elzarándokolhatott a lourdes-i Máriához. Hogy ez csoda volt, és hogy mennyire megértették a zarándokok az üzenetét, akkor vettem észre, mikor a városból kijövet fölcsendült a lourdes-i himnusz, mely a fiúk ajkán nem akart csendesedni. Amíg Koszovóban vadászták a kisebbséget s a NATO légiereje büntette a gyilkos hatalmat, mi a Béke Királynõjét néztük meg, s azzal az üzenettel tértünk haza, hogy újjá kell születnünk, Mária gyermekeivé kell lennünk. A Háború csak akkor fog szünetelni, ha mi megváltozunk és egy erõszakmentes világot építünk, ahol a szeretetnek nincs órája. Ha fejünket nem dugjuk homokba, hanem bátran összefogunk és ellentmondunk az erõszaknak, bármilyen vallású is legyen az. Európa Nagyasszonya segíthet bennünket ebben.

Velence és a San Marco bazilika

Visszafelé megálltunk a Földközi-tenger partján, az Oroszlán-öböl közelében, Prontignan-nál, hogy ne csak lássuk, érezzük is a mediteráni éghajlat minden gyönyörét. Aki ügyes volt, meg is fürödhetett. Másnap délelõtt Velence partjait érintettük, s megálltunk egy pár órás látogatásra. A barna bõrû kereskedõk azonnal jöttek ajánlataikkal, hogy 500 DM ellenében egész csoportunkat beviszik a Szent Márk térre. Végül felével is megelégedtek, s így is nagyon boldogok voltak a vásárnak. Hamarosan csónakba szálltunk s egy pár perc múlva kitárult elõttünk az egyik leglegendásabb olasz város. Természetesen, aki csak megáll itt, nem túl sokat láthat belõle. De mégis megpillanthattuk a híres San Marco bazilikát, amely 832-ben épült a város védõszentjének, az evangélista Szent Márk ereklyéinek tiszteletére, akinek a középkor óta köszönheti Velence zarándokait, turistáit, az ebbõl adódó kereskedelmét, és valójában egész létét és szépségét. Itt az evangélium így is megtestesült. Kezdetben a vidék a gazdag dózséinak kiváltságos temploma volt. A századok folyamán többször átépítették és renoválták, mai formája a XI. századba nyúlik vissza, a város bizánci vonatkozásaira emlékeztetve, ezt a stílust örökítette meg. Alapja is egy bizánci keresztet mutat. Belül öntöttarany-mozaikokat, híres szarkofágokat és legritkább márványdíszítéseket láthat a turista, kívül a homlokzaton román és gót stílusú dombormûdíszítést. A Szent Márk Múzeumban pedig számos kincs található, melyek közül a legdrágább az a négy égetettbronz- lószobor, melyeket másolataikkal helyettesítettek a homlokzaton, hogy mindörökre megmaradhassanak az eredetiek. A megpihenõ zarándok megtekintheti a dózsék palotáit, a város díszes templomait, a gótikus Santa Maria Gloriosi dei Frari -t, a Santi Giovanni e Paolót, a Gesuattikat, a San Zaccariát, a Redentorét, melyek a freskóikkal, szarkofágjaikkal és a bennük lévõ többi kincsekkel a világ leggazdagabb múzeumát alkotják. De aki múzeumba is el tud látogatni, föltétlenül nézze meg a Galeria del Accademicát, a Ca’ Rezzonico-t (XVII. századi mûvészet), a Correr múzeumot és a Peggy Guggenheim (korabeli mûvészetek) gyûjteményt.

Ebéd és vacsora a Mc Donald’s-ban

Velencét elhagyva, már csak az étkezésekre állt meg a zarándokbusz, Klagenfurtban ebédelni és Rábafüzesen vacsorázni. Szponzoraink, akiknek nevét elhallgatom itt, de levélben megköszöntük nekik, lehetõvé tették, hogy a száraz ételt visszafelé készítményekkel variáljuk. Nyugaton, de már nálunk is elterjedõben van a nagy amerikai vendéglõcég, mely képes megbuktatni a vele konkurálni merészelõ tiszta és tisztességes nyugati vendéglõket is. Nyugaton csak azért, mert hihetetlen gyorsasággal állnak a vendégek rendelkezésére és ottani viszonylatokban sokkal olcsóbban. Nálunk azért választják sokan a Mc Donald’s céget, mert tiszta, ragyog a mosdója is, olcsóbb, nem szabad cigarettázni, gyorsak és kedvesek az elárusítók. Nálunk a legrangosabb és a legdrágább vendéglõben is megtörténik, hogy a vendég azzal a keserû szájízzel távozik, hogy élve oda vissza nem viszik többé. Klagenfurt után közszavazásra bocsátottam a zarándokoknak: hol kívánnak vacsorázni? A diákok egyöntetûen ismét a Mc Donald’s mellett voksoltak. Nem is csalódott senki: ez alkalommal mindenki egy ajándékfagyit kapott a háztól.

A hazaérkezés

Egymás után hagytuk el a határokat, még ha bele-bele is ütköztünk a vasfüggönyre emlékeztetõ adminisztrációba. Európában a határok már rég jelképesekké váltak. Nálunkfele ez az egy nagyon jól mûködik, de nem volt különösebb gondunk. 1999. április 7-én, ahogyan terveztük, megérkeztünk Gyulafehérvárra. A zarándokok azzal az élménnyel tértek övéikhez, hogy Szent Bernadette nekik is megmutatta a Hölgyet.

Gyulafehérvár, 1999. április 25-én.

Baróti László-Sándor



Napi evangélium RSS

evangelium.katolikus.hu
  • Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne...

   

Copyright © 2016 Gyergyói Örmények.

Joomla 1.7 templates free by Joomla Template Maker