Az idõ beteljesedett
(Jón 3, 1 - 5 . 10; Zsolt 24 (25) , 4 – 9 1; Kor 7, 29 – 31; Mk 1, 14 – 20)
Az események Keresztelõ János elfogatása után történtek, jelenti Márk az evangéliumában. Keresztelõ János erõszakos letartóztatása vetett véget Jézus elõfutára tömegeket mozgósító tevékenységének. János evangélista Keresztelõ János elfogatásnál ugyanazt a kifejezést használja, amit Jézussal kapcsolatban többször is használt: „Megmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután hogy megölik, harmadnapra feltámad” (Mk 9,31), majd késõbb az apostoloknak: „Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek elõttük rólam (Mk 13,9). Az a mód, ahogyan Márk elõadja Keresztelõ János sorsát, elõképpé válik evangéliumában Jézus és az apostolik sorsának is. Ez ugyanakkor a próféták sorsa is, amit Izajás fogalmazott meg a Szenvedõ Szolgáról szóló énekben (Iz 50 és 52-53). Vagy a Bölcsesség könyvében is ez áll: „Leskelõdjünk az igazra, mert terhünkre van. Szembeszáll tetteinkkel: bepanaszol bennünket törvényszegésért, és szemünkre hányja, hogy vétünk a tisztesség ellen” (Bölcs 2,12).
Akárcsak a próféták: elõször Keresztelõ János, majd Jézus is a megtérést hirdették: Márk ugyanazzal a kifejezéssel beszél ezekrõl: a „hirdetni” és a „megtérni” igéket használja. Ez nem lehet véletlen egybeesés, hiszen néhány sorral fennebb Márk azt írja: „Történt, hogy Keresztelõ János a pusztában hirdette a bûnbánat keresztségét a bûnök bocsánatára” (Mk 1,14). Most pedig Jézusról úgy ír, mint aki azért megy Galileába, hogy Isten Országának örömhírét hirdesse. Ugyanazt a megtérést hirdette, mint Keresztelõ János. Jézus igehirdetésének tartalma nagyban hasonlít a Jánoséhoz, s a körülmények is követik elõfutára életének színhelyeit: Jézus Galileába megy, megkeresztelkedett Jánosnál, majd a pusztába is kiviszi a Lélek, akárcsak Keresztelõ Jánost elõtte (Mk 1, 911). A pusztai tartózkodás után Jézus visszatér Galileába, ott kezdi el igehirdetését, ami azt jelenti Márknál, hogy az örömhír Galileából jön, a megvetett és gyanúsan nézett tartományból, amirõl így nyilatkoznak Jeruzsálemben: „mi jó jöhet Galileából”?
Jézus viszont hirdette: „Beteljesedett az idõ, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bûnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,15). „Az idõ beteljesedett!” Izrael népének egy sajátos elképzelése volt a történelemrõl. A rómaiak történelemszemléletével ellentétben az idõ nem egy állandó körforgás, melyben a történelem ismétli magát, hanem az izraelita felfogás szerint a történelemnek van egy értelme és egy iránya, mely a beteljesedés és a megvalósulás felé halad. Ma azt mondanánk: a történelemnek értelme van. A történelemnek tehát van kezdete és lesz vége, s Isten az õ szövetségét az emberiséggel ebben az emberi történelemben valósította meg. „Az idõ beteljesedet”, azt jelenti, hogy célba kezdtünk érni. Pál apostol ezt így írja le görög nyelven: „az idõ fölcsavarta vitorláit”. Mintha az emberi történelem egy nagy hajó volna, s Krisztussal érkezett volna a céljához, amikor leengedi és felcsavarja a vitorláit. Ez a cél nem más, mint az a nap, amikor Isten „minden testre kiárasztja a lelkét”, ahogyan Jóel próféta jövendölte (Jl 3,1). Keresztelõ János Jézus eljövetelében éppen ennek a beteljesedését látta: „Én vízzel keresztelek, de aki utánam fog jönni, Szentlélekkel keresztel, mondta Jézus keresztelésekor. Az örömhír az, hogy az Úr napja közel van. Ha szó szerint fordítjuk a görög szöveget, így adhatjuk vissza: elközelgett Isten Országa, ami két dolgot is jelent: elõször, hogy azt nekünk be kell fogadni, Isten ajándékai hihetetlenül ingyenesek. Másodszor pedig ez azt jelenti, hogy Isten Országa valóságosan jelen van: már eljött, itt van köztünk. Az igealak múlt idõben van: „elközelgett”. Jézus fölött az ég megnyílott, Isten ismét kapcsolatba került a földdel.
A megtérés, amire Jézus meghív nem jelent egyebet, minthogy Isten ajándéka jelen van életünkben, és hogy az ingyenes mindenkinek. Izajás a kegyelemnek ezt az ingyenességét már meghirdette: „mindannyian, akik szomjaztok, jöjjetek, és igyatok a vízbõl.” Ennek fényében megérthetjük már Jézus felszólítását is: „Térjetek meg, és higgyetek az üdvösség jó hírében”. Az és kötõszó itt a vagyis kötõszót helyettesíti. A görögben az és kötõszó, akárcsak a magyarban egyaránt jelenti a vagyis-t is. Tehát úgy kell értenünk: „Térjetek meg, vagyis higgyetek az üdvösségben”. Megtérni annyit jelent, mint hinni az üdvösségben. Másképpen szólva a megtérés jelenti, hogy életünket Istenre bízzuk, mert hisszük, hogy õ a szeretet, a bocsánat és az élet.
Biztos, hogy ezen az alapon választották az elsõ olvasmányt Jónás könyvébõl. A könyvnek két mondanivalója is van: egyik, hogy Isten minden embert akar üdvözíteni, és nem csupán a kiváltságosokat; másrészt Ninive példájából következtethetünk arra, hogy Isten csak a megtérési vágyat várja, s máris elnyertük bocsánatát. A maga idejében Pál is ezt hirdette a korinthusiaknak: „engesztelõdjetek ki Istennel”, ami azt jelenti, hogy higgyétek, Isten üdvözíteni akar titeket is. A megtérés szó a magyarban és a héberben is azt jelenti, hogy egy félkört leírunk, vagyis 180 fokos fordulatot teszünk. Ha megtérünk, felfedezzük, hogy Isten a szeretet és a megbocsátás. Ezt fedezte fel a tékozló fiú is!
Szóljunk néhány szót az elsõ tanítványok meghívásáról is, Jakabról és Jánosról, Simonról és Andrásról. Két fontos mondat van itt: a meghívás és a válasz rá: a követés. Jézus elhalad mellettük és hívja õket: a kezdeményezés a Jézusé. A tanítványokhoz maga az Ország közeledik. Ami a válaszukat illeti: otthagyják hálójukat, és követik Jézust. A kép eszünkbe juttatja Ábrahám meghívását, aki szintén követte az Urat, amikor meghívta (Ter 12). Jézus így szól az apostolokhoz: „Jöjjetek, én emberek halászává teszlek titeket”. Jézus anélkül hívta meg tanítványait, hogy valami fizetséget is ígért volna nekik; A tanítványok mégis követik. A feladatukat azért hangsúlyozza: legyenek emberhalászok; mintha csak azt mondaná, amit János evangéliumában: „Azért jöttem, hogy életük legyen, és az bõségben legyen”.
Gyergyószentmiklós, 2009. január 21.
Baróti László-Sándor