Évközi 29. vasárnap (A év)

           

Szabad-e adót fizetni a császárnak?

(Olv: Iz 45,1.4-6;Zsolt 95,1.3-5. 7-10a és c, ;Tessz 1,1-5b; Ev Mt 22 15-21)

 

            „Szabad-e adót fizetni a császárnak?” Jézus válaszol a kérdésre, de képmutatóknak nevezi a kérdezõket. Miért képmutatók, akik ilyen kérdést tesznek fel a Messiásnak?  Egyrészt azért, mert ezt a kérdést Jeruzsálemben, mint máshol rég eldöntötték. Jeruzsálemben, ahol a cselekmény zajlik nem tehettek másként Jézus kortársai. Sem a farizeusok, sem a Róma ellenes partizánok. Ezért Jézus azt mondja nekik: „Adjátok meg, ami a császáré, a császárnak, s ami az Isteni, azt az Istennek.”

            Másodsorban azért képmutatók a kérdezõk, mert nem kérdeznek, hanem egy csapdát állítanak Jézusnak. Máté pontosan ezt mondja, amikor leírja: „A farizeusok erre félrevonultak és megtárgyalták, hogyan tudnának szavaiba belekötni.” A hízelgõ dicséret-hang, amely megelõzi a kérdést, csak fokozza a csapdát: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez.” Az elõzetes dicséret csak azért volt, hogy könnyebben felállíthassák a kelepcét, amelyikbõl Jézusnak nehéz lesz szabadulni, mert õ a válaszában két dolgot mondhat: vagy óvja a zsidókat, az adófizetéstõl, amiért Pilátusnál föl lehet jelenteni; vagy az ellenkezõjét teszi, biztatni fogja õket, hogy fizessék meg az adót, s akkor veszít népszerûségébõl, hisz úgy fog tûnni, mintha kollaborálna a rómaiakkal, sõt nem ismerik el majd Messiásnak; mert úgy hitték, hogy a Messiásnak független uralkodónak kell lennie Jeruzsálem trónján, amit a rómaiak ellen megnyert háborúkban foglal el. S mert õ Messiásnak mondta magát majd ezzel a kelepcével tisztázódik, hogy csak egy istenkáromló csaló, aki mindenképpen megérdemli a halált.

            A csapda igen jól ki volt eszelve; mindenképpen, bármit is válaszolna rá, veszíteni fog. Az elsõ variáns arra jó, hogy meghaljon. S valóban, Jézus szenvedése közeledik, egy pár nap választ el a letartóztatástól. Válaszában Jézus tudtukra adja, hogy megértette, mirõl is van szó. „„Mit kísértetek, képmutatók?” Jézus nem hízeleg nekik, kereken megmondja, hogy nem tisztességesek. Az emberfia azonban soha nem csapta be ellenfeleit, mindig szemûkbe mondta meg, amit róluk gondolt. Amit az irigyei mondanak neki, nem õszintén mondják, de mégis az igazságot fogalmazzák meg hízelgõ szavaikkal: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez”. Az evangélista örömmel jegyezhette le, a bókot, amit Jézus ellenfelei fogalmaznak meg a Messiásról. Az ellenfél dicsérete szintén csapda szokott lenni. De Jézus nem felel újabb csapdával a kelepcére, hanem felveszi a kesztyût és válaszol a kérdésre. Válaszában három dolgot is állít: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré”, „Csak azt adjátok a császárnak, ami neki jár” , „ Adjátok meg Istennek, ami az Istené”.

            Elõször is: „adjátok meg a császárnak, ami a császáré”, vagyis az adót. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek támogatnia kell a közösséget. Az adót a hatalom hajtja be, ezért annak kell az adót megfizetni, aki erre illetékes. A keresztények mindig is hûséges állampolgárok voltak. Az adócsalás súlyos bûn, mert az késlelteti az állampolgárok jólétét, s megkárosítja a közösséget. Jézus ezért mindig is elismerte fölöttesei hatalmát. A szenvedésének kellõs közepén állapítja meg Pilátusnak: „Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülrõl nem kaptad volna” (Jn 19,11). A mai vasárnap elsõ olvasmányában Izajás azt tanítja, hogy Isten a pogány király (Küroszról van szó) hatalmát is a választott nép, sõt az emberiség szolgálatába tudja állítani. A farizeusok jobban tudták, mint mi, hogy minden hatalom Istentõl származik. Jegyezzük meg, hogy ekkor éppen Tiberius volt a császár Rómában.

            Másodszor: „Csak azt adjátok meg a császárnak, ami neki jár”. Itt Máté olvasói már arra is gondolhattak, hogy az adót meg kell fizetniük a római császárnak, de ha azt követeli, hogy neki áldozatot mutassanak be, azt semmi áron nem tehetik meg. Máté idejében számos keresztény halt meg azért, mert nem volt hajlandó a császár istenségét elismerni.

            Végül harmadszor: „Adjátok meg Istennek, ami az Istené”.  Ez sem volt unalmas kijelentés Jézus szájában, hiszen a farizeusok éppen az Isten Fiával álltak szembe, akinek messiás voltát nem voltak hajlandóak elismerni.

            Nem akarunk itt politikai következtetéseket hozni, hisz Jézusnak sem az volt a célja. Máté valószínûleg azért dolgozta fel könyvében ezt a történetet, hogy olvasóit felkészítse: a császárok, akik most üldözik õket, tiszavirág életûek. Jézus az igazi király, akinek királysága örökké tart, soha nem lesz vége. Ezért érdemes neki megadni a tiszteletet, még életük árán is.

 

 

Gyergyószentmiklós, 2008. okt. 19-én.

 

Baróti László-Sándor

 

           

Támogatók

 

 

Látogatók

Oldalainkat 353 vendég és 0 tag böngészi

© Gyergyói Örmények
ASOCIATIA ARMEANO CATOLICA GHEORGHENI,
IBAN: RO84BTRL02101205M63124XX,
adószám: 25306308

Free Joomla! template by L.THEME