Az örmény templomban hirdették heteken keresztül: aki mulatni akar, jelentkezzen, örmény bál lesz. Mint az elmúlt esztendõkben, most is Lázár Alfréd vállalta a fõszervezõ szerepét, õ várta a Szilágyi vendéglõben péntek este a bálozókat szmokingban.
Száztízen gyûltek össze, kik közül fõként a gyerekek bújtak farsangi jelmezbe. Együtt csodálták a Step Dance táncosainak elõadását, együtt imádkoztak papjukkal a vacsora elõtt. Borjúpörkölt került terítékre, majd a kávé és kürtõskalács után szervírozták a sajttal töltött csirkemellet is. A közismert örmény étel, az angadzsabur nem szerepelt az étlapon – a fõszervezõ szerint azért, mert „este levest nem eszünk".
Otthonról vitt tombolatárgyakat sorsoltak ki, nagy volt a derültség, akárcsak azon a korábbi örmény bálon, amikor a fõszervezõ úrnak éppenséggel egy melltartó jutott.
Hogy milyen nemzetiségû volt az örmény bálon résztvevõ 110 személy? Ezt nem firtatták a meghívók, csak annyit közöltek a kérdésre, hogy aki bálozott, azok nagy része az örmény egyházhoz fizeti adóját, azt tekinti magáénak.
Panasz nem volt a szervezésre, igaz, Frédi bácsi igyekezett is megelõzni az apellátákat, kijelentve már az elején: „Ebben a bálban aki nem érzi jól magát, az vessen magára. Nem a bál sikerült rosszul, hanem õ egy unalmas ember."
Balázs Katalin, Hargita Népe, 2008 február 4