Én miért jöttem az egyházba?
(Olv: Iz 25,6-10 a;Zsolt 22,1-3a, 3b-4-6;Fil 4,12-14)
Mintha Jézus a két példabeszédet nem egyszerre mondta volna el. A lakomára való meghívás és a menyegzõs köntösrõl szóló példabeszéd ellentmondásosak: hogyan lehetett volna menyegzõs köntösük azoknak, akik az utcáról jöttek be. Máté mégis összeilleszti õket, mert valami érdekes tanítást akar tudtul adni nekünk általuk. Lássuk, mit?
Egy király a fia menyegzõjét tartotta. Nem számít, hogy hol és mikor, mert ez egy Masal, példabeszéd, ahol a mondanivaló számít, és nem a történet, ami azt kifejezi. A menyegzõ itt az Országot jelenti, de az választott nép és Jahve kapcsolatát is, mely Krisztusban egy újabb teljességet vett, aki az evangéliumokban többször mondja magát Võlegénynek. Ebben a példabeszédben pedig hétszer is szerepel a mennyegzõ szó.
Számunkra nem annyira honos ez a kifejezés, de a Biblia gyakran használja, Isten és a Választott nép kapcsolatára utalva benne. Izajás utolsó fejezetétõl az Apokalipszisig, az Énekek Énekén és a Bölcsesség könyvén keresztül Isten szeretetét úgy mutatja be a Biblia, mint a házastársak egymásiránti szeretetét. Ezért mondja Pál apostol, amikor errõl elmélkedik, hogy nagy titok a házasság, mely kifejezi Krisztusnak az Egyház iránti szeretetét.
Az ószövetség viszont meg volt gyõzõdve, hogy az üdvösség, mely ugyan egyetemes, Izraelen keresztül fog megvalósulni; a választott népnek minden néphez küldetése volt; ebben az értelemben olvashatjuk Isten szavait, amelyeket Ábrahámnak mondott: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” Ter 12,3. A mennyegzõ képével élve mondhatnánk, hogy a választott nép volt elõször meghívva az menyegzõre, a vendéglátó gazda számított rájuk, mert általuk akarta majd meghívni oda az egész emberiséget.
A következõket ismerjük: Izrael nem ismerte fel Jézusban a hozzáküldött Messiást. Ezért a példabeszédben úgy vannak megjelenítve, mint akik nem mentek el a menyegzõre, és akik még bántalmazzák is a vendéghívókat. Mi történik hát? A gazda mégis megtölti a termet az utolsó helyekig azokkal, akiket másodjára hívott meg. Pál apostol ezt a Római levélben úgy kommentálja, hogy Izrael elutasító magatartása, hitetlensége, nemcsak hogy nem akadályozta meg Isten üdvözítõ tervét, hanem még fel is gyorsította azt a pogányok javára: „A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt. A menyegzõs terem megtelt vendégekkel” (Mt 22,10)
A második példabeszédben: egy ember, aki az utolsó órában jött, menyegzõs köntös nélkül ment be a menyegzõbe, és nem tudott válaszolni a házigazda kérdésére: „Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzõre öltözve?” Akkor a házigazda kiûzette. Természetesen nem állíthatjuk, hogy a menyegzõs ruha valamiféle érdemet jelentene. Isten kegyelme ingyenes, vagyis õ nem a jótetteink miatt hívott meg az üdvösségre. Ha így próbálnók magyarázni a példabeszédet, szembekerülnénk Jézus tanításával.
Mi lehet a jelentése a második példabeszédnek, amit Máté az elsõhöz csatolt? Amikor menyegzõre vagyunk hivatalosak, felkészülünk rá. Nem megfelelõ öltönybe odamenni, illetlenséget jelent. Nézzük, azoknak a sokaságát, akik a példabeszédben elmentek a menyegzõre. Komolyan vették mindannyian a meghívást és megfelelõ ruhában jelentek meg. A menyegzõs ruha az Újszövetségi Szentírás nyelvezetében a kereszteléskor használt fehér inget jelenti. Máté tehát azt hangsúlyozza, hogy az újszövetségben a pogányok is meghívottak, de nem minden feltétel nélkül. Az egyházba a pogányok is beléphetnek, de meg kell keresztelkedniük. A menyegzõs ruha tehát a keresztség szentségét jelenti. Ezt mondja Pál is a Római levélben: „öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust” (13,14), a Galatákhoz írt levelében meg így fogalmaz: „Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra” (Gal 3,27), az Efezusi levélben is ezt a titkot fejtegeti: Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte,
hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplõ, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplõtelen (Ef 5,26-27).
A menyegzõs ruha ezek alapján maga Krisztus, akibe öltöztünk, amikor megkereszteltek. Nem a magunk érdemeit jelenti, hanem a Krisztusét. Krisztus tehát nem azt kéri, hogy kifogástalanok legyünk – mert mindannyian bûnösek vagyunk – hanem, hogy az õ szentségét vegyük magunkra, hogy mi is szentekké legyünk. Ezért érdemes megkeresztelkedni. Krisztusban Istennek kedves gyermekei leszünk.
Gyergyószentmiklós, 2008. okt. 12-én.
Baróti László-Sándor