Konyhafelszerelést vásárolt az örmény közösség

Konyhai felszerelést vásárolt a Gyergyói Örmény Katolikus Egyesület fiataljai számára, hogy gyarapíthassák gasztronómiai tudásukat – tájékoztatta lapunkat Kulcsár László, az egyesület elnöke. A különféle eszközök vásárlását Hargita Megye Tanácsa támogatta 5000 lejjel, az egyéb kellékeket az egyesület saját pénzforrásaiból állja.

05_ja_konyha_01

Mindig is nagy gondot fordított sajátos gasztronómiai hagyományainak megőrzésére az örmény közösség, ugyanakkor egyesületünk ifjúsági tagozata részéről megfogalmazódott az igény ennek az örökségnek az alaposabb megismerésére – közölte lapunkkal Kulcsár László egyesületi elnök. Elmondta, többek közt emiatt szervezik meg minden évben az Örmény Művészeti Fesztivál keretében a Hurutfesztivált, amelynek lebonyolításában egyre aktívabb részt vállal a fiatalság – idén már a főzőversenybe is beneveztek. Ugyanakkor három alkalommal szerveztek süteménymustrát, amelyeken rendre részt vettek a fiatalok is.
– Így jutottunk el ahhoz az ötlethez, hogy szereljünk fel egy konyhát az örmény közösségi házban, ahol sütni-főzni tanulhatnának fiataljaink – mondta Kulcsár. Ennek érdekében pályázatot nyújtottak be Hargita Megye Tanácsához, amellyel ötezer lejt nyertek konyhai eszközök beszerzésére. Ebből vásároltak egy légkeveréses elektromos sütőt, egy indukciós főzőlapot, fazekakat, lábosokat, serpenyőket és tepsiket, vagyis azokat az eszközöket, amelyekre egy konyhában szükség lehet. Az egyesület önerőből, illetve szponzorok segítségével bútorozza be a konyhát és vásárolja meg a további szükséges kellékeket.
A konyha beüzemelését még ebben az évben tervezik, vagyis a szombati kézműves-foglalkozások mellett alternatívaként ajánlják a gasztronómiai foglalkozásokat.
– Oktatóként elsősorban azokra az édesanyákra, nagymamákra alapozunk, akik eddig is lelkesen részt vettek minden gasztronómiai jellegű rendezvényünkön, és akik szívesen adják át tudásukat a fiataloknak – részletezte Kulcsár. Lehetőségeikhez mérten azonban szakembereket is bevonnának az oktatásba, illetve számítanak a Hargita Népe mellékleteként megjelenő Székely Konyhában közlő sütő-főző asszonyok szakértelmére és segítségére is. Kulcsár azt mondta, nem zárkóznak el attól a lehetőségtől sem, hogy a majdan teljesen felszerelt konyhájukat más érdeklődők rendelkezésére bocsássák, ahol akár hobbi-főzőtanfolyamokat is szervezhetnek.

HN-információ, Hargita Népe, 2015. szept. 10

Related Articles

Copyright © Free Joomla! 4 templates / Design by Galusso Themes