Konferencia, történelmi visszatekintés, örmény egyházi hagyaték és gasztronómia, vásári forgatag, toronymúzeum-látogatás és ünnepi szentmise – a tizenkettedik örmény művészeti fesztiválon mindenki megtalálhatta a számára legérdekesebb programpontot. A gyergyószentmiklósi örmény közösség eseményének szervezésébe a város önkormányzata, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ, a Visit Hargita és Örményország romániai nagykövetsége is bekapcsolódott.
Pénteken délelőtt, a hivatalos megnyitót megelőzően konferenciát tartottak az örmény közösségi házban, ahol Hargita Megye Tanácsa, az Örmény Turisztikai Szövetség, az Örményországi Kis- és Középvállalkozások Országos Szervezete, illetve a Visit Hargita szakemberei vettek részt. A találkozó célja az volt, hogy Hargita megye direkt gazdasági kapcsolatba lépjen Örményországgal: ennek lehetőségeiről tárgyaltak, fontos szerepet szánva a gyergyószentmiklósi örmény közösség közreműködésének.
A fesztivál hivatalos megnyitójának pénteken délután az örmény templom adott helyet; Szergej Minaszian, Örményország romániai nagykövete idén is – mint minden évben – jelen volt a rendezvényen, és az örmények, illetve a székelyek közötti hasonlóságot emelte ki.
– Az örmények érdek- és sorsközösséget vállaltak az itt élő magyarokkal, példaértékű hozzáállással vettek részt a haza építésében, szolgálták azokat a közösségeket, amelyek egykor befogadták őket. Miközben ápolják hagyományaikat, tudatában vannak másságuknak, és ezt vállalják – mutatta be szemléletesen örmények és magyarok összefonódását dr. Lőrincz Aranka konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében.
A gyergyószentmiklósi örmény közösség az egyház köré szerveződik, ez a kulturális fesztivál fő vonalát is meghatározta. A kulturális értékek, az egyediség mellett fontos kapcsolatot létesíteni gazdasági téren is az örményországi örményekkel. A gyergyószentmiklósi örmény kisközösség tenni akarása, ambíciója el tudná indítani a gazdasági kapcsolatok létrejöttét is – hangsúlyozta Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke.
Csergő Tibor András, Gyergyószentmiklós polgármestere az egyetértés, a multikulturalitás fontosságát hangsúlyozta mint a térségben több száz éve jelen lévő értékeket.
Az ünnepség részeként Czetz János honvéd tábornokra emlékezett a közösség: dr. Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke és dr. Kálmán Attila történész visszatekintőjében a kétszáz éve született szabadságharcos, az Argentin Katonai Akadémia megalapítóját méltatta.
A templomkertben lévő Czetz János-mellszobor megkoszorúzását követően az örmény közösségi házban drd. Gál Hunor és dr. Magyari Sáska Zsolt tartottak idegenvezetést, az örmény egyházi hagyatékot bemutatva.
Szombaton vásári forgataggá változott az Örménytemplom utca, a közösségi ház udvarán pedig örmény ételkülönlegességek – hurutos leves, homokban főtt kávé, örmény konyak és sütemények – várták az arra járókat. Mindazok, akik a városban élő örmények múltjáról szerettek volna többet megtudni, vezetett sétán ismerhették meg a történelmet, az örmény templom toronymúzeumából pedig más nézőpontból láthatták a várost.
Boncina-Székely Szidónia, 2022. szept. 11, www.hargitanepe.ro