Dájbukát Borbély László előadása a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban
Մատենադարան
Az örmény nép az egyik legrégibb a világon élő népek közül, kinek léte többezer éves múltra tekint vissza Ázsia délnyugati részén, az Örmény Felvidéken, melyet, sajnos, ma a világ inkább az Anatólia néven ismer és, holott még a múlt század elejéig is, habár nem volt önálló, túlnyomórészt örmények éltek többségben, ma mégis kevesen kötik össze az „Anatólia” elnevezést az örmény néppel, az örmény Hazával.
De ma megint létezik egy nemzetközileg elismert önálló Örmény Köztársaság, mely az Örmény Felvidék keleti részén helyezkedik el, a történelmi Kelet-Örményország megmaradt része, mely a történelmi Örményország 10%-át teszi ki.
Az örmény kultúra többezer év alatt fejlődött ki és az ókorban meg a középkorban az egyik legfejlettebb kultúra volt, sok szakember az emberi kultúra bölcsőjének tartja. Nagyon keveset tanulmányozott, szinte „elhallgatott, elfelejtett” téma ez az utóbbi száz esztendőben, holott sok történelmi forrás említi, hogy csak a leghíresebbet említsem, a Biblia is az emberiség bölcsőjét, az Édenkertet a Tigris és az Eufrátesz közé helyezi, de többszáz éves térképeken is a „Földi Éden, Paradicsom” (Terrestial Eden Paradise) Örményország területére van bejelölve, amint láthatjuk ezt Emanuel Bowen 1780-ban készített térképén is, melyet az egyházi tanok alapján rajzolt meg.
A világ legrégebbi térképén, az i. e. VI. században agyagtáblára rajzolt „Babiloni világtérkép”-en, az ékírásos akkád nyelven írt felirat szerint Babilon és Asszíria mellett Örményország van feltüntetve Urartu néven. Az Urartu-i vagy Araráti Királyság különböző kisebb fejedelemségek egyesüléséből jött létre az i.e. IX. században, és a maga idején az egyik legerősebb királyság volt, Tushpa fővárossal (a mai Van városa a Van tó mellett). Ezt az agyagtábla térképet a British Museum-ban őrzik.
Az örmény népet grafomán népnek lehet nevezni, mivel mindent feljegyzett, leírt, kőbe vésett a történelem folyamán. Mai napig kerülnek elő ékírásos kövek, de a templomaink falainak a köveibe is bele van vésve az adott kolostor története, ezért nagyon pontos információk maradtak ránk a templomainkat, kolostorainkat illetően. Sajnos, a kereszténységre való áttérés nálunk sem zajlott csendesen, „természetesen”, hiszen a IV. század elején szinte az összes kereszténység előtti szentélyeinket lerombolták és többnyire a helyükre a keresztény templomaink, kolostoraink épültek, melyekből ugyancsak szép számmal romboltak le már később a törökök a XX. század folyamán, Nyugat-Örményország területén, vagyis a mai Törökország keleti részén.
Az örmény ábécét 405-ben alkotta meg Mesrop Mashtots, ezt az írást használjuk mai napig, evvel az írással íródtak a ránk maradt kéziratok, melyeknek a számát ma körülbelül 35.000-re lehet tenni a világon. Több százezer kézirat semmisült meg viharos történelmünk folyamán, mongolok, szeldzsukok, tatárok égették el őket, majd később a törökök semmisítettek meg százezernél is több örmény kéziratot az 1915-1923 között elkövetett Örmény Népírtás folyamán. Jelenleg a legnagyobb számban örmény kéziratokat a jereváni Ókori és Középkori Örmény Kéziratok Tanulmányozásának és Megőrzésének Intézetében, a Mesrop Mashtots-ról elnevezett Matenadaranban őriznek. Ezt az intézetet fogom ma Önöknek bemutatni.
A matenadaran szó óörmény nyelven könyvtárat jelentett, de a könyvnyomtatás után kialakult könyvtárak megalakulása óta modern örmény nyelven a matenadaran szónak ma már kizárólag kézirattár jelentése van. Ma még mindig több matenadaran van a világ különböző helyein, ahol a történelem folyamán nagyobb létszámban voltak jelen örmények. A legjelentősebb közülük a jereváni, Mesrop Mashtots-ról elnevezett Matenadaran, melyről ma fogok beszélni, ahol 23.000 körüli régi örmény kéziratot őríznek. Ezen kívül nagyobb gyűjtemények találhatók a jeruzsálemi Szurp Hakobyants örmény kolostorban, a örmény-katolikus mechitarista szerzetesrend velencei (Szt. Lázár szigeti) és bécsi központjaiban, az új-dzsulfai Szt. Megváltó kolostorban Iránban, és a Vatikánban. Grafomán kultúrnép lévén, bárhol telepedett meg az örménység, először templomot építettett, ezekben meg matenadaranokat hozott létre, a XVI. század után pedig nyomdákat, hogy a saját, ősi, édes szent nyelvén biztosíthassa a fejlődését, fennmaradását. Íly módon Erdélyben is találhatóak kis számban örmény kéziratok, ha jók az ismereteim, a legrégebbiek közülük a XIV. században íródtak, ezeket a kolozsvári Állami Archívumban őrzik és Szamosújvárról lettek odavíve.
Az első matenadaran az V. században létesült az Örmény Apostoli Egyház központjában, Echmiadzin-ban, miután 405-ben Mesrop Mashtots megalkotta az örmény ábécét. Ennek a századokon keresztül fennállt, sokszor kirabolt és felégetett echmiadzin-i kéziratgyűjteménynek az alapjaira hozták létre az első tudományos kutatóintézetet az újonnan megalakult Örmény Köztársaságban, 1921-ben. 1939-ben a Matenadarant Echmiadzin-ból felköltöztették Jerevánba, az Állami Könyvtárba, ahol viszont hamar kiderült, hogy nincsenek megfelelő körülmények sem a tárolásukra, sem a tanulmányozásukra, ezért 1945-ben, Mark Grigoryan tervei alapján elkezdték megépíteni a jelenlegi Matenadaran épületét. 1959-ben a kéziratokat átszállították a kizárólag erre a célra újonnan készült épületbe, ahol azóta is őrzik és tanulmányozzák a kéziratokat. Ez az épület bővült ki 2011-ben, amikor Arthur Meschyan építész tervei alapján felépítették a Matenadaran új szárnyát.
Most ebben a szárnyban vannak a legmodernebb raktárak, ezekben őrzik a kéziratokat, könyveket és dokumentumokat, és ugyancsak ebbe a szárnyba költöztek át az intézet tudományos kutatórészlegei, a restauráló részleg, az archívum, az olvasóterem, a konferencia terem és a digitalizáló részleg, míg a régi épületben 9 kiállítóterem van most, ahol meg lehet tekinteni ezeknek a csodálatos kéziratoknak egy részét. Van egy állandó része a kiállított kéziratoknak és vannak időszakos, tematikus kiállítások is.
Most pedig ismerkedjünk meg egy kicsit közelebbről is az örmény nép emlékezetének, történelmének és kultúrájának evvel a szent bástyájával, a Matenadarannal. Nem túlzás kijelenteni, hogy a Matenadaranban található az örmény nép történelmi emlékezete, kulturális és szellemi öröksége, és nem csak az örmény népé, hanem más olyan, még létező vagy már nem létező népekről is rengeteg információt találunk itt, melyekkel hosszú történelme során érintkezett az örmény nép, emiatt kapta meg elsőnek a világon az UNESCO „Világ emlékezete” programjának díját a Matenadaran.
Mielőtt belépnénk a Matenadaran épületébe, több szobrot csodálhatunk meg. Lent középen Szt. Mesrop Mashtots, az örmény ábécé megalkotója fogadja a látogatót, előtte tanítványa, Koryun térdel, ki később megírta mesterének, Mesrop Mashtots-nak az életét, tehát a legtöbb információ ábécénk megalkotójáról az V. században élt Koryun tollából maradt ránk.
Mesrop Mashtots a szoborcsoport közepén ül széttárt karokkal, jobb kezével az általa megalkotott ábécére mutat, mely mellett a falon láthatjuk az új örmény betükkel leírt első mondatot: «ՃԱՆԱՉԵԼ ԶԻՄԱՍՏՈՒԹԻՒՆ ԵՒ ԶԽՐԱՏ, ԻՄԱՆԱԼ ԶԲԱՆՍ ՀԱՆՃԱՐՈՅ», mely az Ószövetség „Példabeszédei”-ben bölcs Salamonnak az intése: „Bölcsesség és erkölcsnek megismerésére, értelmes beszédek megértésére”.
Fent, a bejárat mellett jobbról és balról a középkori örmény kultúra kiemelkedő képviselői közül láthatunk néhányat.
Bal oldalon balról jobbra láthatjuk Toros Roslin-t, XIII. századi miniatúra-festőt, írót, Grigor Tatevatsi-t, a XIV. században élt, később szentté avatott egyházi elöljárót, filozófust, teológust és tanítómestert, majd Anania Shirakatsi következik, a VII. században élt matematikus, földrajztudós, csillagász, ki kemény alapokra helyezte Örményországban az absztrakt- és a természettudományokat.
A jobb oldalon ugyancsak balról jobbra az V. században élt Movses Khorenatsi, az örmény történelemírás atyja, Mkhitar Gosh, a XII. századi tudós, egyházi személy, pedagógus, ki megalkotta az első örmény törvénykönyvet és megalapozta az örmény népi irodalomban a tanítómeseírást, és Frik, XIII. századi költőnk tekint le a Matenadaranba belépő látogatóra.
Nagyjaink szobrai között nyílik a Matenadaran gyönyörűen kovácsolt mázsás ajtója és belépünk a régi épületbe, ahol most 9 kiállítóterem működik.
Szőnyeggel borított márványlépcsőkön felmegyünk az emeletre és mielőtt elkezdenénk megcsodálni a gyönyörű örmény kéziratokat, miniatúrákat, két térképet nézhetünk meg, az egyiken fel vannak tüntetve a helyek, ahol az örmény kéziratok íródtak, a másikon pedig azt láthatjuk, hogy jelen pillanatban hol és milyen számban találhatóak örmény kéziratok a világon.
Az első térképen a feltüntetett helyek alapján látni lehet, hogy mekkora volt Örményország és hol voltak a főbb szellemi központok, mint ahogy azt is, hogy Hazájának mekkora részét vesztette el az örmény nép.
A második térkép a 60-as években készült és nem fedi a legpontosabban a valóságot, az akkor ismert helyek vannak feltüntetve, mivel abban az időben nehezebb volt utazgatni és helyszíni pontos felméréseket készíteni.
Például a Nyugat-Örményország területén feltüntetett adatok csak feltételesek, mivel a török hatóságok mai napig nem engedik, hogy kutassunk a szellemi örökségünk után, restaurálás címen mai napig tüntetgetik el az örmény jelenlétre utaló jeleket, gondolok itt a kolostoraink falaiba vésett feliratokra, domborművekre, kegytárgyainkat, kéziratainkat pedig vagy a feketepiacon adják el vagy, rosszabb, de sajnos gyakori esetben megsemmisítik. Nem pontos az Erdélyben feltüntetett adatok sem, mivel ezen a térképen csak Szamosújvár szerepel 20-nál kevesebb kézirattal, holott több helyen is találhatóak Erdélyben örmény kéziratok. Mindenesetre feltűnik a térképről, hogy mennyire szét vannak szóródva a kézirataink a világban. Ennek az az oka, hogy a történelem folyamán gyakran kényszerültünk elvándorolni a szülőhazánkból és más helyen letelepedni, és ilyenkor mindig vittük magunkkal a szellemi értékeinket is.
Belépünk az állandó kiállítás termébe, ahol úgy vannak bemutatva a Matenadaranban őrzött kéziratok, hogy a látogató egy általános képet nyerhessen az örmény kultúráról. Kézirataink a tudomány minden ágára kiterjednek, nagy részük egyházi, vallási témájú, de szép számmal vannak történelmi, filozófiai, jogi, egzakt tudományokkal foglalkozó, orvostudományi, művészeti, költészeti, zenei, pedagógiai témájú kéziratunk is.
Kezdjük az örmény ábécével!
Mint említettem, az örmény ábécét 405-ben alkotta meg Mesrop Mashtots, eredetileg 36 betűből állt, ehhez később, a XI. században hozzáadtak még három betüt, az օ-t, az ֆ-et és a ե meg a ւ betűből alkotott և betüt. Az eredeti 36 betűnek számértéke is van, az első kilenc (Ա-Թ) az egyes számok, a második kilenc (Ժ-Ղ) a tízes számok, a harmadik (Ճ-Ջ) a százas és a negyedik (Ռ-Ք) az ezres számokat jelöli. Ugyanúgy minden betűnek imajelentése is van, az Ա-Աստուած (Isten, az első betű), Գ-Գոյութիւն (Létezés, mint harmadik betű, a Szentháromság létére utal), Է-Էութիւն (Való, mint hetedik betű, a Világ 7 nap alatti teremtésére utal), Լ-Լոյս (Világosság), Ք-Քրիստոս (Krisztus), stb. és összeolvasva ezeket egy ima alakul ki belőle, mely Istennel kezdődik és Krisztussal zárja be a kört.
Habár az ábécénk nem változott, csak bővült a megalkotása óta eltelt több, mint 1600 év alatt, az örmény nyelv ment át változásokon, ezért három főbb stádiumát különítjük el. Az ábécé megalkotása után írt nyelvet nevezzük óörménynek, vagyis գրաբար-nak, az egyház mai napig ezt a nyelvet használja. A XI. században alakult meg a középörmény nyelv, a միջին հայերեն, mely annak következtében alakult ki, hogy az írott nyelvre kialakult egy erős igény az egyházon kívül is, ebben az időben jött létre az örmény világi irodalom is, hiszen az örmény reneszánsz pár száz évvel megelőzte az európait, az örmény reneszánsz megalapítója a X. században élt Grigor Narekatsi szerzetes. Majd a XVII. században kialakult a világi örmény, az աշխարհաբար, de mivel Örményország akkor már évszázadok óta nem volt független és fel volt osztva az oszmán és a perzsa birodalmak között, de ettől függetlenül kezdtek létesülni egyházon kívüli örmény iskolák is, a világi örménynek rögtön két ága alakult ki, a nyugati örmény nyelv, az արևմտյան հայերեն és a keleti örmény, az արևելյան հայերեն. A legszembetűnőbb különbség a két nyelv között a zöngés és zöngétlen hangok fordított használata, a keleti örményben használt b a nyugati örményben p és fordítva, a g-k, a d-t, dz-c és így tovább. Ezenkívül a nyugati örményben több a török behatás, míg a keletiben a perzsa. Ettől függetlenül megértjük egymást, főleg a keleti örményt használó örményországiak a nyugat-örményt, mely veszélyeztetett nyelv, hiszen csak a a Genocídium után kialakult diaszpórában élő örmények beszélik már a nyugati örményt és ők sem a mindennapi életben, hanem csak jó esetben a családban, ezért a vegyesházasságok és a beolvadás miatt néhány generáció alatt eltünhet a nyugatörmény nyelv használata.
A legkorábbi kézirat a Matenadaranban őrzött kéziratok közül a VI. századból származik, de ez nem teljes egészében maradt ránk, hanem csak oldalak belőle.
A legrégibb teljes egészében ránk maradt kézirat a Lazaryan evangélium, mely 887-ben íródott, a felesküdő örmény elnökök erre a kéziratra teszik jobbjukat eskütételkor.
Az első, papírra írt kézirat 981-ből származik, ez a papírra íródott kéziratok közül a világon a negyedik legrégibb. Davit pap állította össze és Ghukas nevű fia írta. Tartalmában is nagyon értékes, hiszen ebben a kéziratban különböző szerzők különböző tárgyakat, mint hit, történelem és más tudományokat érintő művei vannak összegyűjtve.
Mint láthatjuk, a VI. századnál régebbi kéziratunk nincs, de sok olyan kézirat maradt ránk, melyek az V. században írt kéziratok másolatai. Az V. századot az „Aranyszázad”-nak vagy a „Fordítók” századának nevezzük, mivel az ábécénk megalkotása utáni században Mesrop Mashtots, az akkori katolikoszunkkal, Sahak Partev-el együtt iskolákat alapított Örményország több részén is, és nagy erővel nekiláttak a görög, arámi, perzsa és különböző nyelveken íródott művek lefordításának. Sok olyan fordításunk maradt fent, melynek az eredetije elvesztődött az évszázadok folyamán, de az örmény fordítóknak köszönhetően örmény nyelven mégis ránk maradtak. Ezek között a fordítások között szerepelnek Arisztotelész, Trákiai Dionüszosz, Kaiszareai Euszebiosz Krónikáinak, Asszíriai Ephrem Himnuszainak a fordításai, Alexandriai II. Timoteus pápának a Khalkedóniai zsinatról szóló jegyzőkönyvei, melyek eredeti példányai sok esetben elvesztődtek.
A Biblia örmény fordítását tartják a legeredetibb Biblia-fordításnak, hiszen ez az eredeti szövegekből fordítódott az V. században, melyekről ismert, hogy elvesztek a későbbi századokban. Ezért is nevezik az örmény Biblia-fordítást a „Bibliák Királynőjé”-nek.
A képen az V. századi fordítás egy XV. századi másolatát látjuk.
A kéziratainkról is bőven rendelkezünk információkkal, mivelhogy a legtöbb esetben kézirataink հիշատակարան-nak, „emlékezettár”-nek nevezett oldalakat tartalmaznak, sokszor többet is, mert az volt a szokásuk az örmény kéziratmásolóknak, hogy a lemásolt kézirathoz általában hozzátették a saját oldalukat is, melyen feltüntették, hogy melyik kéziratot másolták, kinek a megrendéléséből, stb. Sokszor olyan információkat is tartalmaznak ezek az oldalak, melyekben leírják, hogy milyen állapotok uralkodtak az adott időben az országban, kik támadták az országunkat vagy, hogy milyen körülmények között dolgozott a másoló. Persze, lemásolták az előttük másolók „emlékezettár” oldalait is, ezért aránylag könnyen nyomon tudjuk követni kézirataink életét, sorsát, mely sok esetben nagyon kalandos volt.
Kézirataink között filozófiai műveket is találunk, mint amilyenek Legyőzhetetlen Davit-nak a „Filozófiai definíciói”, és Grigor Tatevatsi filozófiai művei, Eznik Koghbatsi vallási irányzatokról szóló műve, hogy csak néhányat említsek.
Olyan történészeink műveit is megtaláljuk kézirataink között, kiket ma is tanulmányoznak a térség történelmével foglalkozó történészek, ilyenek az V. században élt Movses Khorenatsi, ki megírta az örmények történelmét a kezdetektől, Hayk ősatyánktól kezdve az V. századig. Mi, örmények Հայ-nak nevezzük magunkat, országunkat Հայաստան-nak, ahol a -sztán végződés helyet jelent, vagyis az Örmények helye (ugyanez érvényes a többi -sztánnal végződő országra is, mint Üzbekisztán, Kirgizisztán, Afganisztán, stb.). Az örmény nép Hayk ősatyától eredezteti magát, aki a Biblia szerint Noé szépunokája, vagyis 5. generációs leszármazottja volt, és aki i.e. 2492 augusztus 1-én legyőzte a babilóniai gonosz királyt, Bél-t vagy Báál-t.
Ezenkívül olyan fontos, ugyancsak V. századi történészeink műveit is őrízzük a Matenadaranban, mint Aghatangelos, ki megírta a kereszténység 301-ben államvallássá válásának és a keresztény Örményország első másfél évszázadának a történetét, és Eghishe, ki az első kereszténységért folytatott háborúnk, a 452-ben a perzsákkal ellen megvívott „Rózsák háború”-jának a történetét írta meg.
Gazdag gyűjteményünkben megtalálható Mkhitar Gosh XII. században írt törvénykönyve, mely azt bizonyítja, hogy a XII. századi Örményországban már rég létezett az államiság, ezért törvénykönyvre is szükség volt.
Középkori pedagógiai módszereket tartalmazó kézirataink is vannak, mivelhogy kolostorainkban, hiszen ezek voltak az örmény oktatás központjai is, rendszerezett módszerekkel folyt a tanítás.
De úgyszintén találunk középkori népek ábécéit tartalmazó kéziratokat is, melyek sok esetben olyan népek ábécéit tartalmazzák, mely népek ma már nem léteznek, de írásmódjuk nekünk köszönhetően máig fennmaradtak.
Kézirataink a tudományok minden ágára kiterjednek. Nagyon fejlett volt a középkori Örményországban a matematika, földrajz, csillagászat,
mint ahogy az orvostudomány, a gyógynövények használata és feldolgozása is.
Mkhitar Heratsi, a XII. században élt tudós, orvos, filozófus 1184-ben egy előszóból és 46 fejezetből álló tanulmányt írt a láz kezeléséről. Érdemes megemlíteni, hogy az örmény orvostudósok már a XII. században boncoltak emberi testeket, melyről tudjuk, hogy Európában még a XIV., XV. században is be volt tiltva és súlyos büntetésben, sokszor máglyán való égésben volt részük azoknak, akik mégis próbálkoztak ilyesmivel.
Ugyancsak találunk költészeti, egyházi és népzenei témájú kéziratokat is. A középkorban használatban volt egy külön örmény kottarendszer, melyek hangjegyeit khaz-oknak hívták, ami lefordítva „karc”-ot, „karcolás”-t jelent és ezeket a hangjegyeket a szöveg fölé rajzolták.
A khaz-ok használata a XVII. században feledésbe merült, majd a XIX. század végén és a XX. század elején Komitas zenetudósunk felytette meg a khaz-ok jelentését 70%-ban, de sajnos, munkáját a Népírtás bekövetkezte miatt nem tudta befejezni. Holott Komitas fizikailag megmenekült francia közbenjárásra, mégis a Népírtás egyik szimbolikus áldozataként tekintünk rá, mivel annyira megviselték az átélt borzalmak meg a tény, hogy minden ismerőse, az örmény kultúra krémje áldozatul esett a Genocídiumnak, hogy életének hátralevő részében már semmit sem alkotott, 1935-ben halt meg egy idegszanatóriumban Párizsban.
Nagyon híres az örmény miniatúra festészet is, melynek kiemelkedő képviselői Toros Roslin, Sargis Pitzak és mások.
Jelentősebb miniatúrafestő iskolák a kilikia-i, vaspurakan-i, gladzor-i, haghpat-i iskolák.
Nálunk nem volt szokás az ikonfestészet, viszont a miniatúra-festészet nagyon fejlett volt és minden apró részletnek és színnek meg van a nagyonis meghatározott jelentése, evvel egy külön tudományág foglalkozik. A színek mind természetes anyagokból készültek, a Matenadaran rendelkezik olyan szakemberrel, aki ezeket az anyagokat ma is összegyűjti és a régi módszerekkel, a régi kéziratokban megtalált receptekkel elkészíti őket. Egy külön teremben ki vannak állítva ezek az anyagok. A leghíresebb festékünk a bíbor színű, mely egy, csak az Ararát völgyében található bíbortetű fajtából készül, a vordan karmir-ból.
Talán a Bibliánál is szentebbnek tartjuk a X. században élt Grigor Narekatsi fő művét, a Մատյան ողբերգության-t, a „Gyötrelmek naplójá”-t, melyet az 1002-ben bekövetkezett halála előtt fejezett be. A „Gyötrelmek naplója” 95 fejezetből áll, melyek mindegyike a „Szívből jövő fohász Istenhez” szavakkal kezdődik.
Ez volt Narekatsi-nak a fő műve, ezen kívül csak néhány költemény maradt ránk tőle. Narekatsi a Van tó melletti Narek kolostorban élte le egyszerű életét, ott imádkozott és alkotott. A „Gyötrelmek naplójá”-nak gyógyerőt is tulajdonítanak. Holott maga a mű kizárólag imákból és fohászokból áll, minden elképzelhető betegséget gyógyít, a tyúkszemtől a szerelmi bánatig, depresszióig. Ma is léteznek Örményországban orvosok, akik (ahogy egyszerűen nevezik) a Narek-kel gyógyítanak. Meg van határozva, hogy milyen betegségre melyik részt kell felolvasni a betegnek. A „Gyötrelmek naplója” óörmény nyelven íródott, és mivel az örmény betüknek számértéke is van, maga a mű olyan módszerekkel műkődik, mint a zsidó kabala.
Az egyik legértékesebb kéziratunk a „Mush-i szertartáskönyv”, mely egyben a legnagyobb örmény kézirat is, melynek minden oldala egy kikészített marhabőrre íródott 1200-1202 között, eredetileg 660 oldalból állt, melyből 601 oldalt őriznek a Matenadaran-ban, súlya összesen 28 kg.
Ugyancsak érdekes ennek a kéziratnak a története is, melynek nagyon erős szimbolikai értéke is van. Az Örmény Népírtás éveiben ezt a kéziratot is megpróbálták megmenteni és áthozni Kelet-Örményországba, de mivel nagyon súlyos volt, két részre osztották és két nő próbálta meg különböző útvonalakon Echmiadzin-ba juttatni őket. Az egyik hölgynek sikerült is eljutni az egyik felével az Örmény Apostoli Egyház központjába, míg a másik hölgy, látva, hogy nem fog sikerülni neki sem megmenekülni a mészárlások elől, nem messze a Mush-i örmény kolostortól elásta a másik felét a kéziratnak, melyet 7 évvel később egy orosz katonatiszt talált meg, aki Tifliszbe vitte magával a kéziratot, mivel azt hitte, hogy grúzul íródott. Tifliszben rögtön megállapították, hogy örmény nyelven van írva, így elszállították Echmiadzin-ba, onnan később a Matenadaranba, tehát most megint együtt van a kézirat két fele. Ez a történet azt mutatja, hogy az örmény népnek még végveszélyben is a legfontosabb a kultúrája, ezért akár életét is feláldozza. Ugyanakkor szimbolikus ereje is van, azt jelképezi, hogy akármennyire el akarják pusztítani az örmény népet és szétszórták az egész világban, el fog jönni majd az a nap, amikor a „Mush-i szertartáskönyv”-höz hasonlóan a szétszakadt örmény nép is újra egymásra fog találni és egyesülni fog megint szent Hazánkban, Örményországban.
A legnagyobb kéziratunk mellett ki van állítva a legkisebb kéziratunk is, mely egy kalendárium, melynek oldalait kikészített kecske-embrió bőrökre írták és mindössze 19 grammot nyom.
A középkori Örményországban az oktatási központok a kolostorok voltak, itt írták és díszítették a kéziratokat. Ezért a kolostorok körül mindenféle kézműves műhelyek is működtek, ahol előállították elő a pergameneket, elkészítették a festékeket, feldolgozták a fémeket és a bőröket, amikből a kéziratok borítói készültek, amit ugyancsak művészi szinten készítettek el a középkori mesterek, és melyeket sokszor féldrága és drágakövekkel ékesítettek.
Láthatjuk, hogy a kéziratok borítói különböző anyagokból készültek, fából, bőrből, nemesfémekből, bársonyból, csontból, stb. Legértékesebb borítónk a VI. században készült elefántcsont-borító, melynek háta is, eleje is 5-5 darabból van összeállítva és összesen 3 példány létezik belőle az egész világon.
Mint előbb már említettük, jelen pillanatban körülbelül 23.000 kéziratot őrzünk a Matenadaran-ban, és ez a gyűjtemény folyamatosan bővül, adományba kapunk néha olyan kéziratokat, melyeket eddig családok őríztek, most meg a Matenadaran-nak ajándékozzák, de van az intézetnek pénzalapja is arra az esetre, hogy megvásároljuk a kéziratokat, ha valahol rábukkanunk a világban. A Matenadaran-ban őrzött kéziratok közül több, mint 20.000 örmény nyelven íródott, de sok az idegen nyelven íródott kéziratunk is, melyeket különböző helyekről hoztunk haza. Ez az örmény nép kultúra szeretését és értékelését mutatja, és mivel a Selyem útat annak idején lényegében mi tapostuk ki, ezért lehetőségünk volt a világ több pontjáról is beszerezni és hazahozni az értékes műveket. Az idegen nyelven íródott kézirataink 80%-a perzsa nyelvű természetesen, mivel évszázadokon keresztül Kelet-Örményország Perzsia része volt.
Az örmény könyvnyomtatás a XVI. században kezdődött, Hakob Meghapart nyomtatta az első örmény nyelvű könyvet, az Ուրբաթագիրք-et, a „Péntek-könyvet” 1512-ben, Velencében.
Ezután Európa több városában is alapítottak örmény nyomdákat, mint Rómában, Amsterdamban, Bécsben és másutt. Az első örmény Bibliát 1666-ban nyomták Amsterdamban, ennek a Bibliának a betűmetszője Misztótfalusi Kis Miklós volt. Az első örmény folyóirat, az Ազդարար, 1794-1796 között jelent meg Madras-ban, Indiában. Innen is lehet látni, hogy már a középkorban szét voltunk szóródva az egész világon, és mivelhogy Örményország 600 éven keresztül nem volt független, ezért Örményország területén az első nyomda csak 1772-ben nyílt meg Echmiadzin-ban, ahol Simeon Yerevantsi katolikoszunk nyomtatta az első imakönyvet 260 évvel az örmény könyvnyomás kezdete után. Ez a nyomda mai napig műkődik, ez az Örmény Apostoli Egyház nyomdája.
A Matenadaran-ban a kézirattár mellett egy nagyon gazdag archívum is műkődik, ahol ma már 500.000-nél több dokumetumot őrzünk. Legfontosabb része az archívumnak a katolikoszi többszázévre visszamenő levelezés, de itt őrzünk olyan dekrétumokat, kiváltságleveleket, melyek orosz cároktól, perzsa uralkodóktól, Napoleon-tól, stb. származnak. Ezenkívül egy több, mint 80.000 kötetet tartalmazó könyvtárunk is van, ahol meg lehet találni szinte az összes armenológiai témájú, különböző nyelveken megjelent könyveket.
Ugyancsak van egy, japánok által felszerelt restaurációs részlegünk, ahol felújítjuk és megmentjük a sokszor nagyon rossz állapotban lévő kéziratokat. A 2010-es évek elején elkezdtük bedigitalizálni kéziratainkat, hogy a jövőben tanulmányozásra se adjuk ki magát a kéziratot, evvel is vigyázva épségükre.
Ez a mi Matenadaran-unk, az örmény szellemi örökség legfontosabb bástyája.
Dájbukát Borbély László, 2021. május 29.