Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást
ApCsel 14,21-27; Zsolt 144; Jel 21,1-5; Jn 13, 31-35;
A húsvéti idõszak utolsó felében a liturgia olvasmányai Jézus búcsúbeszédét idézik, melyet János evangéliumában találunk meg (Jn 13,31-17,26), ahol Jézus búcsút vesz tanítványaitól, és az Atyához imádkozik.
Jézus fõpapi imáját megelõzi a lábmosás, mely egyaránt utal az emberiség megtisztulására, de a tanítványok új feladatára is, a jézusi szolgálatra. Péter apostol félreérti Jézus szavait, hogy mi azokat jobban megérthessük. Az utolsó vacsorát nem írja le János, csak egy gesztussal utal rá, amikor Jézus egy kehelybe mártott falatot ad Júdásnak, hogy jelezze, ki fogja õt hamarosan elárulni.
Az evangélista így emeli ki azt a szeretetet és szolgálatot, amelyet Jézus értünk vállalt és tesz szabadon vére ontásáig, ami az evangéliumban ellentétbe van állítva Péter tagadásával és Júdás árulásával. Jézus szeretetével világítja meg János a fõparancsot: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek benneteket”.
A szeretet szó már allergiát okoz bennünk, annyira visszaéltünk sokan ezzel a kifejezéssel. De Jézus itt egészen másról beszél. Amikor kiejti a szavakat, az õ élete mutatja azok értelmét. Egy olyan folyamat indult el benne, mely a kereszthalál felé tart, az igazi szeretet felé. A lábmosás a szolgálatra épített élet mindennapjait, a kereszthalál pedig ennek az életnek a kockázatait jelzi. A szeretet nem riad vissza a haláltól sem.
A krisztusi szeretetnek van egy sajátossága: a tagadás, önmagunk megtagadása. Errõl ismerhetjük föl a szeretet milyenségét. Júdás önmagát kereste, ezért csak önmagát szerethette. Így lett belõle áruló. De önmagunkat sem szerethetjük lemondás nélkül. Júdás végül önmagát is elárulta, felakasztotta magát. János az utolsó vacsora leírásában megmutatja: a szeretet pontos ismérve az önfeláldozásig menõ szolgálat.
Természetesen a keresztény szeretet nem könnyû életforma, amit egyik napról a másikra tanulunk meg. Mi, emberek önzõek vagyunk, túlságosan keressük önmagunkat. János evangélista Péter apostol példájával szemlélteti életünk bukdácsolását. Amikor önmagunkról nem tudunk lemondani, másokat tagadunk meg. Péter apostol nem helyesen szerette a Mestert. Túlságosan ragaszkodott önmagához, ahhoz, hogy kockázatot merjen vállalni Jézusért, ezért nem volt elég szeretete s megtagadta Krisztust. Jézus bennünket is pedagógiával vezet a szeretet és a hûség útján. Pétert háromszor tette próbára, és õ háromszor bukott el.
Jézus nem csak próbára tesz, szembesít is önmagunkkal. Feltámadása után Péter apostolt háromszor kérdezte meg: „Péter, János fia, szeretsz-e engem?” Péter könnyekre fakadt, mert belátta gyöngeségeit. Jézus megbocsátott neki. A Jézussal való találkozása az apostolt megerõsítette. Újrakezdte életét. Elkezdett ismét szeretni. Most már nem önmagát, hanem a Mestert. A feltámadt Krisztus szeretete újabb kegyelmekkel jár. A félénk Péterbõl erõsebb lett. A feltámadt Krisztus bátor hirdetõje. Miután megtapasztaltuk saját gyengeségeinket s mi is találkozunk a feltámadt Jézussal, kegyelmeket kapunk. Vállalni tudjuk a szeretetbõl fakadó, krisztusi életet, testvéreink szolgálatát.
Magunk szeretetétõl csak úgy juthatunk el mások szeretetéig, mondjuk, házastársunk õszinte szeretetéig, ha megtanuljuk Jézust is szeretni. A szeretetnek õ az igazi forrása és tanítója, aki szavával és életével mutatta meg a szolgálatot, a hûséget, a megbocsátást és az önfeláldozást.
A lélekbúvárok ma helyesen hangsúlyozzák, hogy az embernek önmagát is szeretnie kell. Ez mind igaz, de önmagunkat is csak másokban szerethetjük. Jézus az Atyáért élt, mindenben az õ akaratát kereste. Ezért az Atya feltámasztotta. Minket szeretett, értünk vállalta a halált, ezért boldogan mehetett a menybe. A mi földi boldogságunk is másokban van elrejtve. Ezért meg kell találnunk Jézust, hogy megtanítson arra, miképpen lehetünk boldogok mi magunk is, ha boldoggá teszünk másokat. De ez csak úgy lehetséges, ha kilépünk önmagunkból, s elindulunk mások felé. Istennel, mert egymagunk elbukunk, mint Péter, vagy árulók lehetünk, mint Júdás. Velük ellentétben Jézus valóban szeretett. Péter is, miután magára tudta venni a keresztet.
Gyergyószentmiklós, 2007. május 5-én.
Baróti László-Sándor