(Olv: Ám 8,4-7; Zs 112; 1Tim 2,1-8; Lk 16,1-1)

A mai szentmise evangéliumában egy keresztény katekézist olvashatunk, mely egyaránt figyelmeztet az anyagiakkal való felelõsségünkre, de a szellemi javak felsõbbrendûségére is. Mindezt egy gyakorlatilag materialista világban, ahol a szellemieket is csak drága pénzért vásárolhatjuk meg.

A felolvasott evangélium szerzõje Szent Lukács, aki Pál apostollal együtt, aki neki tanítómestere volt, összejárta a fél világot, a pogányok földjét, az ókori rabszolgatartó társadalom korszakában, ahol a magán tulajdonnak azt a formáját ismerték, amelyik után semmilyen felelõsséggel nem tartozott a tulajdonos. Az ókor egyik-másik szakaszában még a rabszolgák élete is uruktól függött. Lukács, miközben Jézust hirdette, az élet teljes fonalán is változtatni próbált, ezért nyúlt Jézus ismertetett példabeszédéhez, mely alkalmasnak mutatkozott arra, hogy hallgatóinak szemléltesse: Isten a világ szuverén ura, akinek mindannyian felelõsséggel tartozunk azért is, ami a mienk, mert õ egy igazságos világot szeretne megvalósítani Jézus Krisztusban. „Üdvözítõ Istenünk azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.” (Tim)

A példabeszéd gazdag embere, aki intézõjének hûtlenséget vet szemére, s elbocsátással bünteti, lehet Isten, aki az evangélium szerint annak is tulajdonosa, ami a mienk s akinek, a nem keresztény felfogásokkal ellentétben, mindenünkért számadással tartozunk. Ezt hirdette II. Jerobeám király idején Izraelben a déli származású Ámosz próféta is, aki látta, hogy, akárcsak ma, gyakran a fényûzés és látványos gazdasági fellendülés címe alatt a széles néprétegek jogfosztása, elnyomása és kizsákmányolása zajlik. A jogfosztott ember rendesen a törvény védelmét kellene élvezze, de a próféta szerint azt is meghamisították a hatalmasok Izraelben, mint ahogyan az ma is megtörténik. Ezen a világon szeretett volna változtatni Jézus.

Természetesen a példabeszéd gazdag embere, ha olyan szemszögbõl nézzük, lehet a befektetõ is vagy a tulajdonos, aki vállalatának hûtlen ügynökét azonnal elbocsátja, mert az neki felelõsséggel és becsülettel tartozik.

Elsõ hallásra megütközünk azon, hogy Jézus a példabeszédben pozitív szereplõnek állítja be a hûtlen vagyonkezelõt, aki elbocsátása elõtt úgy próbálja menteni helyzetét, hogy meghamisítja patronja ügyvitelét, önkényes módon elengedve annak kintlévõségeibõl. De éppen itt van az evangélium üzenete. A tulajdonos nem tisztességes módon, hanem kizsákmányolás útján építette fel szituációját, ami most megsemmisül, vagy csõdbe megy, mert egy új világ kezdõdik, ami igazságra épül, s ez az igazságosabb és szeretetteljesebb világ Jézussal el is kezdõdött. Pál és Lukács azzal a meggyõzõdéssel hirdették Jézust, hogy vele egy testvéribb és igazságosabb világ születik, amint az meg is történt a rabszolgaság megszûnésével. Természetesen a mi világunk sem ideális. XIII. Leo pápa 1891-ben a Rerum Novarum c. enciklikájában felhívta a világ figyelmét a szociális problémákra, s azután is küzd az Egyház a népek testvéri együttéléséért. Az egyház, amikor hirdeti az evangéliumot, hûtlenné válik az igazságtalan világhoz, s tanításával sürget, hogy osszuk szét annak javait az Igazi Befektetõ elgondolásai szerint, akinek mindannyian gyermekei vagyunk, s aki éppen ezért nem tûri az igazságtalanságot.

A példabeszédnek van egy második értelme is. Minden kétséget kizáróan, ha nem is kifejezetten, felcsendül az utalás arra, hogy Jézus Krisztus volt az, aki a kereszten eltörülte mindannyiunk adóslevelét.

Lukács miközben az evangélium megváltástani és az abból eredõ szociális reformokat sürgeti, nem felejt el emlékeztetni bennünket arra sem, amit Pál apostoltól, mesterétõl és tanítójától annyiszor hallott: az üdvösség nem a mi érdemünk, azt Isten jóságából kaptuk, de el is lehet veszíteni. A példabeszéd intézõje is ura kegyeltje volt, de csak addig, amíg érezte felelõsségét iránta. Ezért Isten jóságát Jézus tanítványának azzal kell viszonoznia, hogy az anyagiak terén is a keresztény szeretet parancsa szerint jár el, ami nem tiltja a vagyonszerzést, csak azt, hogy azt jogtalan úton, mások kárára tegye vagy használja valaki. Mert két Úrnak valóban nem szolgálhatunk: csak az egyikhez maradhatunk hûségesek, aki viszont nem lehet más, mint Jézus Krisztus. Az is hûtlennek számít, aki az õ helyére pályázik.

Gyergyószentmiklós, 2007. szept. 23-án.

Baróti László-Sándor