Jézus hûséges maradt messiási küldetéséhez

Ter 9,8-15; Zsolt 24; 1 P 3, 18-23; Mk 1, 12 - 15

            Minden esztendõben nagyböjt elsõ vasárnapján Jézus megkísértését olvassuk föl a három szinoptikus evangélium valamelyikébõl; ebben az esztendõben Szent Márk könyvébõl olvassuk, ami a lehetõ legegyszerûbb és a legdiszkrétebb változat: Miután Jézus megkeresztelkedett „a Lélek nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába. Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, de angyalok szolgáltak neki” (Mk 1,12-13).

            Márk nem részletezi Jézus kísértéseit, de könyvének folytatásából kitalálhatjuk, hogy ezek abban álltak, hogy Jézusnak sokszor nemet kellett mondania, mert az Isten gondolatai nem az emberek gondolatai, s az Isten bölcsessége nem az emberek bölcsessége. Márk evangéliumában Jézus emberek között él, de Istenhez kellett hûségesnek lennie. Ha végiglapozzuk Márk evangéliumát, fölfedezhetünk néhányat belõlük:                  

            Az egyik ilyen jelenet, melyik tipikus, és ahol Jézusnak szembe kellett helyezkednie az emberek véleményével, hogy Istenhez hû maradhasson, Cezárea Filippi-ben történt. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?”

Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelõ Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tõlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „A Messiás vagy.” A lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek (Mk 8,28-30). Jézus részérõl már ez a hallgatási parancs valamiféle belsõ konfliktusról árulkodik. „Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a fõpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad” (Mk 8,31). Jézusnak ez a vallomása természetesen árnyékolta Péter vallomását a Messiás dicsõségérõl. Ismerjük a folytatását: Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki. De õ hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: „Távozz mögém sátán, mert nem az Isten dolgaival törõdsz, hanem az emberekével” (Mk 8,33). Jézust itt szenvedte el a kísértést, amikor Péter a legszebb szavakat mondta neki: Õ a Messiás. Ez a kísértés abban állt, hogy ne vállalja az evangélium hirdetésének a következményeit, a szenvedést, hanem legyen egy dicsõséges politikai Messiás. Ez volt az emberek elvárása és vágya is. Ezért Jézus összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét (Mk 8,35). Jézus az utolsó pillanatig vívódott, még a Getsemáni kertben is kísértést érzett, hogy meghátráljon a szenvedés elõl: „szomorú a lelkem”-mondja. „Atyám, ha lehetséges vedd el tõlem ezt a kelyhet. De ne az legyen, amit én akarok, hanem, amit te.” Itt egészen tisztán látható, mennyire kellett küzdenie, hogy el tudja fogadni az Atya akaratát.

            Jézust másodszor a siker is megkísértette. Nem csak a gonoszlélek, de az emberek is várták tõle a dicsõséget: „Mindenki téged keres” (Mk 1,37) – mondják neki tanítványai Kafarnaumban. Idézzük fel a történteket. Egy szombat reggel a zsinagógában meggyógyítja az ördögtõl megszállottat, majd Péter és András csendes otthonában Péter anyósát szabadította meg a láztól. Estére híre ment a környéken, hogy meggyógyította az ördögtõl megszállottakat, s az emberek mindenünnen odasereglettek betegeikkel együtt, s õ meggyógyította azokat is. Reggel Jézus elhúzódott imádkozni, de amikor észrevették, hogy nincs a házban, a tanítványok utána mentek: „Mindenki téged keres” – vetették a szemére. De õ tudatosan ellene szegült, mert az imában éppen azt tisztázta, hogy neki nem a szenzációkeltés a dolga. „De õ így válaszolt: „Menjünk máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen azért jöttem ki” (Mk 1,38).

            Jézusnak ez a kísértése az emberek részérõl, hogy lebeszéljék hívatásáról, egészen korán elkezdõdött. A rokonai voltak az elsõk, aki le akarták beszélni terveirõl: „Amikor hazament, ismét nagy tömeg gyûlt össze, úgyhogy még evésre sem maradt idejük. Amikor övéi ezt meghallották, mentek, hogy megfogják, mert azt mondták, hogy megzavarodott” (Mk 3,20). Az embereknek ez az értetlensége egy másik kísértés elé állította Jézust, amit a farizeusok követeltek tõle: „Farizeusok mentek hozzá, vitatkozni kezdtek vele, és égi jelet kértek tõle, hogy próbára tegyék. Lelke mélyébõl felsóhajtott: „Miért akar jelet ez a nemzedék? - mondta. Bizony mondom, ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Otthagyta õket, ismét hajóba szállt és átkelt a túlsó partra” (Mk 8.11-13). Jézus tudatosan küzd a kísértés ellen, amikor otthagyja õket.

            Jézus továbbá hûséges maradt messiási küldetéséhez. A tanítványok kezdettõl fogva hitték, hogy õ a Messiás, de Jézusnak ebben a tekintetben is választania kellett Isten akarata és az emberek elvárása között, mert Isten gondolatai ebben a tekintetben sem egyeztek az emberek gondolataival. A nép politikai szabadítóra várt, aki a rómaiaktól szabadítja meg Izraelt. Jézus azonban Isten akarata szerinti Messiás volt, aki a szeretettel s nem politikai fegyverrel, erõszakkal akarta boldogítani az embert.

            Térjünk vissza most Jézus megkísértésére: Márk megtalálta a módját annak, hogy néhány szóban meggyõzze olvasóit: Jézusnak köszönhetõen a Sátán lebukott, mert a negyvennapos megkísértése után, még Keresztelõ János halálhíre sem riasztotta vissza, hogy töretlenül hirdesse: „Az idõ beteljesedett”, az elõre megjövendölt „Úr napja” sziporkázik az emberiség feje fölött.    

            Azon sem szabad meglepõdnünk, hogy Jézus éppen negyven napig (szimbolikus szám!) élt vadállatok között a pusztában, mert Izajás így írta le az új teremtés harmóniáját: „Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével” (Iz 11,6). Márk evangélista Pál apostol gondolatait fejtegeti, amikor Jézust úgy mutatja be, mint aki gyõzedelmeskedik minden kísértés fölött: Õ az új emberiségnek ebben a tekintetben is a zsengéje. Márk, amikor bemutatja Jézus hûséges helytállását a kísértések között is, szinte sugallja a gondolatot: bármiféle megaláztatásban és kísértésben kövessük az õ példáját, és fontoljuk meg az ószövetségi bölcs tanítását: „Módodban áll, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hûséges légy, megvan a hatalmad” (Sir 15.15). Jézus hûséges maradt messiási küldetéséhez, mi is maradjunk hûségesek a keresztségben kapott hivatásunkhoz.Le Carême est un temps de pénitence, entre le mercredi des Cendres et Pâques.

Gyergyószentmiklós, 2009. február 27.-én.

Baróti László-Sándor