Az örmény kultúrát ünneplik hétvégén Gyergyóban

Hétvégén tartják a 11. Örmény Művészeti Fesztivált Gyergyószentmiklóson. A háromnapos rendezvénysorozat keretében kiállításokkal, könyvbemutatóval, előadásokkal, vásárral, gyermekfoglalkozásokkal, ünnepi szentmisével várják az érdeklődőket, de örmény finomságok elkészítését is meg lehet tanulni, valamint konferenciát is rendeznek.

Hivatalosan pénteken délután nyitják meg a 11. Örmény Művészeti Fesztivál programsoroztát Gyergyószentmiklóson.

„Szeretnénk megszólítani a gyergyószentmiklósi örményeket és nem örményeket, illetve az idelátogatókat. A legfontosabb, hogy együtt legyünk, megkóstoljuk, megtanuljuk azokat az ízeket, amik az örmény konyhára jellemzőek” – mondta a rendezvényről Kulcsár László, a Gyergyói Örmény Katolikus Egyesület elnöke az eseményt megelőző sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a gyerekprogramok is kiemelt helyet kapnak az idei események sorában. Ennek jegyében örmény mesemondással összekötött kézműves programokat is szerveznek. Ezen kívül lesz fotó- és festménykiállítás, város felfedező kincskeresés, dalauzi- és marlenkakóstoló, gitár- és színházi est.

A fesztivál legszínesebb napjának a szombati ígérkezik. Ezen a napon nyílik az örmény bazársor, ahol örmény termékeket lehet majd megvásárolni, hét különböző település főzőinek köszönhetően meg lehet kóstolni a hagyományos hurutos leveseket is.

Emellett két konferenciát is tartanak, ahol szakmai beszélgetések követik egymást. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának gyergyószéki alelnöke kiemelte: Románia és Örményország között 30 éve áll fenn diplomáciai kapcsolat. Ez jó lehetőség arra, hogy összegzés történjen arról, miért előnyös ez a kapcsolat gazdasági, vagy más szempontokból – fogalmazott a politikus.

„Szintet lép az örmény közösség az idei rendezvényen azáltal, hogy online és offline formában is követhető lesz az a két konferencia, amelyen elsősorban a gazdaságot és a turizmust mutatják be. Mindkét országból lesznek előadók, akik ismertetik az értékeket, lehetőségeket. A konferenciák másik felében tanügyi és kulturális témákról lesz szó, ahol intézményvezetők mutatják be tevékenységeiket és felvázolják az együttműködési lehetőségeket” – részletezte az alelnök.

Az esemény zárónapján, vasárnap, Kisboldogasszony ünnepén búcsús szentmisét tartanak az örmény katolikus templomban.

(Borítókép: Gábos Albin)

                                

Farkas Endre, www.maszol.ro,  2021. szept. 9
© Gyergyói Örmények
ASOCIATIA ARMEANO CATOLICA GHEORGHENI,
IBAN: RO84BTRL02101205M63124XX,
adószám: 25306308

Free Joomla! template by L.THEME