Tervekkel, elképzelésekkel teli az örmény közösség

A közösségépítést tartja egyik legfontosabb céljának a gyergyó­szentmiklósi örménység, ehhez pedig elsősorban a közösségi ház használatára van szükség – állítja Kulcsár László, a Gyergyószentmiklósi Örmény Ka­tolikus Egyesület elnöke. Hargita Megye Tanácsa tavaly két ízben is támogatta a felújítási munkálatokat, idén pedig egy 49 000 lejes támogatást ítéltek meg ennek folytatására. Rámutattak: idén már hatodik alkalommal szervezik meg az Örmény Művészeti Fesztivált, emellett a fiatalok harmadik alkalommal vehetnek részt egy nemzetközi ifjúsági táborban.

Közösségi ház. Fontos a gyergyószentmiklósi örmények életében Fotó: Kertész László

Közösségi ház. Fontos a gyergyószentmiklósi örmények életében Fotó: Kertész László

Az elmúlt évben Hargita Megye Tanácsa először 20 000, majd 25 000 lejjel támogatta a gyergyószentmiklósi örmény közösségi ház felújítását, idén pedig 49 000 lejt ítéltek meg a munkálatok folytatására.
Kulcsár László, a Gyergyó­szentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület elnöke rámutatott: rendkívül fontosnak tartják az épület tetőterének beépítését, mondván, közösségformáló rendezvényeket tartanának itt a közeljövőben, sőt szeptemberben kisebb örmény múzeumot is berendeznének. Ha lehetőségük adódik rá, már a hétvégén hozzálátnak a munkálatokhoz, amelyek többek között a lépcső építését és a szigetelést is tartalmazzák. Hozzátette: a múzeum anyagát Gyergyószentmiklósról és Csíkszépvízről gyűjtenék össze.
Ezenkívül két pályázatot is támogatott a megyei önkormányzat: a harmadik nemzetközi ifjúsági tábor megszervezéséhez 4200 lejjel, a VI. Örmény Művészeti Fesztivál költségeihez pedig 4300 lejjel járul hozzá Hargita Megye Tanácsa. Kulcsár László kifejtette, külföldről és Erdély különböző településeiről érkeznek majd fiatalok a táborba, amelynek témáját idén az aktuális problémák, többek között a pályaválasztás képezi. Az egyesületi elnök hangsúlyozta: fontos, hogy a fiatalok megismerhessék az őket foglalkoztató témák részleteit.

Kertész László, Hargita Népe, 2016. május 31.

 

© Gyergyói Örmények

EÖGYKE füzetek

 

Free Joomla templates by L.THEME