Én kaptam minden hatalmat az égen és a földön
MTv 4, 32 - 34. 39 – 40; Zsolt 32 (33), 4 - 5. 6. 9. 18. 20. 21 – 22; Róm 8, 14 – 17; Mt 28, 16 - 20
Jézus búcsúbeszédét halljuk, amit a feltámadása után azonnal mondott el tanítványainak. Ez már Galileában történik, amit akkor a pogányok földjének, a népek Galileájának is mondanak, azért ott, mert ekkor már a tanítványok nemcsak a zsidókhoz fordultak. Máté evangélistának röviden hangzanak a szavai, de úgy vagyunk vele, mint egy filmmel, melynek a vége a végtelenre nyílik. Mert Jézus a végtelenségbe küldi tanítványait, mivel a világ ahová menniük kell végtelen nagynak tûnik számukra, mind térben, mind idõben. „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg õket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg õket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20).
Érdekes módon a tanítványok nincsenek felkészülve erre a nagy küldetésre. Ha Jézus egy cégvezetõ lett volna csupán, nem bízhatta volna rájuk ezt a nagy feladatot, mivel az alkalmazottak úgy tûntek, hogy a három éves kiképzés nem volt elegendõ nekik, hogy mindent megértsenek, s hogy kellõ jártasságra tegyenek szert ebben a misszióban. Tévedtek a célban, a határidõben és a küldetésük természetében is. Abban is kételkedtek, amit Jézussal megéltek. Máté meg is jegyezte: „egyesek kételkedtek benne”. A misszió, amit Jézus rájuk bízott kockázattal teljes, és olyan üzenetet tartalmaz, ami õket is meglepte. A bölcsek ostobaságnak mondták, amit Pál Isten bölcsességének nevezett. Azonban az egyház több mint emberi alkotás, ezért többre képes, mint amit az ember feltételezne róla. Aki a szikrát meggyújtotta, a tanítványokat képessé tette arra, hogy tüzet gyújtsanak a földön. „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg õket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére!”
„Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”: nincs mindenkor idõnk, hogy átelmélkedjük a keresztvetés fenséges szavait. Ha arra gondolunk, hogy a Bibliában a „keresztelni” ige alámerítést, belemerítést jelent, akkor arról van szó, hogy a keresztség belemerít a Szentháromságos egy Istenbe. A „menjetek” ige pedig a sürgõsséget fejezi ki. Hogy ne lettek volna sietõsek az apostolok, amikor tudták, hogy az egész emberiséget részeltetniük kell Jézus javaslatában.
Azt is el kell mondani, hogy ez a megszokott Szentháromság-formula az apostoloknak nagyon is újdonság volt. Azt is mondhatnók, hogy valóságos forradalmat jelentett. Gondoljuk csak arra, amikor Péter és János az Arany Kapunál meggyógyították a sánta koldust (ApCsel 3-4), a zsidó vezetõk azonnal kérdõre vonták: „kinek a nevében tettétek ezt?”. A kérdés azért volt, mert csak Jahve nevét volt szabad segítségül hívni. Jézus háromszemélyû Istenrõl beszél, de hangsúlyozza: a három személyben egy Isten van, ahogyan ezt az ószövetség prófétái is hangsúlyozták. A zsidók viszont a Szentháromságot nem tudták elfogadni, s ez elkerülhetetlenné tette a keresztények üldözését. Jézus ezt elõre látta, ezért az utolsó vacsorán megjövendölte: „Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem.” (Jn 16,2-3).
A tanítványokra bízott feladat lehetetlenségnek tûnhetett, de nem voltak egyedül, s azt sem kell elfelejteni, hogy az egyházban a Feltámadott dolgozik általunk, aki azt mondta: „Minden hatalom nekem adatott az égen és a földön. Menjetek!” Más szavakkal ez annyit jelent, hogy mi megyünk, de Õ a hatalmas.
XXIII. János pápa naplójában írja, hogy valaki meglátogatta, nem sokkal megválasztása után, és ezt mondta: „Szent Atyám! Nehéz lehet a feladata!” Igaz, felelte a pápa. Amikor lefekszem, eszembe jut ez a teher, és azt mondom: Angelo, te vagy a pápa! S nem tudok elaludni. De néhány perccel késõbb azt mondom: Angelo, te oktalan, a felelõsséget nem te, hanem a Szentlélek cipeli. Majd megfordulok a másik oldalamra, s elalszom. Nekünk is így kell gondolkodnunk: az evangelizáció a mi feladatunk, de nem a mi aggodalmunk. Jézus hangsúlyozza: „Én kaptam minden hatalmat az égen és a földön.”
Ez a kis mondat, mely nem tudjuk, melyik hegyen hangzik el, a Tábor-hegyén vagy a Megkísértés-hegyén, Jézus életének sok mozzanatát jellemzi. Emlékszünk, amikor a Sátán megkísérti. Felvitte egy hegyre, amelyet ma a Megkísértés-hegyének nevezünk, és megmutatja nélküle a föld összes dicsõségét, és azt mondja: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Jézus ekkor azt válaszolta: „Távozz tõlem, Sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4,8). Ezt a hatalmat Jézus nem vásárolta, nem megszerezte, az Atyától kapta.
Amióta Jézus a mennybe ment, ez a hatalom a mi kezünkben van. Hinnünk kell ebben: „Én kaptam minden hatalmat az égen és a földön. Menjetek…” „És én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig!” – teszi hozzá Jézus. Az Atya, aki a hatalmat adta Jézusnak a Szentlélek által egy Istenséget alkot Vele a szeretetben. A Szentháromságos Egy-Istennek ezt a jelenlétét nekünk kell feltárnunk az egész világnak.
Gyergyószentmiklós, 2009. június 2-án.
Baróti László-Sándor