Örmény közösségi kosárlabdázás Gyergyóban

Négy csapat vívott barátságos kosárlabda-mérkőzéseket a Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület felhívására szombaton.

gyergyoi ormeny kosarlabda KULCSAR LASZLO_b
Fiúk és lányok is játszottak a közösségi eseményen. Fotó: Kulcsár László

Nem az eredmény számított, hanem az, hogy az örmény egyesület fontosnak tartja, ne csak a hagyományápolásról és a kultúra megőrzéséről szóljon a közösségi tevékenység, hanem az egészséges életmód, sportolás is szerepet kapjon – közölte Kulcsár László szervező.

A fiúk és lányok által alkotott vegyes csapatok mérkőzéseit a Gyergyószentmiklósi Sportiskola együttese nyerte, ami papírforma, hiszen a többi csapatban olyan fiatalok szerepeltek, akik inkább a tanulásban jeleskednek, és nem a sportolás az erősségük. Elismerés illeti őket éppen azért, hogy bár eleve tudták, aligha győzhetnek, mégis vállalták a kihívásokat a mozgás és közösségi tevékenység kedvéért.

A második helyet a GYTIT csapata, a harmadikat a marosvásárhelyi örmény közösség együttese szerezte meg, a negyedik helyen végzett a házigazda gyergyószentmiklósi örmény közösséget képviselő csapat. Mindenkinek emléklapot adtak át, a sportiskola tornatermében lezajlott mérkőzések után pedig jó hangulatú bográcsozással folytatódott az esemény.

Gergely Imre, www.szekelyhon.ro, 2016. szeptember 28.

© Gyergyói Örmények

EÖGYKE füzetek

 

Free Joomla templates by L.THEME