A dúsgazdag és a szegény Lázár
(Olvasmányok: Ámosz 6, 1…7; Zsolt 145; 1 Tim 6, 11-16; Lk 16, 19-31)
Modern társadalmunkban egyre több szó esik anyagi javainknak a másokkal való megosztásáról és a szegénység elleni küzdelemrõl. Ezek a kérdések az alamizsnálkodáson túlmenõen érintik a családi, a politikai és az egész társadalmi életet is. Ma az egyház egy ószövetségi próféta, Pál apostol és Jézus gondolatait tárja elénk, elmélkedésképpen.
II. Jeroboám király idején Izraelben egyesek jólétnek, sõt gazdagságnak örvendtek. Sokakban azonban kritikát váltott ki a társadalmi egyenlõtlenségben élõ gazdag társadalom magatartása, mert ehhez sok igazságtalanság és jogtalanság is társult. A judai származású Ámosz próféta a maga egyszerûségében (pásztor volt) megütközött a tehetõsek fényûzésén, akik elefántcsont ágyakban aludtak, megitták a szegények borát, és drága illatszereikben tetszelegtek s szemet hunytak a szûkölködõk sorsa fölött, s azzal sem törõdtek, hogy veszedelem elõtt állt az ország, ami a 721-es asszír csapáskor következett be. Ámosz oly hevesen bírálta a módos társadalom vakságát, hogy számûzetésbe kellett mennie. A gazdag és a szegény rétegek között mindig volt ellentét, de a Mennyek országában a sorrend fordított lesz.
A 145. zsoltár összeköti Ámosz próféciáját Pál apostol Timóteus püspöknek írt levelével. Isten emberének az erénye a hit és a szeretet, a kitartás és a kedvesség, s a hûség Isten törvényeihez. A zsoltár tanítása pozitívan mutatja be a hivõ embert. Az ember a bûn következtében gyarló is tud lenni, de képes maradt õszinte és hiteles kapcsolatban élni testvéreivel. Zsoltárunk látszólag kegyes hangot üt meg, de az ember alapmagatartására irányul. Örök kísértése a hivõ embernek, hogy valami módon olyan istenre tegyen szert, akit illetve amit kézzel is megfoghat megérinthet, de a krisztusi hit egy új embert és egy világot teremthet a földön.
Az evangéliumban egy szegény emberrõl van szó, akit Lázárnak hívnak. El’azar, a héberben Isten megsegít. Akit Isten nevén szólít, azt kiválasztotta, és elismeri személyiségét. Az evangéliumokban egyedüli eset, hogy egy példabeszéd szereplõjének Jézus nevet adjon.
Jézus a példabeszédben nem a túlvilág leírását adja. Csupán annyit akar elárulni, hogy ott a gazdagnak van szüksége a szegényre. Az evangéliumokban több helyen is figyelmeztet Jézus az anyagi javakban való mértékletességre: az alázatosokat felmagasztalja, üres kézzel bocsátja el a hatalmast - mondja a Magnificat. Az Úr azért küldött, hogy hirdessem a jó hírt a szegényeknek – mutatkozik be Jézus a názáreti zsinagógában. Boldogok a szegények, kezdõdik a hegyi beszéd Lukács evangéliumában.
Jézus nem azért ítéli el a gazdagot, mert vagyona van, vagy kizsákmányolt volna valakit, hanem, mert szívtelen volt, elzárta szívét a szegénytõl, aki a kapuja elõtt feküdt éhesen, de nem vette észre. Az ételmaradékkal (amit különben eldobott) is segíthetett volna Lázáron, de azzal sem segített rajta. Jézus itt dramatizál. A gazdagság nagyon kipróbálja az ember szívét. Ha nem tér Istenhez, embertelenségbe süllyed. Megfeledkezik mások emberi méltóságáról.
Egyházunk tanítja, az anyagiasság nem boldogítja az embert. Ezért kincseinket ott kell gyûjtenünk, ahol azokat a moly és a rozsda nem eszi meg. Az anyagiasság nagy veszedelme, hogy megtámadhatja emberi kapcsolatainkat. Az evangélium gazdagja nem igazságtalan. Jézus csupán azt kifogásolja, hogy nem ismerte a szegényt. „A másik mag tövises földbe hullott” – mondja Jézus egy másik példabeszédben. A gazdagnak tövises volt a lelke, a jólét elnyomta emberségét.
Jézus azért jött, hogy feltárja elõttünk az igazi gazdagság titkát. Az anyagi javak területén a megosztás és a szolidaritás a keresztény megoldás. Adóinknak és illetékeinknek a becsületes kifizetése nem ablakon kidobott pénz, hanem hozzájárulás ahhoz, hogy a munkanélküliek is boldogulhassanak. A hivatalosan elszámolt munkálatok utáni adók nem fölöslegesen kiadott összegek, hanem hozzájárulás egy emberibb világ megteremtéséhez. A fekete gazdaság s az adócsalás fekteti ma Lázárt az ajtónk elé. A Quadragesimo anno c. enciklikájában XI. Piusz pápa (1931) hangsúlyozza, a társadalmi egynlõtlenség, mely a mai világban megvan a szegény és a fejlett népek között, nem alamizsna kérdése. S tegyük hozzá, a népek közötti béke kérdése is az igazságosságon alapszik. Ha a világméretû igazságtalanság nem számolódik fel, vagy nem enyhül valamelyest, akkor elõbb-utóbb felborul a még viszonylagos társadalmi egyensúly, aminek egy szörnyû jele a nemzetközi terrorizmus, ma már virtuálisan mindenki túsz.
Jézus szerint nemcsak a földi életünk boldogsága, üdvösségünk is azon múlik, mennyire nyitjuk meg szívünket a szegénység elõtt, akikben õ jön egyre közelebb felénk.
Gyergyószentmiklós, 2007. Szent Mihály fõangyal ünnepén.
Baróti László-Sándor