Évközi 30. vasárnap (A év)

Nincs kétféle szeretet   

(Kiv 22, 20 – 26; Zsolt: 17 (18) 2-3, 4. 20, 47. 51ab; 1 Tessz 1, 5c – 10; Mt 22, 34 – 40)

           

            Látszólag semmi újat nem mond Jézus a farizeusok kérdésére: valójában a farizeusok is meg tudták volna válaszolni ezt a kérdést, hisz tökéletesen ismerték a törvényeket, melyek között szerepelt ez is: „Szeresd Uradat Istenedet, s tiszteld a felebarátodat is”.

            „Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr” – benne van a Leviták könyvében (Lev 19,18). De akkor miért kérdezte õt a farizeus? És azt is megkérdezhetnõk, hogy Máté evangélista miért hozza a kérdést a farizeusok és Jézus közötti ellentét és viták tetõpontjaként?

            A szövegösszefüggésnek is jelentõsége van itt: Jézus a fenti szavakat a jeruzsálemi bevonulás és a szenvedése közötti napokon mondta el. A vita Jézus, akit a tömeg elismert Messiásnak, és azok között a vallási vezetõk között folyik, akik fenntartják maguknak a jogot, hogy õk ismerjék fel valakirõl, hogy Messiás. Jézus három példabeszédében utalt arra, hogy õ a Messiás (ld. A két fiú, a szõlõmûvesek és a mennyegzõ), most a vallási vezetõkön a sor, hogy három kérdést tegyenek föl neki, azért, hogy szaván fogják: az adófizetés, a feltámadás és a fõparancs tekintetében: „Mester, melyik az elsõ parancs a törvényben?”

            Jézust a törvényrõl faggatják, ezért a törvény két sorát idézi, anélkül viszont, hogy hierarchiát állítana fel a 613 parancsolat között, vagy akár az idézett két parancsolat között. Ez a legnagyobb, az elsõ parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták” (Mt 22,39 – 40). A Törvények, de a próféták is ahhoz hasonlóan, összekötötték az isten- és felebarát iránti kötelességeinket. Ha elolvassuk a Dekalógust, amit mi a „Tíz parancsnak” nevezünk, észlelhetjük, hogy az Isten iránti kötelességeinket a felebarátaink iránti elõírások követik. A szentmise elsõ olvasmányában a Kivonulás könyvébõl hallottuk, kötelességeinket a szegények, az idegenek, a jövevények, az özvegyek iránt. Ezeket az embereket a Törvény a szövetség Istenének a nevében, akit teljes szívvel és lélekkel kellett szeretniük, ajánlotta az izraeliták gondjaiba.

            Ami a prófétákat illeti, õk is emlékeztettek e két kötelességünk, az isten- és emberszeretet összetartozására. Izajásnál olvassuk: „Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát!” (Iz 58,6).

„Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tõled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hûségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel” (Mik 6.8).

Következésképpen, úgy a Törvényben, mint a prófétáknál az áll: Ha Izrael hûséges akar maradni a szövetség Istenéhez, aki megszabadította õt Egyiptomból, neki is a többi nép szabadítójának kell lennie. A szeresd felebarátodat felszólítás nem szentimentalizmust, hanem konkrét tetteket jelentett.

            A farizeusok megegyeztek Jézussal abban, hogy az Isten és a felebarát szeretete a legfontosabb. Ami azonban határt vont Jézus és a kérdezõk között, az volt, hogy a különleges esetekben melyik a legnagyobb. Jézus szerint nincs ilyen az Isten és a felebarát szeretet terén. A szeretet soha nem mérlegel. Pál apostol, aki skrupulus farizeus volt, de majd Istenhez tért, írja a Római levelében: „nem a törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben” Róm 6,14). Ha belegondolunk, nincs kétféle szeretet: egy isteni és egy emberi. Csak egyetlen szeretet van, s azzal szeretjük Istent és a felebarátot is. Ez utóbbi próbája az elõbbinek. „Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyûlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát (1Jn 4.20).

            Másodszorra Jézus figyelmezteti a farizeusokat arra, hogy a törvényt el lehet árulni. Akkor, ha azt nem úgy alkalmazzuk, ahogyan azt Isten adta. Isten törvényei mindig az embert szolgálják, védik és felszabadítják. Ha nem így alkalmazzuk azokat, rabszolgaságba vezetnek, vagy halált okoznak. Ezért hívta fel egy alkalommal Jézus a figyelmet arra, hogy a szombat van az emberért s nem az ember a szombatért. Ugyanígy vagyunk a törvénnyel. A törvény van az emberért s nem fordítva. A törvény csak akkor törvény, ha jó és nem a rossz származik belõle. Mert Isten törvényei jók.

            Jézus tehát éppen erre akarja felhívni a figyelmünket, amit a farizeusok elfelejtettek: Isten törvénye szeretetet sugároz minden esetben. Máté evangélista kétszer is idézi Ózeás próféta könyvét: „Szeretetet akarok és nem áldozatot” (Óz 6,6). Szintén Máté jegyezte le az utolsó ítéletrõl szóló sorokat: „A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40).

 Gyergyószentmiklós, 2008. okt. 25-én.

Baróti László-Sándor

 

           

Támogatók

 

 

Látogatók

Oldalainkat 246 vendég és 0 tag böngészi

© Gyergyói Örmények
ASOCIATIA ARMEANO CATOLICA GHEORGHENI,
IBAN: RO84BTRL02101205M63124XX,
adószám: 25306308

Free Joomla! template by L.THEME