Évközi 34. vasárnap - Krisztus Király (A év)

Krisztus király vasárnapja

(Olv: Ez 34, 11 - 12. 15 – 17; Zsolt: 22 ( 23 ); 1 Kor 15, 20 – 28; Mt25, 31-46)

 

 

            Ebben az evangéliumi szakaszban Jézus elmondja nekünk, mit készített Isten számunkra. Azt mondja, hogy Isten azért teremtett, hogy királyok legyünk. Jobban mondva: király. Egyes számban, mert az emberiségnek a hívatása, hogy „király” legyen. Így olvastuk ezt a példabeszéd legelején: „Jertek Atyám áldottai és vegyétek az országot, mely nektek készíttetett a világ kezdete óta”.

            Az embernek az a hivatása, hogy király legyen! Isten megáldotta õket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog” (Gen 1,28). A gondolat, hogy az ember királyként éljen, benne van az evangéliumban. Már a Második Törvénykönyvben (Mózes ötödik könyve) olvassuk, ha a szövetséget meg akarjuk élni, fel kell számolnunk a szegénységet: „Nem lesz közted szegény, mert az Úr, a te Istened bõségesen megáld azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökrészül ad neked, hogy a tied legyen, ha valóban hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, s mind szem elõtt tartod és teljesíted azokat a parancsokat, amelyeket ma eléd tárok (MTörv 15,4-5). Mózesnek ezt a parancsát Jézus magáévá tette és hirdette.

            A mai evangéliumi szakaszunkban érdekes meghatározását hallottuk az igazságnak. Mi az igazságon mindig valami mérlegfélét értünk. Jézus azt hirdette, hogy igaz az, aki tele kézzel ad a rászorulónak. Másodszor azt is jelenti, hogy errõl nem szabad tudnunk. Az igaz ember nem tartja számon a segítséget: „Mikor láttunk téged betegen, hogy meglátogattunk volna?”

            Jézus tanítása szerint az üdvösség nem a kiváltságosoké. A példabeszédben nem tesz említést sem a kiváltságosokról, sem a vallásról. Amikor eljön dicsõségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyûlnek mind a nemzetek, õ pedig különválasztja õket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. (Mt 25,31-33). Ez azt is jelenti, hogy a nem keresztény vallású testvéreink is megkaphatják az „Atyám áldottai” nevet. Az üdvözültek serege minden nyelvbõl és minden népbõl lesznek kiválogatva, és tudjuk jól, hogy ott senkinek nincsen elõjoga, hanem a jótetteink szerint állhatunk elõ.

            Az Emberfia így fogja szólítani azokat, akik életükben szerettek és segítséget nyújtottak a rászorulóknak: „Jöjjetek Atyám áldottai”, ami azt jelenti, hogy hasonlítanak rá, a Jó Pásztorra, akinek gondja van minden juhra. Mert valahányszor jót teszünk embertestvéreinknek, azt Jézussal tesszük. Az ítélet a tettekre és nem a szándékra vonatkozik. Máté ezt máshol is hangsúlyozza: „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben ûztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát?”  (Mt 7.21-23).

            Jézus szavai megdöbbentõen hatnak. Különösen nagy az ellentét az áldottak és a kárhozottak között. Vajon melyikek közé fogunk mi számítani? Mert mindannyiunknak módunkban állt valamikor meglátogatni egy beteget, vagy segíteni a katasztrófasújtott embereken. De mégsem számítunk sem az áldottak közé, sem a kárhozottak közé. Isten, aki igazságos bíró, tudja ezt jobban, mint mi. Nyilván nem arról van szó, hogy Jézus erre a két ellentétes kategóriára osztaná az emberiséget az ítéletkor, mintha nem tudná, hogy mindenikünknek van egy jobbik, de egy rosszabbik énje is. Az utolsó ítéletre vonatkozó tanítását Jézus szenvedése elõtti napokban mondta el, amikor több példabeszédében is buzdította követõit a virrasztásra. Ez a tanítása is egy végsõ buzdítás akar lenni életünk minõségének felvigyázására.

            Ezekben a napokban, Jézus életében, összecsapott a sötétség a világossággal. Látszatra a gonoszság gyõzött, hiszen Krisztusnak meg kellett halnia. De Jézus éppen a kereszthalála által nyerte el Isten Országát, s lett örökre az élõk és holtak Ura: Krisztus király.L'Ancien et le Nouveau Testament, avant et depuis Jésus-Christ.

 

Gyergyószentmiklós, 2008. november 23-án.

Baróti László-Sándor

 

           

© Gyergyói Örmények

Free Joomla templates by L.THEME