Boldogok a hûségesek
(Jel 7, 2…14 – Zsolt 23 - 1 Jn 3, 1-3 - Mt 5, 1-12)
Mindenszentek ünnepén azokra gondolunk, akik minden körülmények között hûségesek maradtak Krisztushoz. Ünnepeljük azokat is, akik szerepelnek a liturgikus naptárunkban az egyházi év folyamán, de azokat is, akik nincsenek benne a liturgiába, s azokat is akik még nincsenek ott, de szentek voltak. A keresztség szentsége miatt vagyunk mi mindannyian szentek, hiszen ott Krisztust öltöttük magunkra, aki egyedül szent, s akik szentek lettek azért lehettek azok, mert Krisztus szentségébõl részesedtek. De mi történik azokkal, akik nincsenek megkeresztelve. Vajon õk nem kapták volna meg azt a kegyelmet, melyet mi csak annyi üggyel-bajjal tudunk kifejleszteni magunkban?
Az életszentség mindannyiunk közös hivatása
A mai evangéliumban a nyolc boldogságot hallottuk, melynek mindenike egy életutat mutat be számunkra: a szegénységet, az igazságért való kiállást, a tiszta életet, a békéért való küzdelmet és az irgalmasságot. Ezektõl az élethivatásoktól távol állnak a csodák. Valamennyinek valóság íze van, amibõl nem hiányzik sem az áldozat, sem a vele járó megelégedés és megnyugvás. Ezek az életutak valóban mindannyiinké, ami azt bizonyítja, hogy valamennyien szentekké válhatunk, ha felvállaljuk azt. Következésképpen az isten- és emberszeretet parancsa nem minden befektetés nélkül valósul meg életünkben. A feltámadt Krisztus kereszthordozásra hívott meg bennünket, s csak ezen az úton járva juthatunk el az Atyához. Ha ezt az utat járjuk, valóban boldogok leszünk. Ez a boldogság nem azt jelenti, hogy gazdagok leszünk itt a földön. A boldogság abban áll, hogy hordozhatjuk azt a keresztet, amelyet Jézus hordozott. Jézus pedig azt ígérte, hogy vele lehetnek azok, akik neki szolgálnak és a keresztutat vele járják.
A szenteket Isten választotta ki
Sokszor gondoljuk azt, hogy túl lehetetlen a mi életállapotunk ahhoz, hogy szentekké váljunk, és hogy hiányoznak azok a kegyelmek, amelyek az õ életükben meg voltak, s amelyek elõrelendítették õket a krisztuskövetésben. Jézus viszont azt mondta tanítványainak: „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” (Jn 15, 16). A szenteket Jézus választotta ki magának, de nekik feleletet kellett adniuk meghívására. Akit üldöztek, mint vértanút, a megpróbáltatásban kellett válaszoljon hûséggel. Akit rágalmaztak, a rágalmak közepette kellett türelmet tanúsítania. Aki elszegényedett, a szegénységben is hivõnek kellett maradjon. A szentek nem úgy szentelték meg életüket, hogy egy nekik jól menõ életstílust választottak. A nyolc boldogság mindenike megtiprott és felforgatott életet jelent. Jézus azért mondja boldognak az érte megnyomorított embereket, mert a kellemetlenségek ellenére is hûségesek tudtak maradni hozzá.
Isten azt választotta, ami a világ szemében gyöngének számít
A szentekrõl azt sem lehet elmondani, hogy a kereszténység szuper egyéniségei lettek volna. Isten nem azt választotta, ami a világ szemében erõs, hanem a gyengét, hogy megszégyenítse a fennhéjázókat. Mid van, amit nem kaptál? — kérdezi Pál apostol. S valóban, a kereszténység egész történetében megfigyelhetõ, hogy Isten kegyelme személyiségeket formál. A keresztényüldözõ Saulból Európa apostola lesz. A tagadó Péterbõl a világtörténelem elsõ pápája, aki meghal Krisztusért. Egy puha és gazdag családba beleszületett Francesco megtérése után az egyház nagy reformátora lesz, aki hosszú évekre eligazítást adott a teológusoknak, s ma is idõszerû és kedvelt szent. Vagy a most boldoggá avatott Lisieux-i házaspár a világnak beszél a házastársi hûségrõl, a gyermeknevelésrõl és a halálig tartó hitrõl. Valóban illenek Szent Ágoston szavai a szentekre: „Isten nem a jókat választotta, hanem azokat tette jókká, akiket kiválasztott”. A szenteket Krisztus választotta ki és õ tette jókká.
Krisztusban szabad utunk lett Istenhez
Amikor a mai egyházban nem csak az elitet, hanem a mindennapokban hûséges keresztényeket is a szentek sorába iktatnak, azt sugallja az egyház a világnak, hogy az életszentség mindenki számára járható út. Isten mindenkinek szánta a boldogságot. Ezt viszont nem egy kiváltságos élet színpadias fejezetei által valósítjuk meg, hanem a mindennapok fárasztó és sokszor láthatatlan és senki által nem értékelt szolgálatával. Mert a szenteket valójában nem a pápa, hanem a hûségük emelte oltárra. A mi hûségünk teremje az életszentség gyümölcsét egyházunknak.
Gyergyószentmiklós, 2008. november 1.
Baróti László-Sándor