Kézműves Foglalkozások az Örményeknél

Az Örmény közösségi házban az idén a gyermekek kényelmesen tudtak dolgozni. Sikerült a házat lakhatóvá tenni, hála minden támogatónknak. Bár még van dolog a központi fűtés szerelésnél, de az új padok és asztalok meg a felújított ház már óriási segítség volt előző évekhez képest.

   


Kézműves tudást már az idők során több tábor alkalmával sajátítottuk el, úgy a gyermekek mind a felnőttek, akik elkísérték a fiatalokat.
Nagyon kedves tevékenység, mert egyszerre öröm vezetőnek és gyermeknek. Ugyanakkor a  készségek fejlesztését és a kreativitást fejleszti, és nem utolsó sorban a csapatszellemet is erősíti.

Olyan termékeket készítettünk, amelyek hasznosak és kedvesek, azért hogy ne kerüljenek majd valamelyik doboz aljára porosodni. Szívesen készítettek a gyerekek ajándékokat, amelyeket a szülinapokra ajándékoztak egymásnak, továbbá karkötőket, hajdíszeket, fülbevalókat, de nem utolsó sorban a kedvencek között van az üvegfestés is, amit egy kedves művésznőtől tanultak. Ilyenkor mindig előkerültek az örmény motívumok az ikon készítések alkalmával.

  

A foglalkozások mindig hét végén, szombaton voltak, ahova általában 10-20 gyermek került össze. Ezek nem mind örmény származású gyerekek, hanem barátok, ismerősök, iskolatársak. Nagy szeretettel szorgalmazzuk, hogy mindig hívjanak meg más ifjakat is, mert nem rejtjük a véka alá tudásunkat és szívesen tanulunk másoktól.
Az idén az adventi készülődésekkel és a karácsonyi díszítésekkel zárultak a foglalkozások.
Reméljük jövőben is lehetőségünk lesz a tevékenység folytatására és új ágazatokat is elkezdhetünk, mint az örmény szőnyeg-bogozás, vagy a sütemény készítés és a régi eszközök kézzel való elkészítése.

Köszönjük a Bethlen Gábor Alap támogatását!

Minden kedves résztvevőnek és támogatónak egy Áldásos Boldog Újévet kívánunk!

Kulcsár László

Related Articles

Copyright © Free Joomla! 4 templates / Design by Galusso Themes