Az imádságban küldetést ad Isten az apostoli munkára
(Job 7,1-7; Zsolt 146; 1 Kor 9, 16-23; Mk 1, 29-39)
Azt lehetne mondani, hogy a mai evangélium egy beszámoló: Márk pontosítja a helyet és a pillanatokat is; csak az óra és a perc hiányzik. Természetesen az evangélista nem újságot írt, ezért a mi dolgunk az, hogy teológiai mondanivalókat keressünk a szövegben, ezeket mind meg is találjuk, ha a sorok között olvasni tudunk.
Mindez tehát Galileában, Kafarnaumban történik: egy nap, egy este és egy szombat reggel. Ahogyan ismeretes, a zsidóknál a nap nem reggeltõl estig tartott, hanem napnyugtától napnyugtáig. A szombat tehát péntek estétõl szombat estéig tart, amikor megjelennek a csillagok. Azt is tudjuk, hogy a szombat pihenõnap, amikor imádkozni kell, és a Tórát tanulmányozni: a zsinagógában és a családi házban egyaránt. Ezért vitték a kafarnaumiak betegeiket csak este Jézushoz. Márk azt írja, hogy napnyugta után az emberek odavitték betegeiket és az ördögtõl megszállottakat Jézushoz, hogy meggyógyuljanak. Márk megjegyzése, hogy napnyugta után, arra utalhat, hogy már vasárnap volt, a hét elsõ napja. Tudjuk, hogy mit jelentett a hét elsõ napja az elsõ keresztényeknek: az új teremtést.
Ezen a napon Jézus csak egy dolgot tesz: elmegy a zsinagógába. Vasárnap mi keresztények a templomba megyünk. Erre a dolgunkra Márton Áron utolsó körlevelében is figyelmeztetett. A zsinagóga után Jézus betér Péter és András házába. Délelõtt a zsinagógában Jézus kiûzi a gonosz lelket az ördögtõl megszállottból (23); ennek híre elterjedt a városban, olyan formában, hogy Jézus parancsol a tisztátalan lelkeknek. Ezért nem meglepõ, hogy az est beálltával a lakosok odaviszik a betegeket és az ördögtõl megszállottakat, hogy meggyógyítsa õket. Márk ezzel már be is mutatta Jézust, mint aki hirdeti Isten Országát és meggyógyítja a betegeket.
Érdekes módon a démonok felismerik Jézus kilétét, viszont Jézus megtiltja nekik, hogy beszéljenek errõl. Márk tanítja, hogy a gonoszlélek tudja, kicsoda Jézus, de mégsem hisz benne. Ezért nem hirdethetik Jézus Messiás-voltát. A 40. zsoltárban is ez áll: „Megtiltottam a gonosznak, hogy nevemet szájába vegye”. Istenrõl csak a szentek tehetnek igazi tanúságot. A gonoszság nem hirdetheti Istent, bár nevét ismeri. De feltehetjük továbbá a kérdést, Jézus miért kéri Márk evangéliumában különösen a hallgatást az õ messiási küldetésérõl? Mert nem jött el az ideje, hogy ez köztudatba menjen? Vagy mert a kafarnaumiak nem készek még arra, hogy befogadják Jézust úgy mint Messiást. Mert nem elég Jézust felismerni, azt a gonoszlélek is megteszi, de hittel kell befogadni és követni õt. A csodák is kétértelmûek lehetnek. Azok láttán a nép odasereglett Jézushoz, de Jézus nem ezt akarta elérni. A bámészkodás még nem egyenlõ az õ követésével. Ezért válaszolja tanítványainak, akik jelentik nekik, mindenki téged keres: „Tovább kell mennem, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az Isten Országát, hiszen azért jöttem ki.” Jézus soha nem volt exhibicionista, soha nem mondta, hogy õ szenzációt tenni jött. Õ azért jött, hogy az Országot hirdesse. A csodák csak ennek az országnak a jelenlétét jelzik. Nem kerülheti el a figyelmünket Pál apostol sem, akinek a levelébõl a mai vasárnap olvastunk, és aki ugyanazzal a lelkesedéssel hirdette az evangéliumot, mint Jézus. Mindketten örömet hirdetnek. Minden kereszténynek örömet kell hirdetnie a világnak: Jézus országának örömhírét.
„Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni” (Mk 1,35). Jézus a magányban találkozik Istennel, és amikor visszatér tanítványaihoz, azt mondja: „Menjünk..” Az imádságban Jézus küldetést kapott az igehirdetésre. Jézus missziós tevékenységét nem tudta volna kifejteni az imádság nélkül. Márk evangélista minket is figyelmeztet: csak akkor tudunk keresztények maradni, ha imádkozó emberek maradunk. Amelyik pap imádság nélkül akar evangelizálni, egyszer csak nem fog evangelizálni. Az apostoli munka rugója az Istennel való kapcsolat. Aki imádkozik, csak az tud Istenért dolgozni..
Végül Jézus beteggyógyításai szenvedéseinkre terelik figyelmünket. Ha Jézus meggyógyítja a betegeket, azt jelenti, hogy a betegség és a fájdalom rossz. Ha pedig akkor gyógyítja meg a betegeket, amikor az Országot hirdeti, azt jelenti, hogy az keresztezi isten terveit. Az elsõ olvasmányunkban Job panaszát hallottuk, akinek a könyv végén Isten igazat ad bátorságáért. A szenvedés önmagában mindig rossz, ezt Jobbal együtt megállapíthatjuk. Balgaság volna azt mondani egy betegnek, hogy szenvedései szerencsések számára. Az egy más kérdés, hogy a betegség lehet számunkra egy olyan idõszak, amikor Istennel találkozunk, mint a kafarnaumi betegek, akiknek a szerencséjük a betegségben volt, mert miatta vitték õket Jézushoz. Márk azt üzeni számunkra: a betegségeink fájdalmasak maradnak számunkra, de mindenek mellett, ha Jézussal szembesítenek, szerencsések lehetünk, mint a kafarnaumi betegek, akik pont ebben az élethelyzetükben ismerték föl az üdvösséget.
Gyergyószentmiklós, 2009. január 27.
Baróti László-Sándor
www.gyergyoiormenyek.ro