Jézus tanítása megtisztítja az emberiséget
(Lev 13,1-2,45-46; Zsolt 101; 1 Kor 10, 31-11,1; Mk 1, 40-45)
A mai evangéliumban Jézus elsõ missziós útjáról hallunk. Mostanig Kafarnaumban tartózkodott, mondhatnánk, hogy az evangélisták úgy mutatják be ezt a várost, mint Jézus kedvenc tartózkodási helyét. Itt Jézus számos csodát tett, melyek annyira megnövelték tekintélyét, hogy valósággal meg kellett szöknie onnan, mondván: „Menjünk máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen azért jöttem ki” (Mk 1, 39). Ettõl kezdve azonban Jézus elhagyja a várost. Márk ezt írja: „S bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, és ördögöket ûzött ki.” Galileában történt tehát, Kafarnaum városán kívül, amikor egy leprás odajött hozzá.
Ebben a csodaelbeszélésben valójában két történet van? Az egyik, amely azonnal szemünkbe ötlik, a leprás gyógyulása, melyben Jézus visszaadja neki egészségét, de a helyét is a társadalomban, amit a betegségével elvesztett. Ugyanakkor azonban megkezdõdik egy másik történet is, mely a Jézusé, és amely arról szól, hogy Jézus feltárja isten igazi arcát, s ezzel provokálja a kortársait, hiszen ellene szegült Mózes törvényének, mivel megérintette a leprást. Tehát Jézus merész tette botrányt okozott a zsidók szemében…
Az evangélista, Márk biztosan a leprás megtisztítására hívja fel a figyelmûnket, mivel a történetben négyszer is elhangzik a „megtisztulás” és a „megtisztítani” kifejezés, ami azt jelenti, hogy fontos volt Márk számára errõl beszélni, mivel olvasóit is ez a kérdés érdekelte. Amint tudjuk, a megtisztulás és a tisztaság az izraeliták körében a Szent Istennel való találkozás feltétele volt; ezért ez a kérdés izgatta a választott nép minden tagját. A leviták könyve, melybõl egy részt az elsõ olvasmányban felolvastunk, szabályozta a tisztaság törvényeit. A továbbiakban Márk is elmondja, hogy a farizeusok ennek a könyvnek a szellemében törekedtek a tisztaságra: „A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyökig, így tartják magukat a vének hagyományaihoz. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez" (Mk 7,3-4).
A tisztaság szemléletének ez a megközelítése automatikusan hozta magával mindazoknak a kirekesztését, akiket a törvény tisztátalanoknak tekintett. Mivel abban a korban hitték, hogy a test a lélek tükre és a test betegsége a bûn bizonyítéka, kerülték az olyan betegekkel való kapcsolatot, akirõl azt hitték, hogy tisztátalan. Errõl hallottunk az elsõ olvasmányunkban is: „A leprás, akit a betegség megtámadott, szaggassa meg ruháját, a haját hordja kibontva, a szakállát takarja be és kiabáljon: „Tisztátalan, tisztátalan!” Ameddig a betegsége tart, addig tisztátalan, s mivel tisztátalan, lakjék elkülönülve, tartózkodjék a táboron kívül” (Lev 13,45-46). Ez annyit jelentett, hogy sem a leprásnak nem lett volna szabad közelednie Jézushoz, sem Jézusnak nem lett volna szabad a leprást megérintenie. Vagyis, amikor ezt tették, kétszeresen szegték meg a törvényt. Ez a kettõs merészség azonban a csodát és a leprás gyógyulását eredményezte.
Bizonyára a leprás hallott Jézus növekvõ hírérõl, hiszen kisé fennebb Márk elmondja, hogy „híre elterjedt mindenütt Galileában”. A leprás azonban úgy jön Jézushoz mint a Messiáshoz: „letérdelt Jézus lábához és kérte: „Ha akarod, megtisztíthatsz engem”. A leprás magatartása mutatja, hogy Jézust Messiásnak tekintette: egyrészt csak Isten elõtt térdel le az ember, másrészt hitte a gyógyulását, mivel Jézus korában eleven volt a Messiás-várás és abban reméltek, hogy a Messiás felavatja az „új eget és az új földet”, amit Izajás ígért meg, és ahol nem lesz sem könny, sem jajkiáltás (Iz 65,19), sem gyász (Iz 61,2). A leprás tehát ezekben a messiási ígéretekben remélve kéri Jézustól a gyógyulást, és Jézus is ezekre a várakozásokra válaszol, amikor azt mondja: „Akarom, tisztulj meg”.
Jézus tehát itt kinyilvánítja, hogy õ a személy, akire várakozik Izrael: Õ a Messiás. Késõbb erre utal Keresztelõ János tanítványainak: „Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot (Mt 11.4-5). A leprás szegénynek mutatkozik nem csak betegségében, hanem viselkedésében is, amikor alázattal így szól: „Ha akarod, megtisztíthatsz”. Ennyi hit már elegendõ volt ahhoz, hogy Jézus cselekedni tudjon.
Ezzel a csodával Jézus megkezdte azt a hosszú harcát is, amelyben a világ minden kirekesztett emberéért harcolt. A leprás meggyógyítása Jézusnak azt a tanítását vezette be, amelynek értelmében ember többé nem lehet Isten elõtt tisztátalan. Az új világnak a leírása, ahol a leprások megtisztulnak, valóban örömhír a szegényeknek: mert Jézus tanítása által nem csupán a betegek és a leprások gyógyulnak meg, hanem minden ember Isten barátja lesz.
Ez azt jelenti, hogy ha hasonlókká akarunk válni istenhez, aki hallja a rabok jajkiáltását és megszabadítja õket (Zsolt 101), akkor nem közösíthetünk ki körünkbõl senkit, ellenkezõleg mindenki barátaivá kell lennünk. Mert Istenhez nem akkor válunk hasonlókká, ha másoktól elhatárolódunk, hanem akkor, ha mindenkit szeretünk, mint Jézus, aki a leprást is szerette és meggyógyította (Mk 1,40). Pál apostol erre hív meg a szentmise második olvasmányában:Legyetek követõim, mint ahogy én Krisztus követõje vagyok” (1 Kor 11,1).
Végül megállapíthatjuk, hogy Jézus, aki a szeretet útján a végsõkig el akart menni, („szeresd felebarátodat, mint önmagadat”), áthágta Mózes törvényét, és ezzel tanúságot tett egy rendkívüli belsõ szabadságról, amit nem mindenki képes felfogni és megérteni. Ez magyarázza azt is, hogy Jézus megtiltja a leprásnak, hogy elmondja, ki gyógyította meg. „De Jézus szigorúan ráparancsolt s elküldte, ezt mondva neki: „Vigyázz, ne szólj róla egy szót sem senkinek, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel tisztulásodért a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik” (Mk 1,43-44). Látjuk, már nyilvános mûködésének kezdetén kirobban az a vita, ami a halálához vezetett.
A leprás története Jézus szenvedését is idézi, aki a Golgotán még a leprásnál is megalázottabb lett, amikor vérzett és hörgött a kereszten. A városon kívül kitaszítottá volt miattunk, hogy Benne Isten minket is visszafogadhasson barátságába, és általa megtisztíthasson a bûntõl és minden emberi gyalázattól. „
Gyergyószentmiklós, 2009. február 14-én.
Baróti László-Sándor