Karácsonyi katekizmus

 Minden embernek, még a nem hivõknek is, a karácsony a barlangot, a pásztorokat, Máriát és a kis Jézust jelenti. Ez igaz, errõl szólnak az éjféli és a hajnali szentmisék olvasmányai, amelyeket szent Lukács jegyzett le. Most viszont egy olyan fontos hittitkot ünnepelünk, hogy egy másik evangéliumot is fel kell lapoznunk, a Szent Jánosét, hogy jobban megértsük azt, aki kétezer éven át „lángot rak a fázó homlokok mögé”[1]. A jelen „katekizmus” valójában segíteni akar, hogy mélyebben megértsük a Karácsony mondanivalóját János evangélista szemléletében.

Jézus, az Isten Fia

 „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, õ volt kezdetben Istennél.[2]” Jézus betlehemi születését megelõzte egy másik születés, még az idõk kezdete elõtt. Szent János egy ugrással az idõk kezdetére visz vissza bennünket[3]. A Hiszekegyben is ezt imádkozzuk: „Aki az Atyától született az idõ kezdete elõtt”.[4]

Amikor János errõl a titokról beszél, az „Ige” szót használja. Azt állítja, hogy Istenben létezik valamiféle „dialógus”. Mi is így vagyunk: mielõtt cselekednénk, vagy külsõleg megnyilvánulnánk, valamilyen módon, szavaink, tetteink már bennünk voltak mint gondolatok, vagy mint egy belsõ dialógus. Jézus Istennek a Szava[5][6] Mielõtt Betlehemben megszületett volna az Ige, már létezett (préegzisztencia). Amikor a Gyermek-Jézust szemléljük, ne feledkezzünk meg arról, hogy benne Isten mutatkozik meg nekünk:”Aki engem lát, az Atyát látja”. Mit mond nekem ma ez a betlehemi Gyermek, milyen Szó õ számomra? Mit nyilvánít ki nekem ma Istenrõl? (Igéje), aki kinyilvánítja, és láthatóvá teszi számunkra Õt, mivel õ kezdetben az Istenben élõ Ige, illetve maga az Isten volt.

 A teremtés

 „Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.”[7] Az Isten Igéjének az öröktõl történt születése után János felidézi „a világ születését”: „Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett”. Az elsõ benyomásunk Istenrõl a világ teremtése. A világmindenség a Teremtõ Istenrõl beszél (Kant). Ha a csillagokat, a virágokat, a termõ földet, az atom vagy egy élõ sejt csodáit, a férfiban és a nõben rejlõ szépségeket szemléljük, már alkothatunk egy képet Istenrõl, mert minden általa lett és nélküle semmi sem lett, ami lett. S az ember hová jutott? Félévszázadon keresztül képes volt ideologizálni a tudományt, és tagadni ezt a szép, csillagos eget! Pedig az a hivatásunk, hogy a teremtés csúcsán kivirágzott szellemként betetõzzük és fejlesszük ezt a világot, mely a Krisztusé.[8]Meggyõzõdésünk, mondja a zsinat, hogy az emberiség sikere Isten nagyságát mutatja és az õ titokzatos elgondolásainak gyümölcse.[9]

 Az üdvösség[10]

 „Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel[11].”  Az „örök születés” és a”világ születése” után, íme az üdvösség mûvének a születése: az emberi élet és a benne felragyogó „világosság”. Az „élet” Jánosnál majdnem mindig az örök éltet jelenti, a természetfelettit, az istenit.”Benne élet volt”, vagyis Jézusban az emberiség igazi élete születik meg Betlehemben, csodáiban, tanításában, halálában és feltámadásában is az üdvösség köszönt ránk. Így János, evangéliumának az elsõ mondataiban már fellebbentette az Istenrõl készített hatalmas festményének tervét: Szentháromság, Teremtés, Megváltás. Isten öröktõl fogva azt akarja, hogy bennünket az õ szeretetében és életében részesítsen. A teremtés volt ennek a tervnek az elsõ lépése, de a leginkább Jézusban nyilvánult meg.[12] A sötétség, a bûn, az Istennel szembefordult ember nem tudott ellenállni ennek a szeretetnek.

 Az Egyház az üdvösség eszköze

  Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem õ volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.[13] Magasan szárnyalva elmélkedésében, most hirtelen a Földre száll az evangélista figyelme, mert a következõ részben Jézus történetiségével szeretne foglalkozni. Szerinte Jézus történelmi személy, jövetelét Keresztelõ János perdikciói készítették elõ. János csak egy ember volt, nem õ volt a „világosság”, az Isten helyét nem foglalhatja el senki sem. De Istennek emberekre van szüksége. Jézusnak keresztelõ Jánosra van szüksége, s hogy megtestesülhessen, szintén egy ember mûködött közre: Mária. Isten számít a mi emberségünkre és emberi közremûködésünkre. Senki nem láthatja meg õt anélkül, hogy ne találkozna elõször emberi tanúkkal, férfiakkal és nõkkel, akik elõkészítik bennünk „az Úr érkezését”. Vajon én, aki most a karácsonyt ünneplem, a „világosság” tanúja vagyok?

 Új evangelizáció

 „(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.[14]” Jézus ebben a mondatban érdekes dolgot mond, utat mutat mindannyinknak. A sok ember közül, akik valójában nem gyakorlók, ma sokan megfordulnak a templomokban, vagy találkoznak a Megszületettel a rádió és a televízió adásaiban, vagy éppenséggel az újságban. Jó olvasni János kijelentését: Jézus, a világosság minden embert megvilágosít. Sokáig rejtve volt ez a világosság, ma az egyházak ráébrednek arra, hogy milyen fontos az, hogy az emberek valamiképpen Jézus világosságában éljenek. Hetente hallgathatunk és láthatunk is manapság vallásos istentiszteletet vagy adást. Így nemcsak a horror és az erõszak, a szeretet is szabadon szárnyalhat.

 A hit

 „A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.”[15] János evangéliumának drámai jellege itt jelentkezik elõször[16]. János teljes evangéliumában jelen van ez a kétségtelen alternatíva: Vannak, akik elfogadják Jézust, mások visszautasítják, a világ hivõkre és hitetlenekre oszlik fel.. Én, aki olvasom e sorokat, próbálok-e egy lépéssel közelebb kerülni Istenhez? Nem könnyû: „övéi nem fogadták be”. Már Jézus bölcsõjénél ott van a kereszt: valahányszor nem hiszünk a szeretetben, az igazságban és a jóságban, Krisztust utasítjuk vissza.

 A teremtés koronája

 „Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentõl születtek.[17]”  János itt párhuzamba állítja a mi életünket a Jézuséval. Ahogyan az Igének van egy „örök születése”, az isteni élete, és a betlehemi megtestesülése, úgy mi is megszülettünk erre a halandó életre „férfi akaratából”, a „vérnek és a testnek a vágyából”. És ismerjük nagyon jól emberségünknek ezt a törékeny voltát, amelyen áttetszik a halál, a betegség és sokszor a szenvedés is. De hitünk megmutatja ma a másik származásunkat, azt, hogy Istentõl születtünk. Létezik tehát egy isteni életünk a halandó emberi létünk mélyén, és ez örök, amit János nem szûnik meg hangoztatni (János 3, 15-16. 3, 36. 4, 14. 4, 36. 5, 24-39). Két kifejezést használ: „Istentõl született”, „Isten gyermeke”.

 A névtelen kereszténység[18]

  „Istentõl született” (minden ember).  Mindenki gyermeki kapcsolatban van vele. Senki nem maradhat teljesen kívül azon az „életen”, amelyet Isten ad nekünk, mert nincs olyan emberi lét, melybõl Isten mint Teremtõ hiányozna. Pál apostol magyarázza meg ezt világosan, amikor azt mondja: a pogányok, akik nem ismerik Istent, szintén Istentõl születtek és üdvözülhetnek a „szívükbe írt törvény” megtartása által (Jeremiás 31/33, 2 Kor 3, 2-3). Isten akarja minden ember üdvösségét, és az üdvövítõ kegyelmét is adja, amikor segíti õket, hogy lelkiismeretük törvényei szerint éljenek (Róma 2, 14-16).

 Az Egyház

  „Isten gyermekei”: Olyan, mint egy másik létrend, mely az elõzõre támaszkodik. János nem „istenfiúságról” beszél, hanem következetesen a görög  „teknon”=gyermek szót alkalmazza, mely egyaránt fiút és lányt is jelent[19].   Akkor válunk Isten gyermekeivé, ha hiszünk õbenne. Isten ma minden embert meghív, hogy akik születésük által benne élnek láthatatlan módon, a hit és a keresztség által legyenek Isten gyermekeinek látható népe. Ma azért mennek többen a templomba, azért vannak ma ott olyanok is, akik máskor hiányoznak, mert Istennek ezt a nagy szeretetét megéreztük, hisz minden ember lelkében, még a nem-hivõnek is, ott van a nagy kétség: ha ez igaz lenne, ha nem volnánk csupán halandók, ha valóban létezne a boldogság! Karácsonyi rege, ha igaz hitté válna, - mondja Ady[20] – igazi boldogság szállna a világra.

  „S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsõségét, az Atya Egyszülöttének dicsõségét, akit kegyelem és igazság tölt be.”[21]János egészen közel visz hozzá, Betlehembe. Megtapinthatjuk a „testét”. Halandóvá lett a mi halhatatlanságunkért, gyöngéd kisded a mi nagyságunkért. Emberré lett, hogy mi megistenülhessünk, ahogyan szerették mondani az egyházatyák az õsegyházban. Nagy Szent Leó a IV. században, amikor Attila és a hunok ostromolták a mûvelt római birodalmat, így kiáltott fel egy karácsonyi prédikációjában: „Ismerd fel, kersztény, méltóságodat, és miután részesedtél az isteni természetben, ne térj vissza fajtád méltatlan életmódjához!”

Az Ige testté lett, az egyszülött fiú. János, amikor rólunk beszélt a „tekna Théou”kifejezést használta. Most, amikor Jézus istenfiúságáról beszél, szót vált, és így mondja: „Uios Théou”. Jézus istengyermeksége egyedüli. És hogy megsejttesse velünk a titkot, amit egyedül csak a hitben vagyunk képesek felfogni, még egy szót használ:  „éskenosen”, amit helyesebben úgy lehetne fordítani „felütötte a sátrát” közöttünk. Ezt a kifejezést használja már a Szeptuaginta, az Ószövetség görög fordítása, amikor a héber „Shékinah”(isteni jelenlét a népe között) szót fordítja. Elõször a felhõben, majd a sátorban, a frigyládában, a jeruzsálemi templomban[22]. Azóta a Betlehemi Kisded testét választotta lakóhelyéül. De láttuk, minden emberben jelen van õ a teremtés által.

 A Messiás

  „János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akirõl hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert elõbb volt, mint én.”[23]

Az evangélista itt visszatér spirális gondolatmenetéhez, amikor másodszor említi Keresztelõ Jánost. Ez utóbbi az Ószövetség utolsó prófétája és egyúttal Jézus elsõ hirdetõje, fontos szerepet tölt be, de – akárcsak mi – idõben született, Jézus pedig az idõ elõtt, vagyis öröktõl. Nekünk megadatott, hogy Isten gyermekei lehessünk, de Jézus maga Isten. A zsidóknak – a jáhvista hit szigorúsága miatt - ezt nehéz volt elképzelni. Én kinek tartom Jézus Krisztust? Csupán egy mitikus alaknak, vagy Jánossal, az evangélistával hiszem, hogy õ Isten.

 A kegyelem

„Mindannyian az õ teljességébõl részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.”[24]  Isten és az ember teljes története egy szerelmi történethez hasonlít, sokszor válóperré próbálta átírni az ember, de valójában Isten mindig a szeretet kihívása maradt. A legõszintébb és a legbölcsebb emberek ma is lelkesednek érte. Lehet, hogy kiábrándítóak azok, akik õt hirdetik, de Isten ma is ugyanaz marad. Jézusban teljesedik ki ez a szeretet, mert õ születésével közelebb hozta Isten irgalmát. Részesültem-e már belõle? Minden karácsony egy nagy alkalom, hogy a kegyelem az én osztályrészem is legyen.

Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan[25]

„Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.”[26]

Milyen nagy az isteni szeretet, megtestesül, eljön közénk, hogy láthatóvá váljon számunkra. Hogy megérezzük szeretetét, megsejtsük, amit gondol, és megismerjük, amit akar. Ez János prológusa, mely harmóniában van a teljes evangéliumával. Jézusban az Isten beszél az emberhez, feladja titokzatosságát, kinyilvánítja misztériumát. Ha valaki szeret – hivõ vagy hitetlen – Isten gyermeke lesz, ha hisz Jézusban, a látható egyház tagjává válik. Igyekezzünk, hogy amint az isteni gyermek Betlehemben ma megszületett nekünk, úgy mi is szülessünk meg neki az egyház bölcsõjében, testvéreinknek – ajándékul.

Baróti László