Évközi 30. vasárnap (C év)

A farizeus és a vámos

/Lk18,9-14/

     A négy evangélista Jézusnak legalább ötven példabeszédét jegyezte le. Ezek közül Lukács csak negyvenet hoz, de a negyven között van 15 olyan, amelyet csak az õ evangéliumában találunk meg. Ezek Lukács sajátjai, amelyek között a farizeus és a vámosról szóló példabeszéd is található. Lukács elõszeretettel jegyezte föl Jézusnak azon szavait, amelyek Isten irgalmát testesítik meg.

     Lukács közösségében állandó probléma volt a megigazulás. Pál tanítványa lévén, evangélistánk a hitbõl való megigazulás híve volt. Pogányokból megtért keresztényeknek hirdette az evangéliumot, s ezért állandóan készen kellett állnia a magyarázattal, miképpen üdvözíti és teszi megigazulttá Isten azokat, akik nem a mózesi törvény szerint élnek.

     Vele ellentétben a zsidózók a mózesi törvényben látták a megigazulást, akárcsak Jézus idejében a farizeusok és általában a zsidóság. Magának Jézusnak is meg kellett védenie a farizeusok elõtt azon tanítványait, akik elõzõ életükben esetleg nem vallásosságukkal tûntek ki, de most hozzá csatlakoztak s követõi lettek. Ezek a tanítványai inkább átérezték azt, hogy õk bûneik ellenére kerültek Isten szeretetébe. A farizeusok meg botránkoztak azon is, hogy Jézus egyáltalán szóba állt velük. E problémákra ad választ Jézus a farizeusról és a vámosról szóló példabeszédében. Példabeszédrõl van szó, és nem történetrõl. Bár a példabeszéd tükrözheti a kor sajátos problémáit, mégsem gondolhatjuk, hogy a Jézus korabeli farizeusok mindannyian olyanok voltak, mint a példabeszéd farizeusa, s a vámosok sem mind voltak olyan bûnbánók, mint a példabeszéd vámosa.

     Lukács hangsúlyozza, Jézus olyankor mondta el a példabeszédet, amikor elbizakodott zsidók állták körül és kritizálták amiatt, hogy szóba áll a bûnösökkel és a nép megvetettjeivel.

     Jézus erre kimutatja, hogy mindannyian bûnösek vagyunk, és valamennyien rászorulunk Isten irgalmára. Két ember ment föl a templomba imádkozni, Istennel beszélgetni. A farizeus és a vámos. A farizeusok a Kr.e. 2. században nem fogadták el a hasmoneusok királyságát, ezért hívták õket „elkülönülteknek”, azaz farizeusoknak. Jézus korában a vezetõ elitet jelentették, akik Mózes törvényét tartották, s amint hallottuk a példabeszédben, bár csak évente kellett böjtölniük, õk hetente is kétszer böjtöt tartottak. Vallásosságukkal az volt a baj, hogy Istent úgy szerették, hogy embertársaikat lenézték és gyûlölték. A farizeus magát mindenki másnál jobbnak tartotta, ami nem jézusi magatartás.

     Jézus a vámosban látja a tanítványi magatartás követendõ példáját. A példabeszéd második szereplõje, a vámos, tudatában volt bûneinek. Alázatosan hátul maradt a templomban. Míg a farizeus fitogtatta Isten elõtt érdemeit, õ csak irgalomért esedezett. A vámosok Jézus korában hazaárulók voltak, kiegyeztek a rómaiakkal s zsarolták a népet a hatalmas és igazságtalan adóbehajtással. Ezért vetették meg õket a farizeusok, s a bálványimádásukért. Hisz az adópénzen a császár képe volt rajta, ami a zsidókat ingerelte. A vámos mégis Istenhez tudott térni. Tudatában volt bûneinek. Lukács itt újra fellebbenti a gondolatot, mint megannyi példabeszédben, Isten irgalma elképzelhetetlenül felülmúlja a mi kicsinyességünket. Megbocsát a hazaárulónak is. Valószínûleg megbocsát a mi ügynökeinknek is, ha azok bûnbánatot tartanak, de elõbb ki kell mondaniuk, amit a vámos: könyörülj, nekem, nyomorultnak. A megigazulás nem érdem, hanem kegyelem. A vámos elfogadta Isten kegyelmét. A farizeus Istenre akarta tokmálni érdemeit. Istennek nincs szüksége a mi vallásosságunkra, nekünk van szükségünk az õ kegyelmére.

     A farizeusok visszautasították Jézust. Életére törtek s halálát is õk csikarták ki. Míg a zsidók visszautasították a Messiást, a bûnösök elfogadták, tanítja szent Lukács evangélista.

     Fogadjuk el mi is a megtérést. Szívünk bánata nem egyszeri: mindennapos kell, hogy legyen. Érezzük át a szentmisén, hogy nem vagyunk méltók Isten kegyelmére, de õ bûneink ellenére szeret bennünket.

     Legyünk irgalmasak testvéreink iránt, mert Isten is megbocsátott nekünk. Szeretnünk kell testvéreinket s elsõsorban a jót kell meglátnunk bennük. Isten a szívek vizsgálója, õ tudja, miért szereti a bûnöst is. Mert csak a szeretetben van megtérés és élet.

     Gyergyószentmiklós, 2007. okt. 29.-én.

     Baróti László-Sándor

Támogatók

 

 

Látogatók

Oldalainkat 32 vendég és 0 tag böngészi

© Gyergyói Örmények
ASOCIATIA ARMEANO CATOLICA GHEORGHENI,
IBAN: RO84BTRL02101205M63124XX,
adószám: 25306308

Free Joomla! template by L.THEME