- Ha elmélkedésünkben abból indulunk ki, hogy Istennek nincsen teste, mert õ Abszolút Szellem, aki az anyagvilágot teremtette, és akiben nincs semmiféle matéria, nehezen jutunk el Jézus Szívéhez. Akkor is nehéz lesz Jézus Szívére bukkannunk, ha Istent úgy keresem, mint a fizikai dolgokat, mert ilyen értelemben Isten sehol sincs jelen számunkra, ezért õt sehol nem találhatom meg. Azzal a jelenlétével, amelyikkel mindenütt jelen van, szintén nem tapasztalható, mert mindenütt jelenvalósága a szellemi világhoz tartozik. Következésképpen nem ismerhetjük ily módon, mert nem esik tapasztalatunk alá. Ha pedig Istent nem ismerhetjük meg, nem találkozhatunk az õ Szívével sem. Mert Istennek a Szíve sehol sincs számunkra máshol, mint Jézus Krisztusban, aki Máriától született, így magára vette emberi természetünket, melyben nem csak Isten Szava testesült meg, s lett hallhatóvá számunkra az Ószövetség hallatlan Istene, hanem Krisztus emberi természetében fizikai testbe öltözött Isten szeretete is, és így Szívvé lett maga az Isten.
- Jézus Szívét azért imádjuk és tiszteljük, mert a megtestesülés révén az õ Szívében megjelent az Isten. Mivel a megtestesülés Mária közremûködésével valósult meg, Jézus Szívét Mária adta az egyháznak. Mária méhében nem csupán az emberi természet talált rá Istenre, hanem az õ titkában az emberiség Jézus Szívére is rátalálhat, hiszen benne ütötte elõször hallhatóan Isten Szíve a megváltás ritmusát. Ennek a Szívnek dobbanását Mária érezte elõször, ezért azt is mondhatjuk, hogy Jézus Szívét Mária ismeri a legjobban. Mária nem csupán azért az elsõ keresztény, mert õ hallotta meg elsõnek a Megváltó Szavát, hanem azért is, mert az õ Szíve érezte elõször Jézus Szívének dobbanását, s õ is teljesítette elõször akaratát.
- A megtestesülés révén Isten Szíve dobogott Jézus emberi testében. Ezért az Õ gondolatait ismerhettük meg Jézus irgalmas Szívében. A Tékozló Fiút hazaváró Atya szívében és a Mária Magdolnának megbocsátó Jézusban ugyanazt az isteni irgalmat ismertük meg, amely képes volt a kereszten is megbocsátani a jobb latornak. Jézus Szíve az Istennek azt a szeretetét jelenítette meg nekünk, amelyik képes volt a kereszten meghalni értünk. Ezért Jézus Szíve nemcsak azt az irgalmat jeleníti meg, amellyel mi egymásnak megbocsátunk, hanem azt a láthatatlan irgalmat is, amivel Isten nekünk bocsátott meg, amikor Jézus meghalt a kereszten, s amelyhez nekünk a bûnbánat szentségében van hozzáférésünk.
- Jézus Szívébõl a kereszten az egyház szentségeire utaló vér és víz folyt ki. Ezért az egyház szentségei nemcsak azért erednek Jézus átszúrt oldalából, a Szent Szívbõl, mert Jézus alapította az egyházat s benne a szentségeket. Hanem azért is, mert Istennek ez a Szíve fejezõdik ki az Eucharisztiában, amikor a kenyér annak a Jézusnak a kereszten átszúrt teste lesz, amely test átszúrt szívébõl értünk ömlött a szentségben jelenlévõ megváltói vér. Az újjászületés szentségének vizében pedig annak az Istennek a gyermekeivé leszünk, aki nekünk ezt a vizet szent Fia Szívébõl adta. Ezért Jézus Szívét érezzük dobogni az egyház szentségeiben.
- A bérmálás szentségét, a Szentlelket Isten pünkösdnapján adta, amikor az egyház megszületett. A kereszten értünk elvérzett isteni Szívet a Szentlélek Jézus feltámadásakor élettel töltötte el, hogy az egyház születésének elsõ napján, a Péter apostol igehirdetése nyomán megkeresztelkedett 3000 egyháztag Krisztus misztikus testének, az egyháznak élõ tagjai lehessen, akiknek az ajkán a Lélek késztetésére megszólalhat a Krisztus Szívétõl buzdított tanúságtétel. Az egyház annak a Krisztusnak a feltámadt teste, akinek a Szíve átjárja a megkeresztelteket, s kegyelmi érhálózatával megvalósítja az egyház testének tagjai között az egységet. Így lesz az egyház egy Test és egy Lélek: Krisztus titokzatos teste, az emberiség egységének nagy jele, és Krisztus értünk lüktetõ Szíve, a misztikus Test tagjait a kegyelmi egységbe kötözõ éltetõ Szíve.
- Jézus átszúrt oldala, amelyrõl szent János beszél az õ könyvében kifejezi azt az önátadást is, amit a szerelembõl megkötött házasságban valósítanak meg a házasok. Így Jézus szentséges Szívébõl fakad a legnagyobb szeretet szentsége is, mely arra hívja, erõsíti és képesíti a házasság szentségében élõket, hogy egymás számára közvetítõ forrásai legyenek annak a szolgáló szeretetnek, amely Jézus és az emberiség viszonyában a kereszt és a halál hûséges odaadásáig tartott. Ebbõl a Szívbõl élve – és csak ebbõl merítve az erõt – a házasság szentségében a házasok nem csak a boldog pillanatokban, hanem örökre egymáséi lehetnek. Mert ha Jézus Szíve éltet, mindvégig hûségesek maradhatunk egymáshoz.
- Jézus szívébõl folyt ki a papság szentsége is, mely Krisztus áldozatának, az õ szívének feláldozása módjára, idézi annak az áldozatnak a bemutatóját, melynek mindennapi megjelenítése a pap sajátos feladata, akinek a teljes megtérés és odaadás ruhájában kell a világ életéért és üdvösségéért a kereszten megtört Bárány Testét és Vérét Isten népének javára megújítania. Az az Istenhez-fordulás, melyet Jézus valósított meg az élete feláldozása árán, minden tanítvány számára felhívás, hisz mindannyian Krisztus követségében járunk. De Isten népének pásztorai, a szolgáló papság miközben kiosztja Isten népének Krisztus eucharisztikus testét, melyet értünk elõször õ adott a kereszten, szükségképpen az áldozat-bemutató Krisztus jelévé válik. Az õ testét kiosztani, másoknak adni, csak az õ szívébõl táplálkozó energiával lehet. A papság szentsége a szolgálat oldaláról tekintve is Jézus szívéhez vezet.
- Minden szentségben, melyet a megtestesült Ige az egyházban és az egyházzal létrehoz, Isten közvetlenül, természetfölötti módon beavatkozik az ember dolgaiba, az élet kerékvágásába. Emberi életünk lényegébõl kifolyólag törékeny és mulandó, de Isten szeretete Jézusban örökéletet adott nekünk. Ennek az örökéletnek az ösvénye szenvedés s a kapuja az embert provokáló, senkit nem kímélõ halál. Az emberi életnek ezt a botrányos vereségét Krisztusnak is át kellett élnie, amikor a kereszten így kiáltott fel: Istenem, Istenem, miért hagytál el engemet?! De az üdvözítõ szeretete, mely feltámadásában erõsebbnek bizonyult az emberre leselkedõ legnagyobb szenvedésnél is, a halálnál, szívében ajándékozta azt az erõt és reményt is, aminek biztatásával és segítségével a megsemmisülés ijesztõ Vörös- tengerén átkelve, e földi élet pusztai kóborlása után birtokba vehessük azt az országot, amelybe Szent Pál szerint itt a földön szemünk bele nem tekinthet, de amelyet János apostol látomásában így ír le:„Új eget és új földet láttam. Az elsõ ég és az elsõ föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé (Jel 21,1). Ámen.
Gyergyószentmiklós, 2008. Jézus Szentséges Szíve ünnepén.
Baróti László-Sándor, lelkipásztor