Babér lombja közé nem ütött a villám, az árva nép ámulva tekint föl rá, kit bûntõl, szennytõl megkímélt az Isten. Szeptemberben gyermekként jár-kel, mindent bezengve, akár az Úr szava. A sárguló körtefa ága meghajol elõtte, a szilva is földre hull, gyöngyözõ fényt koccint rá ezer csengõ levél, a havasok sötétzöld fenyõje vigyázza bölcsõjét. A sáros burgonyaföldrõl hazatérõ ázott földmûves ott térdel elõtte, s szépségét harangok nyelvei dalolják. A szép remény csillaga az új teremtés, ki káoszba született, de azért, hogy népét vezesse a csúcs felé tovább. Az új nemzedék ezüst csírája, akit a Szentháromság mint a bûnös emberiség szédítõ kikeletét mutatta meg a föld fiának, hogy kivezesse õt a bûn éjszakájából. Elsõ lehelete a szeptemberi szél, keze bársonya a földre hajló ég. Örök virágzó ága lett az égnek, melyrõl a szirmok soha nem hullnak le, s a szennytelen élet örök tavaszát hirdeti õsszel is. Pusztul a nyár, és gerendái az õszbe omlanak, de õ akkor is a tavaszról beszél.
Nincs párja, sem társa itt a földön. Õ az egyetlen Éva szülöttei között, aki nem örökölte Ádám bûnét. Ezért úgy jött el közénk a kormos hajú kislány, mint csillag a vízre és lomb közé a fény. A fölkelõ Nap elsõ sugara volt, mely megtörte a kormos éjt. A székely hegyeken s az erdélyi éjszakában azért álljuk körül a pici idegen bölcsõjét, mert Isten választottja volt. Lelkét a világ bûne nem szennyezte, s a józan értelem a szívvel szövetkezve benne keresi szelíden jövõjét.
Az örök fiú anyja lett. A föld roppant anyaméhe vágyakozással tekint ma keblére, mely a láng Napon hevült Isten szerelmévé és a Megváltó edénye lett. A sok nép lányai közül a Szabadító õt választotta anyjául, ki maga is rabságban élt. A zsinat Mária anyaságát öszzes erényei fölé emeli. Mert tudja, kinek gyermek sír ölében, élõ jövõje lesz. Az üzenet nekünk is szól, kik röpülünk, szakadunk tovább. A Kárpát-medencében azok fognak élni, akik akarnak, akik vállalják, akik maradnak, és akik terveznek. Ne feledjék, kiket fenyvesek sorsára dob magasba a nép, nem díszleni, de veszélyt inteni, jövendõt mutatni: csak gyermekarccal kelhet föl a nap az erdélyi éjszakából! A szép hegyvidékbõl, a tündérvölgybõl elvadult birodalom vagy romhalmaz lesz, ha nem tervezünk itt tüzet, otthont, templomot s óvodát. Az emelkedõ nemzet tagjai az étel-italért síró csecsemõk, akik bölcsõjét három testvér ringatja. Ha az erdélyi anyák vérzõ térdközébõl nem születik milliószámú síró gyermekhad, ha nem bokrosul a nép a Kárpátok ölében, ránk omlik a rög. Ezért anyák, imádkozzatok, ne hóhér vedrébe essen fiatok!
A Lumen Gentium 56. pontja kiemeli Mária beleegyezését a megváltás mûvébe. Így a Kisboldogasszony nem csupán passzív eszköze, hanem cselekvõ leánya is lett a megváltásnak (61. p.). Máriát hite tette érzékennyé arra, hogy közremûködjék a megváltásban. A fûben, fában, kék gyümölcsben ott rejtõzõ Istent csak a kegyelem állapotában láthatja szemünk. Az utat hozzá nem találó emberiség csak az egyházban, Márián át és az õ hitével közelítheti meg. De jövendõ sorsunkat is csak hittel érzékeljük. Megmaradásunk is a hit titkában rejtõzik. Hitünkkel tartjuk fenn magunkat.
A Szûz az ég sugaraiban áll a szeptemberi éjben tisztán, s a Hold homályos üvegén keresztül szemében átragyog a fény: ha elmúlik a tél, lesz tavasz. Mint a szikrák hullnak szerte a harangszóban szavai, melyek a hit titkait kongatják: „Amint Jézus anyja a mennyben – testében és lelkében már megdicsõülten – mintaképe és kezdete annak az egyháznak, melynek az eljövendõ világkorszakban kell teljessé válnia, ugyanúgy ezen a földön a biztos remény és vigasztalás jeleként mindaddig világosodik az Isten zarándoknépe elõtt, amíg el nem jön az Úr napja" (LG 68). Íme, a teljesedõ egyház kezdetén és egén a Szûz, aki született, fogant, szült és anya lett. Csodarejtõ méhe legyen jele napról napra rosszabbodó sorsú nemzetünknek is, melynek – ha meghallja szavát, és igent mond az életre – útja a csillagokba visz, és meglátja a tavaszt. Ez a titka az Istennek, Máriának, gyötrelmeinknek, szerelmünknek és a fogantatásunknak.
BARÓTI LÁSZLÓ-SÁNDOR