Évközi 32. vasárnap (A év)

           

Atyám házát ne tegyétek vásárcsarnokká

(Olv: Ez 47, 1-12; Zsolt 45 ( 46 ); 1 Kor 3, 9-17; Jn 2, 13 – 22.)

 

 

            János evangéliumának a legelején vagyunk, a második fejezetben járunk. Az elsõ fejezetben, a prológusban a szerzõ leírja Krisztust, személyét kirakatként világítja meg: egyesek nyitott szívvel fogadták el, ezek lassan-lassan barátaivá és tanítványaivá lettek; mások pedig bezárkóztak Isten hallatlanul megtestesült kinyilatkoztatása elõtt, s ez utóbbiak pedig lassacskán Jézus ellenségeivé lettek. „A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.” (Jn 1,10-12). János evangéliumában ez a megkülönböztetés végig vonul a könyv minden fejezetén. Itt úgy jelennek meg Jézus barátai, mint „tanítványok”, másik oldalon az ellenségei, mint a „zsidók”. Noha az evangélium lapjain mindkét csoport zsidó nemzetiségû, de János nyelvezetében a „zsidók” megjelölés nagyrészt Jézus ellenségeit jelenti.

            Ezek szemében Jézus csak „a galileai” (s tudjuk: jöhet-e valami jó Galileából?”)., aki megengedi magának, hogy bírálja a templomot, a fõpapot és a liturgiát. Jézus nem viselkedik megértéssel a hivatalos rend iránt sem. Az õ idejében a templom elõcsarnokában kereskedés folyt. Ez azok igényét szolgálta ki, akik távoli országrészekbõl jöttek fel Jeruzsálembe, akárcsak Jézus, hogy a templomban áldozatot mutassanak be. Mivel nem hozhatták magukkal az áldozati ajándékokat, nagyon kényelmesnek tûnt azokat a templom elsõ udvarán megvásárolni. A pénzváltókra is szükség volt, akik a római megszállás idején beváltották a császár képével ellátott, templomból kitiltott római pénzt zsidó sékellé, amit bevihettek a zarándokok a templomba, s ott akár az adót is megfizethették vele.

            De akkor miért zavarta ez Jézust? Mint annyiszor, Jézus most is elõször cselekszik, s csak utólag ad magyarázatot tetteire. Legtöbbször a zsidók félreértik, vagy egyáltalán nem értik meg szavait. Most leginkább a háborította fel õket, hogy a jeruzsálemi templomot „Atyám házának” merte mondani: „Atyám házát ne tegyétek vásárcsarnokká”. Ez azt jelentette, hogy prófétának tartja magát. Jézus valóban Jeremiás könyvébõl idézte a próféta szavait: „Hát rablók barlangjának tartjátok ezt a házat, amely az én nevemet viseli? Vagy azt hiszitek, hogy tán vak vagyok? - mondja az Úr” ( Jer 7.11). S ami még súlyosabb, Messiásnak tartja magát, mert: Zakariás mondta: „Nem lesznek többé kereskedõk a Seregek Urának templomában azon a napon.” (Zak 14,21). Nem maradt más tehát hátra, minthogy rásüssék a hamis Messiás vádat, s a helyére tegyék.

            Ezért szögezik neki a kérdést: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?”. Jézus válasza még inkább meghökkentette õket: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” Pillanatnyilag ezt vetik a szemére: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?” Amikor a zsidók negyvenhat évet említenek, a templom javítására gondolnak, amit Nagy Heródes kezdett el. Természetesen egy ember nem tudja három nap alatt fölépíteni azt a templomot, amit a zsidók negyvenhat évig se tudtak megjavítani.

            Maguk a tanítványok is laposakat pillanthattak, s hallgatózhattak, pedig õk ott voltak a Jordán folyónál, amikor Keresztelõ János tanúságot tett róla, s a kánai menyegzõn is, amikor tette elsõ csodáját, aminek az elbeszélését János így zárja: „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsõségét, s tanítványai hittek benne. Aztán lement anyjával, testvéreivel és tanítványaival Kafarnaumba, de csak néhány napig maradtak ott. A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe” (Jn 2.11-13).

Ebben a húsvétra való elõkészület jegyében vagyunk. A tanítványok felismerték benne a Messiást. Egy prófétai jelet is meglátnak Jézus templomba való igyekezetében. A 69. zsoltár verseit vonatkoztatják rá: „Mert a buzgóság emésztett házadért, s ha téged gyaláztak, rám hullt a gyalázat (Zsolt 69,10). A zsoltár az üldözött hívõ imája, akit Jahvéért szorongatnak:Hiszen miattad viseltem az átkot, szégyenpír födte arcomat. Elidegenedtem testvéreimtõl, anyám fiai szemében idegen lettem. Mert a buzgóság emésztett házadért, s ha téged gyaláztak, rám hullt a gyalázat” (Zsolt 69, 9-10). A zsoltár múlt idõbe teszi a mondatot: „Mert a buzgóság emésztett házadért”, az evangélista jövõidõbe teszi: „buzgóság fog majd házadért emészteni”. Ezzel János Jézus szenvedésére utal. Az evangélium kezdetén vagyunk, de Szent János könyvében máris kezdõdik Jézus pere. „

Mint ahogyan a zsidók is, a tanítványok hallják Jézus feleletét: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem”, amit azonban õk nyitott, készséges szívvel befogadtak, még akkor is, ha János megjegyzi, hogy csak késõbb értették meg. A zsidónak, aki az Írásokat ismerte, a három nap arra volt elég, hogy valaki megtalálja Istent. Így van ez a Kivonulás könyvében is, amit Jézus hallgatósága jól ismerhetett.

            De természetesen a tanítványok mindezt csak akkor érthették meg teljesen, amikor Jézus feltámadt. „Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.” Ez volt az a pillanat, amikor megértették: azóta Isten jele az emberek között Krisztus feltámadt teste lett. „A kõ, amit az építõk elvetettek alapkõ lett Istenünk házában”. Három nap alatt, amint akkor megjövendölte Jézus.Fait entrer le nouveau baptisé dans la communauté de l'Église.

Gyergyószentmiklós, 2008. november 9-én.

Baróti László-Sándor

 

           

Támogatók

 

 

Látogatók

Oldalainkat 183 vendég és 0 tag böngészi

© Gyergyói Örmények
ASOCIATIA ARMEANO CATOLICA GHEORGHENI,
IBAN: RO84BTRL02101205M63124XX,
adószám: 25306308

Free Joomla! template by L.THEME