Szilágyi Lőrinc plébános búcsúztatója

Vannak olyan emberek, akiket nem tudunk másképp elképzelni, mint ahogy megismertük őket. Szilágyi Lőrinc pap bácsi is ilyen volt nekünk, gyergyói örmény közösségnek. Nem tudjuk elképzelni másmilyennek, fiatalabbnak vagy idősebbnek, engedékenyebbnek vagy szigorúbbnak, mint ahogy először találkoztunk vele 2009 augusztusában.

A találkozás után első hetek, hónapok reményteli kétségei után, a megnyugvás töltötte el a szívünket, mert éreztük, hogy az Isteni Gondviselés olyan pappal ajándékozott meg, akiben még nyugdíjas éveiben és élt a tenni akarás, az Istenért vállalt tevékeny közösségi szolgálat. És ezt tette rendületlenül!


Tettei, nem világraszóló cselekedetek voltak, hanem azok az apró, lényeges, talán a leglényegesebb mozzanatok, amely által egy közösség megmarad, életképes marad. Tudta, érezte, hogy nem csak, és nem elsősorban az anyagra, hanem a szellemre, lélekre kell helyezni a hangsúlyt. Az elmúlt évtizedekben Lőrinc pap bácsi ideje alatt történt meg az, hogy az örmény ministránsok csak nehezen fértek el vasárnaponként az oltár körül. Foglalkozott a gyerekekkel és támogatott minden olyan kezdeményezést, amely arra irányult, hogy őseik vallásos szokásait, értékeit megismerhessék. Köszönet érte pap bácsi!

Utolsó állomás helyének egyedi szokásait nem eltüntetni akarta, hanem önmaga számára is áldásként és lehetőségként fogta fel. Örült, hogy ismét háttal misézhetett, hogy az örmény miatyánk dallama alatt latinul mondhatta az Úr imádáságát. Talán kevesen mondhatják el azt, hogy misztikust láttak benne. Pedig, kedves gyászoló közösség, a hétköznapok szikár, kemény, két lábbal a földön járó Szilágyi Lőrince, néha gyereki örömmel tért vissza ifjúságának lelki helyszíneire, szívesen burkolózott az örmény dallamok különleges hangulatába, az Istent dicsőítő ismeretlen szövegek szavai közé, az oltárról hangosan énekelve azokat.
Engedjék meg, hogy még egy olyan tulajdonságát említsem, amit talán kevesen tapasztaltak, és az előbbi misztikusság ellentéte. Racionális, volt a pap bácsink. Annyi szolgálati évvel a háta mögött, ezt talán nem meglepő, de az, hogy racionalitása saját szokásait, elképzeléseit, a hosszú évek megszokásait is képes volt felülírni, talán kevesen látták. Vezetőként, papként beismerni tévedéseinket talán az egyik legnagyobb emberi cselekedet – Szilágyi Lőrinc erre is képes volt.

Ugyanakkor, igazi gondviselő plébános volt, aki nagybetegen sem feledte el azt a közösséget, akiért ő felelősséget vállalt. Naponta, kétnaponta intézkedett, telefonált, kért, mozgósított, igényelt csak azért, hogy a gyergyószentmiklósi örmény templomban a Húsvét igazi ünnep legyen, hogy a most vasárnapi elsőáldozás megtörténhessen, hogy fizikai jelenléte nélkül is hitét ápoló élő közösség maradjunk.

A halál, fájdalom és veszteség, de ha végiggondoljuk az elhunyttal töltött időt, jelleme, magatartása, hozzánk való viszonya mindig segítséget nyújthat, hogy felfedezzük a Teremtő igazi képmását, Isten eredeti elképzelését – és így saját üdvösségünk útján még biztosabban haladhassunk.

Szilágyi Lőrinc élete minden bizonnyal sokunkat segített ebben. Nyugodjon békében!

Magyari-Sáska Zsolt
2014. május 19.

EÖGYKE füzetek

 

Támogatók

 

 

Látogatók

Oldalainkat 46 vendég és 0 tag böngészi

© Gyergyói Örmények
ASOCIATIA ARMEANO CATOLICA GHEORGHENI,
IBAN: RO84BTRL02101205M63124XX,
adószám: 25306308

Free Joomla! template by L.THEME