MEGALAKULT AZ ERDÉLYI MAGYARÖRMÉNYEK SZÖVETSÉGE

Gyergyószentmiklóson az örmény katolikus templomban rendezték meg vasárnap az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének (EMÖSZ) alapító ünnepségét – tájékoztatta az MTI-t Puskás Attila, az EMÖSZ elnöke. Az EMÖSZ-t április 30-án jegyezték be a gyergyószentmiklósi törvényszéken. A szövetséget a Marosvásárhelyi Örménymagyar Kulturális Egyesület, a Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület és több csíkszerdai, szamosújvári magánszemély alapította. Puskás Attila elmondta: Gyergyószentmiklóson él jelenleg Erdélyben a legnagyobb, mintegy 1200 főre tehető örmény közösség. Erdélyben 2000-3000 főre becsülik az örmény-magyar közösség létszámát, amely – elmondása szerint – mindig befolyásos emberekből, főleg értelmiségiekből, kereskedőkből állt. „Mindannyian Örményországból származunk, de két úton jöttünk a jelenlegi Romániába. A mi őseink 300 éve vannak itt, és egy magyar közösségbe integrálódtak, míg akik Bukarestben egy ottani szövetségbe tömörülnek, és parlamenti képviselettel is rendelkeznek, körülbelül száz éve érkeztek, a genocídium után” – magyarázta Puskás Attila az erdélyi örménymagyarok sajátos identitását firtató kérdésre válaszolva. Hozzátette: magyar érzelműnek vallják magukat, magyarul beszélnek: örményül már szinte senki sem beszél közülük.

Szabadság, 2013. június 17.

© Gyergyói Örmények
ASOCIATIA ARMEANO CATOLICA GHEORGHENI,
IBAN: RO84BTRL02101205M63124XX,
adószám: 25306308

Free Joomla! template by L.THEME