Isten Szolgája, megboldogult Márton Áron püspök halálának a harmincadik évfordulóját üljük szeptember 29–én, a gyulafehérvári székesegyház búcsúünnepén, fõegyházmegyénk Védõszentje fõünnepén. Mivel a búcsúünnepen és évfordulón híveink kis része vehet részt, ezért körlevélben szeretnék megemlékezni a jeles évfordulóról.
Mindenki, aki kapcsolatba kerülhetett Isten Szolgája, Márton Áron püspökkel, nagy élménnyel távozott. Közéleti személyiségek, írók, politikusok méltató jelzõkkel látták el, Illyés Gyula „emberkatedrális”-nak nevezte, s folytathatnám...
Visszagondolva harminc évvel ezelõtti halálára, hadd emlékezzem meg az utolsó találkozásunkról.
Márton Áron püspök börtönbõl szabadulva bizalmába fogadta Huber József prelátust, aki püspöki titkár, irodaigazgató, teológiai tanár volt. „Huber atya” értesített minket a lehetõségrõl, hogy a búcsúzó, nagybeteg Fõpásztor áldását adja a Hittudományi Fõiskola és Papnevelde Tanáraira és növendékeire. „1980. szeptember 21-én, vasárnap délben felsorakoztunk abban a püspöki kertben, amelyben a tíz évig tartó kényszerlakhely idején legtöbb idejét töltötte. Most azonban már nem a csíki ember lépteivel jelent meg, hanem megtört öregemberként. Önzetlen ápolója, Júlia szociális testvér tolókocsin hozta elénk. Közel kétszáz ajakról felzendült a „Jó Atyánkért esdeklünk” kedves, püspökfogadó ének, amely közel negyvenkét éven át kísérte hatalmas egyházmegyéje területén, amelynek határai egybeesnek a történelmi Erdélyországgal – a csíki bércektõl fel Máramarosig, a Királyhágótól a Déli-Kárpátok hófedte vonulatáig. Most azonban utoljára zengett számára az énekünk. Könnyekre fakadt az õsz Püspök, úgy köszönte a szavakat, az éneket, és még egyszer – utoljára – megáldott minket. Kezét már úgy kellett tartani, mint Mózesét a hegyen az amalekitákkal folytatott küzdelem alatt. Éreztük, hogy utoljára találkozunk. Egy hét múlva már a ravatalon láttuk viszont, a feltételezett fejedelmi trónteremben. Nem akarok találgatni. A veszteség fájdalma úgyis megzavar minden igyekezetet, hogy idõrendbe szedjük gondolatainkat.” Ezeket a mondatokat a nagy Püspök halála után három héttel írtam, de csak 1996-ban lehetett kinyomatatni, a 100. születésnapjára kiadott Márton Áron emlékkönyvben. (Kolozsvár 1996. 57.)
Számomra az is sokatmondó volt, hogy Isten Szolgája, Márton Áron egyházmegyéje és székesegyháza védõszentje, Szent Mihály fõünnepén halt meg, szeptember 29-én. Temetése pedig Szent Ferenc napjára, október 4-ére esett. Õt, aki csíkszeredai diákként lépett a Ferences Harmadik Rendbe , az Assisi Szegénykéje napján temették. De nemcsak ennek a rendnek vált tagjává, hanem 1973. október 8-án beiratkozott a Lisieux-i Papi Egyesületbe is. Ezért nem lepõdtem meg, amikor egyik kispapunk boldogan mutatta, hogy a Püspök úr kiosztott ruhái közül neki egy reverenda jutott, melynek zsebében azt a Kis Szent Teréz másodlagos ereklyét találta, amelyet én hoztam neki Lisieux-bõl.
Püspök atyánk halála 30. évfordulója kapcsán hadd számoljak be a Kedves Híveknek arról, hogy hogyan áll az õ boldoggá avatásának az ügye. Nagy Püspökünk halála után, a kommunista idõben nem lehetett szentté avatásra gondolni. A ’89-es változásokat követõen azonban az egyházmegyék sorra jelentkeztek vértanúikkal. Természetes, hogy az erdélyi egyházmegye Márton Áron püspök úr perét indította be. Fõtisztelendõ Szõke János szalézi atya vállalta – mint a többi magyar ügy esetében is – a posztulátor szerepet. Irányítása mellett Püspök urunk volt titkára, Bartalis Árpád egykori tordai fõesperes – jelenleg János ferences atya – önzetlen munkával elvégezte a tanúk kihallgatását, a jegyzõkönyvezést, a felterjesztendõ iratok (Positio) megszerkesztését. Ennek köszönhetõ, hogy a Szentatya 1992. november 17-én engedélyezte a szentté avatási per beindítását. Ettõl kezdve Márton Áron püspöknek kijár az „Isten Szolgája” cím. 1996. december 9-én átadtuk a Positiot a Szenttéavatási Kongregációnak. Mivel 2500 per van folyamatban a Kongregációnál, a vértanú pereket veszik elõre, mert ezeknél a boldoggá avatáshoz nem kell csoda, csak a vértanúság tényét állapítják meg. Hitvalló esetében egy bizonyított csoda szükséges, amely imameghallgatásra történt. Márton püspök úr békében halt meg, nem börtönben, ezért hitvalló pere van, és nem vértanúé. Ezzel magyarázható, hogy az idén, október 30-án, Nagyváradon boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt, jövõre, július 3-án pedig Szatmáron Scheffler János vértanú püspököt. A romániai tizenkét katolikus egyházmegyébõl tíz egyházmegye tizennégy pert indított be és ebbõl tizenhárom vértanú. Csak a Márton püspök úr pere hitvalló. Az idén februárban Püspöki karunk az ötévenként esedékes „ad limina” látogatáson volt a Szentatyánál. A Szenttéavatási Kongregáció ekkor kivételt tett Márton Áron Isten Szolgája hitvalló perével. Nem várta meg a megkívánt csodát, hanem júniusban kiadta véleményezésre a hittudós bizottságnak a Positiot. Ennek alapján a Kongregáció szakemberei megvitatják, hogy Isten Szolgája Márton Áron valóban hõsi fokban gyakorolta az isteni erényeket – a hit, remény és szeretet – erényeit. Döntésüket a Szentatya hagyja jóvá. Decemberre várhatjuk az ítéletet. Ha a Szentatya elismeri, hogy Isten Szolgája, Márton Áron hõsi fokban gyakorolta az isteni erényeket, akkor Tiszteletreméltóvá (Venerabilis) nyilvánítja. Ám ettõl függetlenül, a csoda továbbra is szükséges a boldoggá avatáshoz.
A csoda imameghallgatásban áll. Többnyire csodás gyógyulásról van szó. Orvos igazolja, hogy a beteg gyógyíthatatlan. A Plébános igazolja, hogy a gyógyíthatatlan beteg esetében Isten Szolgája Márton Áron közbenjárását kérték – a család, az egyházközség, társulat stb. –, hogy Isten gyógyítsa meg a beteget. Ha beáll a váratlan gyógyulás, ismét orvosi igazolás kell, hogy a gyógyulást orvosilag, az alkalmazott kezeléssel nem lehet megmagyarázni. Ezt a három igazolást felterjesztjük a Szentszékhez, ahol újabb független orvosi bizottsággal felülvizsgáltatják az iratgyûjteményt. Pozitív véleményüket a Szentatya fogadja el azzal, hogy elismeri a csodát és kitûzi a boldoggá avatás idõpontját az illetékes Megyéspüspökkel egyetértésben.
Szeretnék egy félreértést tisztázni: A boldoggá és szentté avatás pénzbe kerül. Ez érthetõ is: a tanúk kihallgatásánál és az orvosnál a kiszállási költségeket, az iratok szentszéki nyelvre fordítását, az ügyvédek irodai munkáját stb. meg kell fizetni. Nekik ez az állásuk. Nem lehet elvárni, hogy ingyen dolgozzanak. Ez a hivatásuk, és fõállásban ezeket intézik. Amit nem lehet pénzzel elérni, csak imával: az a gyógyulás, amelyet a jó Isten ad meg a boldog-jelölt közbenjárására, ha meg akarja õt dicsõíteni. Ezért kérem a Kedves Híveket, hogy hagyományos imánkat továbbra is végezzük:
„Istenünk, te ÁRON püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak õre, az üldözötteknek védelmezõje és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielõbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító Jel legyen mindannyiunk számára. Ámen.”
Ezt az imát naponta mondjuk. Ajánljunk fel a boldoggá avatásért jócselekedeteket, önmegtagadást, szentséglátogatást és más ájtatosságot is.
Szeretettel köszöntöm minden Kedves Hívünket – fõpásztori áldással,
†György s.k.
érsek