Jézus a szegletkõ
Jézus példabeszédében jól felismerhetõek azok a nyomok, amelyeket Izajás szõlõskertrõl szóló énekébõl valók. A barátomnak volt egy szõlõskertje, termékeny domboldalon. Felásta földjét, a köveket kiszedte belõle, és nemes szõlõfajtákkal ültette be. A közepére tornyot épített, és sajtót is vágott benne. (Iz 5,2). Jézus példabeszédjében is a szõlõ gazdája ugyanolyan gonddal keríti be a szõlõjét, mint Izajás szõlõsgazdája. A hasonlat azonban itt megáll. Az evangéliumban a példabeszéd újabb fordulatot vesz, s természetesen más tanítást is ad.
Izajásnál a szõlõsgazda maga mûveli a szõlõjét, a szõlõ maga a választott nép, Izrael, gondosan bekerített szõlõ, ami viszont csak vadszõlõt termett.
Jézus példabeszédében a tulajdonos nem mûveli meg a szõlõt, hanem bérbe adja a szõlõmunkásoknak. Hallgassuk Máté evangélistát: „bérbe adta a szõlõt mûveseknek, és elment idegenbe”. Jézus nem pontosítja, hogy a szõlõ kit jelképez, csak gondolhatjuk, hogy a mennyek Országát, és a szõlõmûvesek Izrael teljes népét, akikre rá volt bízva Isten Országa, mivel Jézus Jgy fejezi be a példabeszédet: „Ezért mondom nektek, hogy elveszik tõletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét” (21,43).
Jeremiás próféta ítélete, melyet Izrael fiai fölött mondott megvilágítják ezt a gondolatot: „Mert amikor kihoztam atyáitokat Egyiptom földjérõl, nem beszéltem nekik égõ- és véres áldozatokról, hanem ilyen parancsot adtam nekik: Hallgassatok a szavamra, és én Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek; járjatok azon az úton, amelyet én jelölök ki nektek, és akkor jól megy majd sorotok. De nem fogadtak szót, és nem figyeltek rám, hanem saját gonosz szívük szándékait követték; a hátukat fordították felém, nem az arcukat. Attól a naptól fogva, hogy atyáitok kijöttek Egyiptom földjérõl, mind a mai napig egyfolytában küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat; napról napra küldtem õket. De nem hallgattak rám, és nem figyeltek szavamra; sõt még jobban megkeményítették nyakukat, gonoszabbak voltak, mint atyáik. És ha ezt elmondod is nekik: nem fognak rád hallgatni; hívhatod õket, úgysem felelnek. Ezt mondd hát nekik: Ez az a nemzet, amely nem akar az Úrnak, az õ Istenének szavára hallgatni, sem a fegyelmet nem vállalja. Nincs bennük hûség, eltûnt a szájukból” (Jer 7,22-28).
Jézus utolsó mondata borzasztó: „Ezért mondom nektek, hogy elveszik tõletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét” (21,43). Azt jelentik Jézus szavai, hogy a választott népet Isten elvetette? Súlyos kérdés ez, mely megmérgezte 20 évszázadon keresztül a keresztény-zsidó dialógust. Pál apostol, a zsidó származású, ezzel a kérdéssel nézett szembe a Római levélben, amikor egy hosszú elmélkedését azzal zárja, hogy Isten nem vetette el népét, mivel „önmagát nem tagadhatja meg”.
Másrészt nem szabad azt sem felejteni, hogy egy példabeszéd sohasem lehet csupán csak egy ítélet, hanem ugyanakkor egy felhívás a megtérésre is. Igaz, Jézusnak ezek a példabeszédei nyilvános mûködésének utolsó szakaszából valók, amikor felemeli hangját a zsidók ellen, de mindezt csak azért, mert az idõ sürget: már csak kevés idõ van a Messiás elfogadására. Jézus szenvedésének a kapujában vagyunk. Azt sem szabad felednünk, hogy Jézusnak legnagyobb vágya, hogy megnyerje a zsidókat az üdvösség számára, mert õ nem ítélkezni, hanem inkább gyógyítani jött közénk. Meggyógyította a vakon-születettet, annál inkább szeretné meggyógyítani honfitársait a vakságból. Ez a példabeszéd Jézusnak egy utolsó kísérlete, hogy mozgósítsa velük a farizeusokat; szavai szigorúan csengenek, de nem akarnak végleges ítéletként hangzani.
Azután Máté evangélista az elsõ század végén írta meg könyvét, amikor a zsidók elzárkózása felgyorsította a pogányok evangelizációját és megtérését. Nem lepõdhetünk meg tehát azon, hogy ezek a sorok polemizálnak azokkal, akik bátorították a zsidókat, hogy ellenálljanak Jézus tanításának. Tehát a fenti kemény kijelentésben nem annyira a zsidók fölötti ítéletet kell meglátnunk, mint inkább egy indirekt felhívást a megtérésre, s arra, hogy minden akadály ellenére is az Ország terjedni fog a földön.
A példabeszéd valódi értelmére maga Jézus mutatott rá: „Sose olvastátok az Írásban: A kõ, amelyet az építõk elvetettek, szegletkõvé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben”. Isten hozzászokott a radikális helyzetváltoztatásokhoz. A Teremtés könyvében Jákob fiai, amikor meglátták Józsefet így szóltak: „Rajta, öljük meg, dobjuk egy ciszternába és mondjuk azt, hogy vadállat ette meg. Akkor majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból.” Nem is sejtették, hogy az, akit meg akartak ölni, egykor mindannyiuk életének lesz a megmentõje. Jézus itt valamiképpen saját halálára és feltámadására utal. Õ, az eldobott kõ lesz a szegletkõ, melyre az Egyház épülni fog, ahová minden népbõl és nyelvbõl fognak majd belépni, és senki nem lesz kizárva az üdvösségbõl, mert minden szõlõmunkást belefoglalt Jézus imájába, amikor a kereszten ezt mondta: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”.
Gyergyószentmiklós, 2008. okt. 4-én.
Baróti László-Sándor