A karácsonynapi liturgiában felolvasott prológusok, a Zsidó levélé és a János evangéliumé, jól megvilágítják a megtestesülés titkát. Az éjféli és a hajnali szentmisék a születés barlangjába vezettek el bennünket, a karácsonynapi szentmise szentleckéje és evangéliuma Isten bensõséges életébe akar bekapcsolni, megmutatva az isteni Ige megtestesülését és a kegyelmeket, amelyeket általa kaptunk.

A rejtõzõ Isten élete

Az evangélium elsõ verse rávilágít Isten teremtés elõtti életére: Az Ige az Atya keblén volt. Nem tudjuk, hogy mit jelent ez, mert Istent az ember nem képes felfogni, csak létét képes észlelni. Hogy kicsoda Isten, azt „emberi ész soha nem fogja fel”, mert az Õ titkába „szemünk bele nem tekinthet” (Berzsenyi D.). Az ember mégis vágyakozik megtudni, milyen az Isten: ebben segít a kinyilatkoztatás, mely ma tanítja, hogy bár titok az õ léte, mégis az idõk teljességében egészen közel jött hozzánk s kinyilatkoztatta lényegét, szeretetét nekünk. Ma a liturgia Istent úgy mutatja be, mint az Igét és az Atyát, aki egy Fiút nemz. Mint ahogyan a gondolat sem különbözik attól, aki azt felfogja, úgy az Ige istensége sem különbözik az Atya isteni természetétõl. De az Ige mégis különbözik az Atyától, mint ahogyan a fiú is különbözik az apjától: az Ige és az Atya az isteni természet tekintetében azonosak, de személyükre nézve különbözõek, két külön személyrõl van szó. Ezzel János a maga fogalmaival megvetette a megtestesülés szentháromságos hátterének alapjait.

Isten Igéjének munkája

A jánosi teológiában Isten cselekedetei három félék. Az Ige a világegyetem teremtõje és rendezõelve. János ezt így fejezi ki: „Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt.” A Zsidó levél szerzõje pedig ugyanezt így írja le: „Mint dicsõségének kisugárzása és lényegének képmása, õ tartja fenn hathatós szavával a mindenséget.” Az ókori zsidó filozófia Pláton hatására a teremtést úgy képzelte el, mint az örök létezõnek a kisugárzását, kiáradását. A Teremtés könyve szintén azt írja, hogy Isten szava (Igéje) által teremtette a világot. Ez a teremtõ Ige, olvassuk a Bölcsesség könyvében, a világegyetem teremtõje és rendezõ elve.

Az Ige az emberi elme megvilágosítója. A világba jön, hogy megvilágosítson minden embert. A megtestesülés pillanatától kezdve minden nemzedéket és minden embert megvilágosít. Szent Pál ezt így írja le a Római levélben: „Mert ami megismerhetõ az Istenbõl, az nyilvánvaló elõttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra” (Róm 1, 19). Isten senkit nem hagyott el, mindenkihez jött, hogy megvilágosítsa mindannyiunk életútját. Ezért senki nem mondhatja magát elhagyatottnak, de János megjegyzi: nem mindenki fogadta be az õ világosságát. Akik viszont befogadták, azok Isten fiaivá válnak s rájuk vár az isteni örök élet.

Az Ige a választott nép tanítója is volt. A szent történelemben az õ szava hangzott el a próféták ajkán s az idõk teljességében az Ige személyesen jött övéi közé. „De övéi nem fogadták be”, teszi meg János evangéliuma a szomorú megállapítást.

És az Ige testté lett

Az Ige, az Atya Egyszülötte, aki teremtette és fenntartja a mindenséget, az ember elé jött, hogy találkozzon és megvilágosítson mindenkit: miután szólt a választott néphez, törékeny emberré lett, magára vette a halandóságot és alázatos teremtménnyé lett. A megtestesülés hallatlan: a teremtõ teremtménnyé lett, az örökkévaló belépett a mulandó idõbe, s a transzcendens látható emberi testet öltött egy egyszerû barlangban.

És mi részesedtünk az õ életébõl

Teljessége eljutott hozzánk. Kegyelmet és igazságot kaptunk tõle, s azóta csak ebbõl a kegyelembõl és igazságból élhetünk. Többé tehát már nem a mózesi törvények vezetnek, hanem a kegyelem és az igazság. Kegyelmet kegyelemre halmoztunk, amibõl bármennyit meríthetünk, soha ki nem fogy, mert megismertük a végtelen Istent. Részesültünk végtelen ajándékaiból.

Szent János hangsúlyozza: Soha senki nem látta Istent. Az Ószövetség is ezt tanította: Istent az ember nem láthatja meg. Ugyanakkor minden vallás keresi az Urat, mert az embernek ez természetes vágya. Most viszont, hogy emberi testet öltött, elénk jött és megmutatta magát. Jézusban az Istent ismertük meg. Jézus azt tanítja: „Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17.3). Ezzel teljesült az emberiség vágyakozása. A Biblia szerint a megismerés a szeretetet és az imádást is jelenti. János prológusa így nyilatkoztatja ki Istent: a teremtéstõl a megváltásig, amikor a megtestesülés által bepillantást enged Isten bensõ életébe is. Jézus születése által Isten gyermekei is lettünk, de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló, mondja János. Karácsonykor ennek az istenismeretnek örülünk, és várjuk az õ második eljövetelét, amikor majd úgy ismerünk, ahogyan minket is ismernek (1 Kor 13,13). Vagyis most még a hitben, de akkor „színrõl színre” láthatjuk Istent.

Gyergyószentmiklós, 2006. karácsonyán.                                                 

Baróti László-Sándor