Gyergyószentmiklóson tízéves múltra tekint vissza az Örmény bál. A nagy népszerûségnek örvendõ rendezvényt idén február 2-án, a Szilágyi vendéglõben tartották. Neves elõadók szórakoztatták a vendégsereget. Mandolinon játszott Nagy Lóránt, a csíkszeredai Nagy István Mûvészeti Líceum tanára. Meglepetésként fellépett Bajkó Kinga nótaénekes. Kivételesen jó, hangulatos bál volt, a legkitartóbbak egészen reggelig mulattak – tudtuk meg Kulcsár Lászlótól, a gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület elnökétõl, majd beszámolt jövõbeli terveikrõl.
Legalább nyolc pályázatnak a lebonyolítását tervezik. Példaként a Virág negyed 43-as tömbháza mögötti terület rendezését hozta fel az elnök. Pályázat útján folytatnák a zöldövezet kialakítását. Ehhez szükség van a lakók összefogására. A munkálatok nem kis anyagi ráfordítást igényelnek, ugyanis játszótéri elemeket, padokat is elhelyeznének a szóban forgó területen. Bíznak abban, hogy az önkormányzattól is kapnak támogatást.
„Annak idején, ahol az örmények letelepedtek, templomot, várost építettek, gazdaságot serkentettek. 2013-ban nincs szükség arra, hogy itt templomot, várost építsünk. Most az az egyik fõ irányelvünk, hogy a fiatalságba fektetünk be. Segítünk abban, hogy egy nagyobb céghez eljussanak szakmai gyakorlatra, néhány projektben részt vegyenek, mert annak valamilyen formában pozitív hozadéka lesz a közösségben” – fejtette ki az elnök. Így szó esett arról is, hogy a tavalyi év végén elindítottak egy ifjúsági csoportot, amely a 14–35 közötti korosztályt szólítja meg. Szeretnék õket is bevonni a szellemi és szervezõi munkába. Vezetõjük Portik Gabriella.
A bálon többen jelezték: igény van arra, hogy a közel négyszáz lelket számláló örmény közösség tagjai gyakrabban találkozzanak. Így abban bíznak, hogy havonta legalább húszan, de akár ötvenen is részt vesznek a találkozókon.
Borsos Júlia, Gyergyói Kisújság ,2013. február 7 – 13. XX. évf.